Találkozó a téren
Közélet
2009. aug. 13.

<p>Dr. Horváth Béla - volt országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, Horváth Mihály - az MVMP megyei elnöke és Kovács Gábor - a Polgári Esztergomért Egyesület elnöke kedden találkozott egymással városunk főterén.</p>

Három közéleti személy egy kávéra tért be a Széchenyi Étterembe. Beszélgetésük témája nem más volt, mint Esztergom jelenlegi helyzete és a város jövőképe.

A kötetlen eszmecserét sem a szemergő eső, sem pedig a városháza "váratlanul" megjelent fotósa nem zavarta.

A találkozó után mindhárman nyilatkoztak benyomásaikról a szeretgom.hu részére.


Dr. Horváth Béla:

Jó másfél órát ültem a Széchenyi téren egy étterem teraszán, s ez idő alatt három nyugdíjas korú, külföldi biciklista - gondolom a dömösi kempingből -, és két kóbor kutya kereste fel a teret az idegenforgalmi szezon közepén. Ez az életkép is azt tükrözi, hogy életet kellene lehelni a városba.
A téren ülve arra gondoltam, hogy a Városházát úgy kellene átformálni, hogy az a hivatal az esztergomiakért tevékenykedjen, szívesen várják oda az itt lakókat, hiszen az apparátus értük van. S a városlakók úgy mehessenek oda be, hogy ott segítséget, érdemi ügyintézést kapjanak, majd leveleikre válasz is érkezzen.
A kóbor kutyákat látva, új lendületet kell adni Esztergom közösségi életének, a polgári együttlétek különböző formáinak. Új kohéziós erő kell e nagy múltú város jelentős hagyományú szellemi, társasági életének felvirágoztatásához.


Horváth Mihály:

Városunk főterén és a belvárosban végigtekintve sajnos kijelenthetem: haldoklik a kiskereskedelem. Az ellehetetlenült parkolás, a közlekedési anomáliák megtették hatásukat a belvárosra, a vásárlóerőt pedig a multik felé tolják el.
A jelenlegi városvezetés képtelen kezelni a fennálló helyzetet. Elég csak végignézni a bezárt üzletek során.
Mint az MVMP megyei elnöke, jó döntésnek érzem azt, hogy a megüresedett képviselői helyet nem töltötte be esztergomi szervezetünk.
Ehhez a tarthatatlan helyzethez nem szabad asszisztálni. Sürgős és gyökeres hozzáállásbeli változásra van szüksége Esztergom városának.

Kovács Gábor:

A Balaton-felvidéki szőlészkedést és pihenést rövid időre megszakítva jóízű beszélgetésre tértem haza Esztergomba. A Hit Pajzsa-díj alapítójával egy kávéra ültünk be a Széchenyi étterembe. Röpke másfél óra alatt érdekes ízelítőt kaptunk főterünk életéből, miközben barátságos kiszolgálásban volt részünk. Horváth Bélával - akinek a "Kommunizmus áldozatainak emléknapját" köszönhetjük - először volt szerencsém személyesen beszélgetni. Már az első perctől kezdve úgy éreztem, mintha régi, Esztergomot jól ismerő személyiséggel társalognék. Érdemes lenne a város vezetését feladatának érző embereknek komolyan venni az Esztergomban nem csak anyagi érdekből vállalkozó üzleti befektetőket is. Nem pedig ellenségnek tekinteni, főleg, ha még a valós, de legalábbis deklarált értékazonosság van. Az utóbbi időben homályos hátterű és célú gazdasági társaságok létrehozása helyett inkább a tisztes vállalkozókkal történő normális kapcsolatépítésre kéne koncentrálni. A lesipuskás fotósnak gratulálok, a magas labdát le kell ütni, ha már a legforgalmasabb helyre ültünk be, - minden hátsó szándék nélkül.

(forrás)