Tatabányai csapat nyert a Google világversenyén
2008. júl. 18.

<p>A Google világméretű vetélkedőjén a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákjai 600 csapat közül bekerültek az európai, közel-keleti és afrikai régió három legjobbja közé - jelentette be a Google Magyarország szerdai sajtótájékoztatóján.</p>

"A versenyfeladat egy közepes vállalkozás internetes látogatottságának felfuttatása a Google AdWords programjával, a cég ehhez kétszáz dolláros keretet biztosított a csapatoknak" - mondta el a Google Magyarország igazgatója, Peresztegi Zoltán. A főiskola három csapattal indult a versenyben, a nyertesek egy PC bérléssel foglalkozó és használt számítógépeket árusító kisvállalkozás kampányát készítették el az AdWords-re alapozva. A csapat látogatást nyert a Google londoni központjába.

A kampányban résztvevő kisvállalkozás vezetője, Tóth Zoltán elmondta, a 200 dolláros keretnek csak egy részét, mintegy 22.000 forintot használtak fel. A kampány három hete alatt egymillió forintot forgalmaztak, ez korábban egy éves érték volt. A hirdetések megjelenése után öt perccel már érdeklődtek a termékek iránt és az első héten elfogyott a teljes raktárkészlet.

A Google 200 csapatra számított a versenyen, ezzel szemben 47 ország 1650 csapatának mintegy 8500 diákja küzdött egymással. A 150 legjobb csapatot a Google által különleges algoritmusa rangsorolta, a legeredményesebb 10 csapatnál pedig egyetemi tanárokból álló zsűri döntött a végső sorrendről. Az összetett verseny győztese a Nyugat-Ausztráliai Egyetem csapata lett, akik egy perth-i falmászó terem kampányát vitték sikerre. Az európai, közel-keleti és afrikai régióban a Berni Egyetem csapata teljesített a legjobban, ők egy svájci utazási iroda forgalmát lendítették fel. Az amerikai régió győztese a Pennsylvaniai Állami Egyetem hallgatói voltak, akik egy Pennsylvaniával foglalkozó turisztikai weboldalra csábítottak új látogatókat.

Magyarországon egyedül a tatabányai MÜTF-ön oktatnak online marketinget, másoddiplomás képzésben. Szeptembertől egy rövidebb képzés is indul, ahol keresőmarketing specialistákat képeznek - mondta el a főiskola online marketing tanára, Damjanovich Nebojsa.

A versenyről, a felkészülésről és a képzésről további információk:

Deés Szilvia, Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, 20/366-8186 dees.szilvia@mutf.hu

Damjanovich Nebojsa, tanácsadó és tréner, 1/328-5075 nebojsa@damjanovich.hu

(forrás)