Június 8-án adják át a Széchenyi teret

Június 8-án adják át a Széchenyi teret

2007.05.23. 12:42

Ünnepélyesen felszentelik és átadják Esztergom új nevezetességét, a Széchenyi teret június 8-án, pénteken délután.

A város barokk főterén tavaly márciusban kezdődött az egymilliárdos munka, amelynek eredményeképpen a sétatér teljes egészében új közműveket, díszburkolatot, kandelábereket és díszvilágítást, valamint új fákat – platánokat és hársakat –, köztéri padokat kapott. Az egyházi méltóságok, a város vezetői, a tér tervezésében, kivitelezésében és a pályázat kezelésében szerepet vállalt intézmények és cégek képviselőinek jelenlétében tartott ünnepség után a járókelők és a könnyűzene kedvelői rögtön birtokukba vehetik a megszépült belvárost. A szórakoztatásról az alkalomhoz illően esztergomi zenekar, a Szépülő Városközpont gondoskodik.

24 Óra

Eredeti méret

2008.06.20. 23:11

Szerintem a fényképezőgép tehet mindenről! Azonnali hatállyal elkobozni!!

(Én meg már régóta vágyom egy olyanra...)

2008.06.20. 22:25

Még megkaphatjuk!

Csak emlékezz rá, midőn megcsinálták a vár díszkivilágítását először, és nem tettek a refik üvegje elé rácsokat, a várból ledobált kövekkel sokat betörtek, és a pogármester egyik kirohanása éppen erről szólt, hogy a kommunisták direkt összetörték, és a macskalépcsőnél lelopkodták a lámpákat, hogy ártsanak a városnak!

Úgyhogy amit ma elképzelhetetlennek tartasz, és viccesnek, még bekövetkezhet! :-))))

2008.06.20. 22:03

Még megkapjuk hogy esténként mi tesszük tönkre direkt .Szerintem nem kéne annyiira nyitott szemmel járnod. Ez csak vicc akart lenni.

2008.06.20. 21:18

Nem azért mondom, DE EZ MEGINT CSAK FANYALGÁS!

A tér kb 6000 ezer négyzetméter, és máshol nincs ilyen! Megint csak ezt a kis darabot szapuljátok, amit a piszkosmocskosjudeobolsevikposztkommunistaetnikaikissebbséggelmegtüzdeltek direkt megroskasztottak.

És különben is, forrásmegjelölés nélkül mit ér ez az egész? Mik a kérdéseid tulajdonképpen? Én csak fel szeretnélek készíteni, hogy ne érhessen meglepetés, ha a Petró, vagy a Csabi berongyol, és ideköpi a kérdéseit!

Szóval készülj, és tanúkkal bizonyítsd, hogy ez a kép nem PS. Nem tavalyi, és stb! :-))))

Eredeti méret

2008.06.20. 17:42

Ezt a gödröcskét is örökbe fogadod? ;)

2008.06.20. 17:32

Lehet hogy összeköttetésbe van a Lőrinc utcai gödörrel :))

2008.06.20. 17:14

Mindig ez a fanyalgás, nem hiszem el! Inkább örülni kellene, hogy a kijavítására illetékes emberekre nem kell heteket várni, hiszen a közelben dolgoznak.:))))

2008.06.20. 16:33

Az eső esett a tér meg magába zuhant.

Egyszer már tavaly is eljátszotta ugyanezt, azt hiszem ugyan itt, a Napos előtt...

a szépséghiba az egészben csak annyi, hogy ez a rész most lett "felújítva"!

2008.02.07. 15:34

Kérdés:

2007.08.28. 21:15 Petró: Az oknyomozásról jut eszembe, a következő számok valamelyikében utána lehetne esetleg járni annak, hogy miért késlekednek a bérlők bérleményeik kinyitásával a Széchenyi téren? Állítólag a legtöbb helyiség elkelt. Időközben netán meggondolták magukat, vagy az engedélyezési eljárások elhúzódása miatt tart ez a folyamat ilyen sokáig? Szerintem ez a téma sokakat érdekelhet...

