A MEH Nemzetbiztonsági Irodájának közleménye
Közélet
2009. márc. 11.

<p>Az Index című hírportál kedden délután "<a rel="nofollow" href="http://index.hu/belfold/2009/03/10/szilvasy_honapokkal_lemaradt_az_nbh-tol/">Szilvásy nem mondott igazat</a>" címmel közölt cikkében foglaltakkal ellentétben Szilvásy György miniszter sohasem állította, hogy Laborc Sándor főigazgató a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépes rendszere elleni támadás miatt tett volna feljelentést. A miniszter soha nem is erősített meg ilyen jellegű sajtóértesüléseket.</p>

Az UD Zrt. keddi közleményével, a Magyar Nemzet szerda reggeli, e tárgyban közölt cikkével párhuzamosan megjelentetett, a Fideszhez közeli sajtó által feltűnő gyorsasággal átvett valótlan híradás valószínűsíthetően arról kívánja elterelni a figyelmet, hogy - míg az UD Zrt.-nek a céget érintő sajtóközlések miatt tett feljelentése ügyében az ügyészség megszüntette a nyomozást - a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentésére indult büntető eljárás a rendőrség és az ügyészség összehangolt munkája esetén már rövid távon is eredményekkel járhat. Ennek konkrét bizonyítéka az ún. esztergomi szál, amelyben az NBH a múlt év őszén feljelentést tett: eszerint az érintett céggel kapcsolatban álló személyek illegálisan jutottak mobiltelefon híváslistákhoz.

A valótlan híresztelés miatt a miniszter a hírt kreáló hírportállal szemben megteszi a szükséges jogi lépéseket.

(forrás)