A változásért mindenki tehet, sőt kötelessége tenni!
Környezetünk
2009. jún. 4.

<p>Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület a Kötháló tagszervezeteként a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Tatabányán, a Csónakázó tónál ingyenes környezeti tanácsadással, ökolábnyom-számítással és környezetbarát termékbemutatóval várja az érdeklődőket 2009. június 6-án 13 és 18 óra között.</p>

A nap, mint nap hangoztatott ökológiai katasztrófa fogalma mellett nem lehet elégszer beszélni a környezetszennyezés, globális felmelegedés problémájáról és mindazon Földet pusztító tevékenységekről, amit az ipar és a lakosság luxusfogyasztása idéz elő.  Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület a Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódva segít az életmódváltásban.

Stockholmban 1972-ben tartották a korszakalkotó „Ember és bioszféra” környezetvédelmi világkonferenciát, melyet az ENSZ június 5-én nyitott meg. A konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította. Az egyesület most arra hívja fel a figyelmet, hogy nem elég, ha csupán a jeles napokon ünneplünk, egész évben, sőt egész életünkben aktívan kell tennünk a természetrombolás és környezetszennyezés ellen.  

A növekvő fogyasztás és energiaigények kielégítéséhez mind több fosszilis nyersanyagra és édesvízre van szükség. Ennek kitermelése pedig komoly akadályokba ütközik, hiszen jelenlegi életvitelünk mellett a Föld lakosságát csak két-három bolygó tudná eltartani. Az ipari gyártók a válságot érezve ugyan törekszenek az energiatakarékosság, -hatékonyság növelésére, de félő, hogy amennyiben anyagi érdekük nem fűződne a mostani pénzügyi csődhelyzet túlélésére, a spórolásra, tovább folytatnák az energiapazarló és szennyező gyártást, kitermelést és az indokolatlan termékutaztatást.  

A világ már felismerte, hogy baj van, hogy elszennyeződtek a vizek. Az öntözésre használt talajvízből, de még az óceánokból is mutatnak ki biológiai úton nem lebomló vegyszermaradványokat, melyek felhalmozódnak a halakban, állatokban. Ugyanígy a szántókra, gyümölcsösökre kiszórt permet is bemosódik az élővizekbe, mérgezik az élővilágot. Nem csak a biológiai sokféleség csökkentésével okoznak gondot, de az emberi szervezetre is károsan hathatnak a vegyi anyagok.  

Ma még kevesen tudják, hogy a háztartási vegyszerek többsége kiváltható kevésbé veszélyes megoldással. A reklámozott mosóporok helyett léteznek az optikai fehérítők, mesterséges illatanyagok nélküli, szappangyökérből készült mosószerek, kedvelt alternatíva a mosószóda vagy a mosódió is. Öblítőszer és ablaktisztító helyett lehet ecetet használni, fát pácolni növényi festékekkel, kezelni méhviasszal. Testápoló, szappan is készül adalékok nélkül, sőt molyirtásra sem kell spray-t használni, ha van levendula.  

Az egyesület a Kötháló tagszervezeteként hozzásegít a vegyszermentes élethez, környezeti tanácsadói egész évben fogadják a panaszosokat, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából pedig Tatabányán utcai rendezvényeken is tartanak ingyenes tanácsadást, ökológiai lábnyomszámítást és környezetbarát termékbemutatót, ahol az érdeklődők nem csak a vegyi anyagok kiváltására, de energiahatékonyság növelő házi praktikákra, megújuló energiaforrásokal kapcsolatos megoldásokra is választ kaphatnak. A programokról a www.kothalo.hu oldalon találnak információt.

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület tanácsadó napja a KÖTHÁLÓ Norvég Civil Társadalmi Alap pályázati támogatásával valósul meg. A civil alapot az Ökotárs Alapítvány és parterei koordinálják.

bővebb információ: Esztergomi Környezetkultúra Egyesület, Esztergom, Rákóczi tér 2-4.

(forrás)