A köz pénzéből a barátnőnek?
Közélet
2009. ápr. 24.

<p>A szeretgom egyik olvasója jelezte a napokban számunkra, hogy Meggyes Tamás a jelek szerint egy új kapcsolatra talált. Az új kedves kiléte felvet néhány kérdést.</p>

A közvélemény a polgármester 2008-as vagyonnyilatkozatából értesülhetett először arról, hogy házassága megromlott és különköltözött második feleségétől. Egy nemrégiben kelt blogbejegyzésben korábban Deutsch Tamás imitátornak aposztrofált Meggyes úgy tűnik nemcsak külsejében de életvitelében is összehasonlítható a Fidesz EP listáján Brüsszelbe készülő budapesti politikussal, aki Meggyeshez hasonlóan második feleségétől elválva szintén egy munkatársa oldalán vigasztalódott.

Mint az időközben kiderült, Meggyes Tamás új barátnője a Városszépítési Osztály osztályvezetője, dr. Zimon Andrea, akinek a nevét egy nemrégiben jogerősen és felmentéssel lezárult büntetőügy kapcsán ismerhette meg korábban a város. Zimon 2002 óta dolgozik Meggyes mellett a városházán - volt városházi alkalmazottak elmondása szerint szinte az első perctől kezdve a "vak is láthatta", hogy a fiatalasszonynak nem közömbös a politikus személye.

Mint ismeretes Meggyes Tamás javaslatára előbb az illetékes biztottság, majd később a testület is megszavazta, hogy dr.Zimon Andrea mintegy fél milliós perköltségét a város térítse meg a költségvetés terhére. Ez annyit jelent, hogy Meggyes Tamás a várossal, az adófizetőkkel fizettette meg szeretője büntető ügyének ügyvédi munkadíját.

A hivatali munkatársak elbeszéléséből egyértelműen kitűnik, hogy Meggyes több éve folytatja ezt a viszonyt beosztottjával.

A szeretgom a legrövidebb utat választva megkereste Meggyes Tamás feleségét, Kui Rózsát, aki egy hosszabb interjút adott nekünk.

A kérdéses ügyről Kui Rózsa annyit nyilatkozott, hogy Meggyes Tamással hónapok óta külön élnek, de a mai napig sem váltak el.

„Három hete tudtam meg, hogy neki van egy komoly kapcsolata, amit megüzent nekem. Számomra döbbenet volt, hogy ez a komoly kapcsolat ez egy olyan kapcsolat, amiről régen is sokat beszéltek az emberek. Ismerősök és számomra ismeretlenek.”

Bejó Gábor interjúját Kui Rózsával hamarosan teljes terjedelmében közöljük, amelyből döbbenetes dolgok derülnek ki az elmúlt tíz évről.

(forrás)