Bikacsökkel ütötte a szemelyi polgármester a szerkesztőt
2008. aug. 6.

<p>Nem mindennapi eset történt a Baranya megyei településen. A falu polgármestere egy bikacsökkel sújtott le a község internetes honlapjának szerkesztőjére.</p>

Magához hívatta tegnapelőtt késő délután a szemelyi polgármester Komor Lászlót, a község internetes honlapjának szerkesztőjét. A háza előtt várt rá, és amikor megérkezett, a háta mögül elővette a nála lévő bikacsököt, és megütötte a gyanútlan szerkesztőt. Közben kiabálva idézett a honlap fórumára beírt egyik, a polgármesterre utaló hozzászólásból, mi szerint „Szemely királyának”, vagyis Kovács Pálnak derogál összekenni a terepjárója kerekét, és a hásságyi lapály korszakára már hírből sem akar emlékezni.

Az ütés előzményeként tudni kell, hogy Szemelyen a többségnek nincs internete, ezért Komor László a fórum hozzászólásaiból kinyomtatott egy válogatást, és eljuttatta a lakosság részére. Erre orrolt meg a polgármester, magyarázza a szerkesztő, aki korábban saját pénzén adott ki havilapot, amelyben rendszeresen megjelentette kritikai észrevételeit.

– A hásságyi lapályt emlegetve ütött a bikacsökkel. Amikor előtte felhívott telefonon, nagyon barátságos volt, nem lehetett sejteni, mire készül. Értesítettem a rendőrséget, a járőrt küldték ki, majd később jött egy nyomozó is. Este pedig bementem a Honvéd Kórházba látleletet vetetni.

Kovács Pál polgármester érdeklődésünkre jelezte, nagyon rövid lesz.

– Több mint öt-hat éve mérhetetlenül sérteget, lejárat, és elpüföltem. Ennyi – közölte a falu első embere, valóban röviden.

Az eset megosztotta a falu közvéleményét. Sárosácz Márk Tibor arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a Horvát Kisebbségi Önkormányzat köszönetet mond Kovács Pálnak, aki bebizonyította, hogy nemcsak kiváló polgármester, de „tökös legény” is, aki amit tett, nyilván okkal tette.

Másként vélekedik Erdősi István rendőr, aki civilként állt Komor László mellé.

– Én kísértem el a Honvéd Kórházba, hogy ott ne történjen semmiféle összetűzés, hiszen olyan hírek jöttek, hogy meg fogják verni. Éjszakára ott maradtam a lakásán, mert a házánál is megfenyegették, felszólították, hogy vonja vissza a feljelentést.

Fenyvesi Árpád, a helyi civil szervezet elnöke is a virrasztók között volt.

– Alapvető gond, hogy a polgármester tizenhat esztendős ténykedése során csak az ő akarata érvényesült. A lakosság egynegyedét kitevő horvátok támogatják, így ők kedvezményezettek. A helyi lakossági vélemények viszont irritálták a polgármestert, ezért történt az atrocitás, amelyet a civil szervezet maximálisan elítél. A közigazgatási hivatal területi vezetője, dr. Bércesi Ferenc szerint ha megállapítást nyer, hogy a polgármester bűncselekményt követett el, és ezt a bíróság jogerősen kimondja ítéletében, akkor a polgármesteri jogviszony automatikusan megszűnik. Azt azonban mindenképpen be kell bizonyítani, hogy a cselekményt polgármesteri minőségében és nem magánemberként követte el.

A rendőrség az ügyben nyomoz, eredmény későbbre várható.

Forrás: w3.bama.hu

(forrás)