Mit takarnak a táblák?

Mit takarnak a táblák?

2009. 04. 18. 17:33

Egy tábla sok mindenre alkalmas lehet, valamire felhívhatja a figyelmet, de valamit el is takarhat. Esztergom városvezetésének kényszeres másra mutogatási vágya ismét materializálódott, most éppen az állami kezelésben lévő utak mentén.

Betudhatjuk a táblákat természetesen a kampány részeként is, de elgondolkodhatunk azon, hogy mi az a "fontosabb" dolog amiről el kell velük terelni a figyelmet?

Lássuk be, lenne miről: pl. a hűtlen kezelés gyanús mélygarázs ügy, a kórházberuházás máig tisztázatlan felelőssége, az NBH nyomozása államtitoksértés ügyében, és hosszan sorolhatnánk a példákat. De hogy egy könnyebben megfogható dolgot is írjak: pl. ugyan ilyen problémás ügy a városi kezelésben lévő utak, mint a Jókai utca tengelytörő állapota!

Persze könnyebb egy táblával mutogatni valakire!

Természetesen megkérdeztük a kátyús utak fő felelősének tartott MSZP esztergomi frakciójának vezetőjét Nyíri Attilát is, hogy mi a véleménye az Esztergomban megjelent új táblákról?

Kérdésre válaszolva Nyíri Attila elmondta, hogy láthatóan megkezdődött a választási kampány Esztergomban. „Remélem, hogy a táblákat kihelyező személyek figyelembe vették, sőt engedélyt is kértek a táblák kihelyezéséhez, ezáltal betartva a szigorú táblakihelyezésekről szóló önkormányzati rendeletet. Mint helyi képviselő bízom abban, hogy a táblák elkészítése és kihelyezése nem került az esztergomi adófizető polgárok egyetlen adóforintjába se.

Azt gondolom, hogy a városvezetésnek normális, korrekt kapcsolatot kellene ápolnia az állami cégekkel, mint pl. a közútkezelővel. Így érdemben lehetne tárgyalni az elvégzendő feladatok fontossági sorrendjéről, és akkor már tudhatnák, hogy például a reptérnél már elvégezték az útjavításokat.

Végül, pedig javaslom Meggyes Tamásnak, hogy készítsen „Köszönjük Dr. Tittmann Jánosnak és Winkfein Csabának!” feliratú dicsérő táblákat, és azokat helyezze ki, például a Széchenyi térre, az élményfürdőhöz, az épülő szállodák elé, vagy a Prímás Pince elé, a Hittudományi Főiskola és a Bánomi áttöréshez is, illetve a különböző városi utakhoz is, amelyek jelentős hazai és uniós forrásból valósulnak/valósultak meg.”

Eredeti méret

2009. 05. 21. 17:12

Azt írja a Hídlap, hogy "Esztergom Város Önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Államreform Operatív Program támogatási rendszerében ÁROP-1.A.2/A-2008-0073 jelű pályázatával „Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése” címen 19 960 320 Ft összegű támogatást nyert."

Alig várom, hogy megjelenjenek a városháza előtt a "Köszönjük, Tittmann úr, köszönjük Winkfein úr!" feliratú  táblák, csak úgy, az objektivitás jegyében!

2009. 05. 20. 13:49

És mint tudjuk "Az állam én vagyok "(XIV Lajos ha igaz )

A város meg Meggyes Tamás     (2009 Esztergom)

 

Esetleg III.Richard a Városépítő reneszánsz lovag! KirályÁrtatlanKacsintásNevetésNevetésNevetés

2009. 05. 20. 11:02

 "Esztergom helyezte ki a táblákat,......"

 

És mint tudjuk "Az állam én vagyok "(XIV Lajos ha igaz )

A város meg Meggyes Tamás     (2009 Esztergom)

2009. 05. 20. 9:35

Meg lehetne tudni ki tette ki a táblákat, mivel a  hirdetés kategóriába simán  belefér...


A hídlap legutóbbi számában, b.k. tollából megjelent cikk szerint Esztergom helyezte ki a táblákat, mint írja:

Esztergom továbbra sem mond le arról, hogy sárga-fekete, darázsmintás szegélyű táblákkal motiválja az illetékes közútkezelőt a némi aszfalttal körbevett kátyúk jelezte utak rendbetételére.

Gondolom reggel felébredt és Bazilikástól, Széchenyi terestől, lakótelepestől felkerekedett és kirakta a táblákat.

2009. 05. 19. 14:26

Tükröm, tükröm, esztergomi tükröm, látom, látom, hogy van e földön oly polgármester is, akinek van diplomája, s csak utána lett polgármester. Hisz van ki rárjön már 18 évesen is, hogy nemcsak BULÁJ a világ, hanem néha tanulni is lehet... Tudom, tudom, hogy ez nagyon fáááj, mert VAN, aki a sorrendet szerti megfordítani, s szereti lefikázni más lányát is, aki megküzdött a diplomájáért, s tanár lett, utána meg oktatási refrens DOROGON!! Na, de kérem, hát Ő Tanult, s nem fordította meg a sorrendet!!! Ezért kell mocskot szórnotok RÉKÁRA?????

2009. 05. 18. 23:18

Logice, amit írtam egy szép elmélet volt, jól kisarkosítva... - vannak kétségeim affelől, hogy lenne élő ember aki megnevezné a városházán fellapozva a nyilvántartást, hogy  ki kapott erre engedélyt...

 

Jó eséllyel rácsodálkoznának, ( még ha tudnák is kihez tartozik a felelősség) hogy jééé, táblák? hol? merre?

 

azért poénból érdemes lenne megpróbálni, csak a hecc miatt...

 

az egész egy gittegylet drkgyvel és társaival..

