Az Arany János Irodalmi Verseny országos döntője

Az Arany János Irodalmi Verseny országos döntője

2007. 04. 27. 17:34

Az ország középiskoláiból érkezett 50 diák méri össze irodalomtudását a 14. Arany János Irodalmi Versenyen a hét végén Esztergomban.

A versenyt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Magyartanári Tagozata indította útjára, az első döntőt Budapesten rendezték, majd Komárom-Esztergom megye különböző városai adtak otthont a tehetséggondozó vetélkedőnek - mondta el Farkasné Juhász Krisztina szervező. Az évente 2000 középiskolást megmozgató verseny értéke, hogy egyedülálló kezdeményként olyan korosztály számára kínálja fel az olvasás lehetőségét, amelyik még fogékonnyá tehető. A döntő nemcsak művek elemzésére, értelmezésére, írásbeli és szóbeli önálló megnyilatkozásra ad lehetőséget, hanem egyúttal író-olvasó találkozó is, és az elolvasandó művek között minden évben szerepel mai magyar alkotó munkája is. Korábban vendégül látták már Szabó Magdát, Gijon Nándort, Kányádi Sándort, Esterházy Pétert, Jókai Annát, Spiró Györgyöt és Czakó Gábort. Idén Varró Dániel lesz a rendezvény vendége.

metro.hu

Még nincsenek kommentek :(