Válasz:

2007.08.28. 21:28 gatekeeper: A Széchenyi térrel szeptemberben foglalkozunk, addig türelmedet kérem, a kérdés egyébként már bennem is felvetődött.

Az én kérdésem: sikerült-e esetleg Váczy úrnak valamit "kioknyomozni"?

2008.02.04. 18:19

A jelenlegi formájában ráadásul még Szt. István király sem tarthatná a kezében, ugyanis abban az időben csak az ún. abroncskorona volt meg. Az viszont állítólag már Géza fejedelemnek is megvolt - ezt talán a Kossuth rádióban hallottam a múltkor.

További segédlet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Koron a

2008.02.04. 16:01

Már megint kukacoskodsz :))))))

2008.02.03. 20:06

töri tudósok!

archivum.onkornet.hu :

2006.03. írta:Jövõre készül el a kezében a Szent Koronát tartó Géza fejedelem életnagyságú, trónon ülõ bronzszobra

Az egy dolog, hogy nem készült el "jövőre", de hogy a fészkes fenében tartja a 997 február elsején megboldogult Géza fejedelem Szent Koronát a kezében, amikor azt legjobb tudásom szerint Szent István kapta II. Sziveszter pápától, aki 999-1003-ig volt egyházfő???

2007.10.17. 15:10

aSk írta:

Színes kulturális program a "behajthatatlan" Széchenyi téren. A turisták és az ott sétáló óvodások kedvenc látványossága a láncon történő rabsétáltatás kutyával.

nesze neked személyiségi jog und ombudsman.

2007.10.17. 12:23

aSk írta: Színes kulturális program a "behajthatatlan" Széchenyi téren. A turisták és az ott sétáló óvodások kedvenc látványossága a láncon történő rabsétáltatás kutyával.

Mennek a bankba?

2007.10.17. 11:57

Színes kulturális program a "behajthatatlan" Széchenyi téren. A turisták és az ott sétáló óvodások kedvenc látványossága a láncon történő rabsétáltatás kutyával.

2007.10.15. 20:43

Acho írta: aSk: remélem, majd kiadatod a mostanában "elkövetett" humoros képeidet! hihetetlenül jók!;-)

Én is örülnék, ha lenne egy best of ask könyvtár valahol itt...

2007.10.15. 20:35

kanduregy írta:

Olgica írta:

Nem tudom ki hogy van vele, nekem nagyon tetszik a szögesbottal való kapargatás. Olyan élvezettel csinálják a munkások ! Szép embert próbáló feladat.

Én ajánlanék egy tucat,erre nagyon alkalmas egyént.

:D:D

aSk: remélem, majd kiadatod a mostanában "elkövetett" humoros képeidet! hihetetlenül jók!;-)

2007.10.15. 20:19

aSk írta:

az a baj, h lósz@rt nem ér, mert a műgyantás dolog már most jön ki a helyéről...

bár egomban el tudok képzelni egy "KŐRE LÉPNI TILOS" feliratot is...

Olgica írta:

Nem tudom ki hogy van vele, nekem nagyon tetszik a szögesbottal való kapargatás. Olyan élvezettel csinálják a munkások ! Szép embert próbáló feladat.

Sokba került, elég ronda, semmire sem használják, ráadásul pocsék a kivitelezés, hamarosan valaki kiteszi a táblát, ne tegye rá a lábát, mi az?

2007.10.15. 20:07

joel írta:

aSk írta: bár egomban el tudok képzelni egy "KŐRE LÉPNI TILOS" feliratot is...

No ezt levédeni de azonnal:)

2007.10.15. 19:05

aSk írta: bár egomban el tudok képzelni egy "KŐRE LÉPNI TILOS" feliratot is...

No ezt levédeni de azonnal:)