 

2009. 05. 18. 23:11

Kedves Kata

 

Igazad van a kör bezárult. Néhány telefonnal könnyen kiderithető hogy ki volt a szellemi atyja ennek a förmedvénynek.

Túl régen lakom ebben a városban ahhoz hogy magam is kitaláljam .

 

Ez a politikai és emberi hitványságnak az a foka amivel már utánamenni sem érdemes, drkgy alatt már nincs semmi .

2009. 05. 18. 22:38

Meg lehetne tudni ki tette ki a táblákat, mivel a  hirdetés kategóriába simán  belefér...

(azon belül a "fizetett politikai" jelzőt tudnám még mellé írniVigyor )

Na mármost, bármilyen  hirdetést (kivéve az óriásplakátokat) csak önkormányzati engedély birtokában lehet a városban elhelyezni...

 

A kör bezárult!Vigyor

2009. 05. 18. 18:49

Maga  a tény hogy egy másik város polgármesterét a mi városunk utcáin harsányan gyaláznak ,ez egyszerűen felháborító és gusztustalan. Ez  politkai hovatartozástol függetlenül ocsmányság .

 

Nem tudom ki rakatta  vagy  találta ki de ha a város vezetésének ehhez bármi köze van hát szégyelhetik magukat .,mert nem csak magukat hanem magát a várost és annak lakót járatják le .

 

Ezek után biztos sok tisztelet jár a polgármesternek ,a "tompikázást " nyugodtan ki kérheti magának, mert ilyet csak egy "hülye kö...... "  csinál .

 

Egyábként a táblák nam terepjáró biztosak ezt két esetben tanusíthatom .

 

Eredeti méret

Törölt felhasználó #43

2009. 05. 11. 19:07

Gondolkodtam a dolgon, és bárki bármit mond, nem hiszem el, hogy Meggyes rakatta ki ezeket a táblákat. A mi polgármesterünk köztudottan felelősen gondolkodó, a város pénzével jól sáfárkodó polgármester, akinek semmi köze nem lehet az ilyen baromságokhoz. Sőt, szerintem amikor tudomást szerzett az eredeti táblákról, a felesleges és értelmetlen pénzkidobás okán érzett első felháborodásában ő törte azokat össze!

Gondolom, ezeket az újakat egy meggondolatlan munkatársa helyeztette ki, de majd megkapja a magáét ezért a mi jó Tamásunktól! Nyelvöltés

Eredeti méret

Törölt felhasználó #43

2009. 05. 11. 18:10

A saját pénzét és paripáját, vagy a mi pénzünket és paripánkat? Csak mert nem mindegy...

Törölt felhasználó #43

2009. 05. 11. 17:46

Ez a Meggyes gyerek annyira de annyira akarja reklámozni Winkfeint és Tittmannt, hogy pénzt és paripát nem kímélve újra kirakattatta a sárga "tiltakozó" táblákat.

2009. 05. 03. 12:23

Kérem a táblarongálókat, fékezzék magukat! Az összetört táblákat pótolni fogják, a mi pénzünkből!

Eredeti méret

2009. 04. 24. 21:51

Én szerényebb vagyok. Ha elfogynak a keresztek, esztergom-anno indíthat egy táblakereső játékot, és a végén a nyertes az általa kiválasztott táblát kivághatja!

2009. 04. 24. 21:16

Kampányok jönnek, kampányok mennek..... Gyarapodni kéne, a kampány meg csak viszi a pénzünket! A táblák megmondanák a tutit! Világszám lehetne! A munkahelyteremtés sem mellékes!

2009. 04. 24. 21:04

Ez nagyon jó gondolat, hozzá kellene kezdeni, itt a kampány...

2009. 04. 24. 20:59

Egészen jó turista-csalogató lenne! A lényeg, hogy legalább 3-4 nap kelljen az összes tábla becserkészéséhez!

Azok között, akik az összes ilyen kihelyezett tábláról elkészített fotóit egy erre a célra kiadott albumba beragasztva ( mint a Lutra album) vissza küldik, egy két személyre szóló Fürdő belépőt kellene kisorsolni. Ezzel is növelve a forgalmat.

2009. 04. 24. 20:17

Szerintem is még sok táblát kéne/lehetne kirakni! Egészen jó turista-csalogató lenne! A lényeg, hogy legalább 3-4 nap kelljen az összes tábla becserkészéséhez! Külön térkép is készülhetne a táblák megtalálásához! Az Esztergom táblát ki lehetne cserélni Táblagom táblára! A fellendülő idegenforgalom garantált!

2009. 04. 24. 19:49

Ha már a " tábláknál " tartunk, szerintem kellene olyan táblákat legyártatni és elhelyezni a megfelelő helyen, amin M.T. fényképe van / az esztergom.hu -n még felismerhető állapotban van...amikor mosolyog.../ , hogy köszönjük, hogy az elsők vagyunk az országban az egy főre eső "eladósodottságban" a hasonló nagyságrendű városok között...Ő szereti az ilyen jellegű összehasonlításokat, sok táblát kellene Szentgyörgymezőre kihelyezni, hátha ott is felébrednek...

2009. 04. 24. 19:15

Már megint nem értek valamit! Szeretném, ha valaki elmagyarázná nekem,hogy ha Esztergomban vannak olyan utak,amelyek a közútkezelő cég kezelésében vannak, tehát nem a város tulajdonában, akkor milyen alapon tud a város tulajdonában (még most) működő cég parkolási díjat szedni ezeken az utakon? Esetleg átutalja a beszedett összeget a közút kezelőjének, vagy bérleti díjat fizet a területekért? Ha nem, akkor az olyan, mintha valaki más tulajdonán folytatna gazdasági tevékenységet annélkűl, hogy bármivel is hozzájárulna a tulajdonos költségeihez.