Botrányos elbocsátás a Suzukinál - Kipakol a volt alkalmazott
Gazdaság
2008. dec. 5.

<p>A gazdasági válság miatt 1200 emberétől vált meg a Suzuki az elmúlt hetekben. A STOP.hu cikke arról ír, hogy az egyik elbocsátott dolgozó szerint a kirúgást "embertelenül" intézték a cég emberei: az esti műszak kezdetekor felszólították őket, hogy ma már ne vegyék fel a munkaruhát, a hazautazást pedig oldják meg, ahogy tudják. Mindemellett utolsó bérükből levonták a munkaruha árát és a november végén kiosztott étkezési utalvány összegét is. .</p>

A gazdasági válság hazánk egyik legnagyobb autógyárát sem kerülte el, a hatezer főt foglalkoztató Magyar Suzuki Zrt. 1200 ember elbocsátását jelentette be november 28-án. Mint megtudtuk, a vállalat elég egyedi módon közölte az alkalmazottakkal a kirúgás tényét.

"Munkatársaimmal együtt vidékről járunk be céges busszal. Az esti műszakra fél hétkor érkeztünk meg, majd elkezdtünk átöltözni. Ekkor jött be a műszakvezető és közölte: ne vegyük fel a ruhát, szedjük össze magunkat és menjünk haza. A hazaút előtt még be kellett mennünk az irodába, ahol 'hivatalosan' is elbocsátottak minket. Mivel ebben az időszakban nem járnak buszok Esztergomból a környező falvakba, ezért többen megkérdeztük, hogy hogyan jutunk haza a gyárból. Erre csak annyit válaszoltak, hogy oldjuk meg, ahogy tudjuk. Majd hozzátették: reggel nyolckor jelenjünk meg a papírjainkért" - mesélte a neve elhallgatását kérő volt alkalmazott.

A férfi még a szerencsésebbek közé tartozott, mással még embertelenebbül bántak a műszakvezetők. "Egy hölgynek úgy jelezték az elbocsátást tényét, hogy megkérdezték tőle: miért áll a szalag mellett, ha már nem kell dolgoznia" - tájékoztatott a volt dolgozó.

A stílus mellett a vállalat egyéb furcsaságokkal is megörvendeztette az elbocsátottakat. "A munkaruhánknak csak egy részét vették vissza. A bakancsunkat például nem, és a cipő árát levonták az utolsó bérünkből. Először az összes ruha árát le akarták vonni - ez 30 ezer forint mínuszt jelentett volna -, de az alkalmazottak felháborodása miatt ettől elálltak. Ez az egész azért érdekes, mert a szerződésünkben az állt: akkor kell kifizetnünk a munkaruhát, ha felmondunk. De nem mi mondtunk fel, ők bocsátottak el minket. A vállalat egyébként a 9 ezer forintos cipőn kívül a november végén kiosztott, 6 ezer forint értékű étkezési utalványt is levonta a bérünkből" - avatott be a férfi, aki 2,5 hónapig dolgozott a cégnek.

A STOP megpróbálta elérni a vállalatot - sikertelenül. A telefonközpontos hölgytől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kommunikációs vezető jelenleg szabadságon van, és az osztály többi dolgozója sem érhető el a mai napon.

Forrás: stop.hu

(forrás)