Havi 400 ezer perekre
Közélet
2009. dec. 11.

<p>Van az úgy, hogy úgy hoz nyilvánosságra egy zárt anyagot a városháza, mint az egyszeri lány a mesében: nyilvánosságra is hoz, meg nem is. Nagyon furcsa dokumentumra bukkantunk az esztergomi honlap előterjesztései között.</p>

Még szeptemberben készített a városháza egy előterjesztést, melyben a Csomor Sándor által minden szinten megnyert, a jegyző igazát bizonyító bírósági eljárások okozta valósággal történő szembenézést kívánhatta Meggyes Tamás elodázni. Előterjesztést írni azonban unalmas dolog, ráadásul a dokumentum változásnaplója szerint a testületi ülés előtt pár órával kezdődött el a munka, ezért fordulhatott elő, hogy az előterjesztést egy korábbi zárt bizottsági előterjesztés anyagát átírva kezdte el kidolgozni dr. Németh József, városházi jogász (vagy az ő gépéről valaki).

Ezt a tényt magából a dokumentumból tudjuk: a publikált, tehát nyilvánosságra hozott dokumentum ugyanis így nyílik meg letöltés után:

Első ránézésre csak mulatságos, hogy a városháza teljes változáskövetéssel ellátott fájlokat publikál az előterjesztések között. De közelebbről megvizsgálva a kivágott tartalmat, már kissé elhalványult a mosoly az arcunkról.

Az eredeti, átírt dokumentum ugyanis egy zárt előteresztést tartalmaz, melyet a közbeszerzési bizottság elé tárt még 2008 októberében Meggyes Tamás polgármester. Az előterjesztés pedig nem másról mint szól, mint többek között azoknak a pereknek a költségviseléséről, melyeket például az ő nevében, a városi költségvetés terhére a Szeretgom ellen indítottak.

Erre a célra a bizottság nem perenként, vagy ügyenként egyesével utalt ki pénzt a pereket felvállaló Portörő ügyvédi iroda számára - hanem havi díjat állapítottak meg: 400 ezer forint + ÁFA értékben. Arról nem szól az előterjesztés, hogy mindezt milyen időszakra állapítja meg az ügyvédi iroda számára a városvezetés.

Idézzük ide az előterjesztés magyarázat részét:

Az elmúlt időszakban - az elektronikus hírportálok, illetve szórólapok, időszaki lapok, kiadványok útján - sok félreérthető, félremagyarázott, valótlan állítás jutott el az esztergomi polgárok otthonaiba az Önkormányzat döntéseivel, működésével kapcsolatban. A valótlan állítások, az igaztalan vádak mellett sorra jelennek meg a képviselőket, a Polgármesteri Hivatal munkatársait és személyemet sértő cikkek. Ezzel a sajnálatos jelenséggel mindenképpen foglalkoznunk kell.

Az Önkormányzatunkat, városunkat negatív színben feltüntető hírek megcáfolása és a lakosság tárgyilagos tájékoztatása, valamint a helyi és az országos sajtóban pozitív információk megjelentetése mellett fontosnak tartom azt is, hogy a szükséges jogi lépéseket megtegyük,

1. Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága egyetért azzal, hogy az Önkormányzat - a határozat mellékletét képező tartalommal - megbízási szerződést kössön a Portörő Ügyvédi Irodával (1054 Budapest, Szemere u. 8.) havi 400.000,- Ft + ÁFA ügyvédi megbízási díj ellenében. Az ügyvédi megbízási díj fedezete a 22/2008. (III.13.) esztergomi ör. önkormányzati igazgatási feladatok sora.

2. A Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság felhatalmazza a polgármestert a Portörő Ügyvédi Irodával (1054 Budapest, Szemere u. 8.) történő szerződéskötésre.

Felelős: Meggyes Tamás polgármester

Határidő: azonnal a megbízási szerződés aláírására: a döntést követő 8 napon belül

Havi 300 ezer Tomcatnek, milliók az EHIR Kft-nek a Szeretgom felülről, a városházán belülről szervezett befolyásolására, milliók a Strategopolisnak, és újabb milliók az ügyvédeknek a sok bukott per finanszírozására. Lehet, hogy a Szeretgom lassan két nagyságrenddel többe került már a városházának, mint nekem. Megéri?

Ami még igazán érthetetlen ebben a történetben, az az, hogy miért kell külső ügyvédeket megbízni a városházának az önkormányzat pereire, amikor házon belül is több, megfelelő képesítéssel rendelkező személy van ezen perek lefolytatására.

A dokumentum: letöltés

(forrás)