Ésszerű forgalomkorlátozás vagy erőfitogtatás?
Gazdaság
2009. ápr. 3.

<p>Néhány nappal ezelőtt a Schweidel út elejére egy "autóbusszal behajtani tilos" táblát helyezett el az utat kezelő önkormányzat, mely este 22 és reggel 6 óra között megtiltja a közlekedést ezen az útszakaszon. Az intézkedés elsődlegesen a Suzukiba érkező és onnan hazafelé induló, munkásokat szállító buszok közlekedését érinti.</p>

A Schweidel úti lakók régóta panaszkodnak a buszok okozta zajártalomra - amire a végleges megoldás a Mátyás király útjának befejezése és megnyitása lenne, de ez a beruházás évek óta nem kezdődhetett el - miközben milliárdokat költ Esztergom mélygarázsokra, egy egyetemi kar főiskolai szintű képzést folytató szakának letelepítésére, illetve milliárdos összeget költene olyan az Önkormány programban nem szereplő beruházásokra is, mint amilyen az állami tulajdonban lévő királyi vár átépítése.

A tábla egyik napról a másikra került ki az út elejére. Az intézkedés miatt most az első és az utolsó műszakos buszok kényszerülnek kerülőre a város körül - ezzel a zajártalmat a városvezetés sikeresen áthelyezte a Schweidel útról az azzal párhuzamosan futó városi utakra.

Informátoraink úgy tudják: a gyárban terjedő pletykák szerint a tábla kihelyezésének egy lehetséges oka az, hogy a gyár korábban szándéknyilatkozatot tett egy a város tulajdonában lévő telek megvásárlására, amelyből komoly, több száz millió forintos bevételt remélt az Önkormányzat. Ám a gazdasági világválság miatt az adásvételre egyelőre nem került sor. Ezt a verziót igyekszik alátámasztani az a tény is, hogy többen is jelezték, hogy folyamatos a közterületfelügyelet jelenléte a Schweidel utcán - a tiltás ellenére behajtó buszokat fényképezik.

Felmerül a kérdés, hogy a város számára miért éppen most ilyen fontos, hogy ezzel az eszközzel nyomást gyakoroljon a legnagyobb adózóra? Ne feledjük - a Gyarapodás Programjának eddig megvalósult programelemeihez szükséges milliárdok egyik legnagyobb előteremtője a japán multinacionális vállalat volt. Nem túl erkölcsös dolog az éppen piaci problémákkal küzdő vállalat elé újabb, helyi akadályokat gördíteni, amikor munkások, családok tucatjainak megélhetése, munkahelye függ azon, hogy az autóipari vállalat képes-e megváltoztatni a működési rendjét a megváltozott piaci körülményekhez alkalmazkodva.

(forrás)