2008. március 29-én este nyolc és kilenc között sötétbe borul a világ. Az Egy óra a Földért akció keretében a Magyar Csillagászati Egyesület és a MEE Világítástechnikai Társaság felhívással fordul az önkormányzatok és az állampolgárok felé.
Napjainkban egyre több szó esik a klímaváltozásról, a szélsőségessé váló időjárás hatásait pedig magunk is érezzük. Arra kérjük, hogy városukkal, településükkel önök is csatlakozzanak egy olyan akcióhoz, amely jól látható módon felhívja a figyelmet a problémára.
2007. március 31-én több mint kétmillió sydney-i lakos, cég és maga a város is kikapcsolta a nélkülözhető fényeket egy órás időtartamra. Az "Egy óra a Földért" akcióval 5%-al csökkenthető a légkört szennyező anyagok kibocsátása, de a fő cél a figyelemfelkeltés volt.
Nagyon hasznos lenne, ha ebben az évben Magyarország több települése, azok intézményei, vállalatai és lakosai is csatlakoznának az immár nemzetközi akcióhoz, és március 29-én, szombaton este 20 órától kezdve egy órányi időszakra kikapcsolnák a köz-, vagyon-, és a közlekedésbiztonság szempontjából nélkülözhető fényeket.
Az élhető Föld fenntartásához szükséges környezettudatos szemlélet kialakításában fontos lehet a sikeres akció. Az akció folyamán, a települések díszvilágításának kikapcsolásával, a városképet romboló, egyéb zavaró fények hatása kontrasztosan kiemelkedik. Ez lehetőséget ad arra, hogy az energiapazarló, sok esetben a megfelelő díszvilágítást elfojtó, elrontó fényszennyezésre is felhívjuk a figyelmet. A csatlakozó települések lakosai megfelelő időjárás esetén ismét felfedezhetik a csillagos égboltot városuk felett.
Bővebb információk a hirek.csillagaszat.hu és a www.earthhour.com oldalakon!
Megyénkből Tatabánya már csatlakozott a felhíváshoz! Vajon Esztergom is szívügyének érzi ezt a figyelemfelkeltő akciót?
A tatabányai akcióról a kemma.hu oldalon olvashatunk.
Tata városa is megjelentette a felhívást a saját honlapján. ( www.tata.hu )
A "Kapcsoljunk le mindent!"-be a számítógép is beleértendő? És akkor mi lesz a szeretgom-mentes időszak alatt jelentkező elvonási tünetekkel?
Hidlapban reméljük benne lesz a felhivás, és szintén csak remélni lehet, hogy meg is kapják a lakosok addig.
Én meg erről beszélek:)
www.nyitottkonyv.hu
Majd mi is lekapcsoljuk. Remélem, lesz űrfénykép majd erről az időszakról. Csak ha nem világítunk a Földön, akkor észre se lehet venni minket:)
És mit szólnak majd az UFÓ-k? Megszállják a Földet a nagy sötétségben... :)
Én biztosan leoltom a villanyt.
Ez azért enyhén gáz.
A változás érdekében nem 1 órára kéne lekapcsolni mindent, hanem úgy kb végleg.