“Nem értek egyet a véleményeddel, de mindent megteszek azért, hogy elmondhasd.”
Közélet
2009. ápr. 24.

<p>Húsz évvel ezelőtt a magyar demokratikus ellenzék legfontosabb követelése a véleménynyilvánítás szabadsága és az ezen alapuló sajtószabadság volt. Ezek a több mint 200 éves múlttal rendelkező alapvető emberi jogok minden demokráciának az alapkövei. Enélkül nem lehet megismerni a jelent és a múltat is csak végkép eltörölni lehet.</p>

Az igazság keresése az ember egyik legfontosabb feladata. A szabad újságírás ezt a feladatot látja el. A mindenkori hatalomnak az önuralmat a végsőkig gyakorolva kell tudomásul venni a sajtószabadságot,ami a demokratikus hatalom létezésének alapja.

Aki vállalja a közösség szolgálatát politikusként, annak közszereplőként vállalnia kell, hogy az egyébként szintén szorosan védett személyiségi jogainak köre összeszűkül, élete szinte nyitott könyvvé válik, a sajtó pedig kegyelmet nem ismerő módon fogja kezelni. Az internet világa a sajtószabadságnak olyan új lehetőséget biztosított, amivel lehet élni és visszaélni. Aki nevével és arcával vállalja gondolatait bátran el is tud számolni a közösség felé, aki, mindig más álnevet használva próbál véleményt nyilvánítani az örökké ellenségeket fog látni maga körül.

A felelősen gondolkodó szabad polgároknak kötelessége véleményt nyilvánítani a köz ügyeiről és a közszereplőiről. A köz ügyeinek intézése és az arról való gondolkodás nem lehet kizárólagosan egyenlő a Parlament vagy a Városháza üléstermével. Az agóra hiánya csak bizalmatlanságot és ellenségeskedést szül. Néhányan jól emlékszünk arra, hogy a “rend őrei” árgus szemekkel figyelték azt, ha három magyar találkozott.

A Polgári Esztergomért Egyesület elfogadhatatlannak tartja azt, hogy Meggyes Tamás Esztergom Város Polgármestere azért indít keresetet Bejó Gábor ellen, mert Bejó Gábor véleményformáló. Ez nem egyszerűen jogi képtelenség, hanem a hatalom értelmetlen fitogtatása, amely minden demokratikusan gondolkodó esztergomi polgártól távol áll.

A Polgári Esztergomért Egyesület kéri Meggyes Tamást, hogy keresetét Bejó Gábor ellen vonja vissza ezzel is igazolva azt, hogy a választóktól elnyert bizalmat nem hatalmaskodásra használja.

Polgári Esztergomért Egyesület

(forrás)