Változások az esztergomi piacon
2007. márc. 19.

<p>Többször ürítik ezentúl a hetipiac szemeteseit</p>

Berecz János a büntetés végrehajtás területéről érkezett a piacfelügyelői posztra. Az esztergomi börtönben középszintű vezetőként dolgozó férfi, miután az intézmény elköltözött a városból, nagy lendülettel vetette bele magát az új feladatba. Egy város életében fontos, hogy a piaca hathatós regulák segítségével jól működjön, a helyiek, a turisták és a vásározók egyforma megelégedettségére.

Az új piacfelügyelő a városi szándékokkal összhangban, a közterület felügyelettel, a polgárőrséggel, illetve több más szervezettel és céggel együttműködve kezdte meg munkáját Esztergomban. Berecz János elmondta, a fő cél az, hogy minden piacon lévő számára egységes és egyértelmű legyen a hely működési rendszere. Ennek megfelelően kerültek felfestésre azok a bázispontokat tartalmazó „mérce csíkok”, melyek segítségével pontosan meg lehet határozni, hogy az egyes „sátras” vásározók mekkora helyet szeretnének bérelni a várostól az adott napon. Az új felügyelő azt gyorsan leszögezte, hogy nem kívánja az esztergomi piacon évtizedek óta jól működő mechanizmusokat megváltoztatni. Módosításra került ugyanakkor a terület tűz-, vagyon-, illetve közlekedésbiztonsága, és megvalósítás előtt áll a piaci szemételszállítás megreformálása is. Az új felügyelő javaslata alapján tűzoltó készülékek tartására kötelezték a fabódék üzemeltetőit, illetve haladási útvonal kijelölésével, annak szabadon hagyásával biztosították a területre esetlegesen érkező tűzoltó- és mentőautók közlekedését. Ugyancsak az új piacfelügyelővel fémjelzett időszak egyik fejleménye, hogy azok a vásározók, akik havi jeggyel árusítanak a Simor János utca ezen részén, a városházára beadott kérelmükre ingyenes parkolási lehetőséget kaphatnak járműveik részére. Szükséges lesz a piac szemételszállítási periódusait is szaporítani, a nagyvásár napjain ugyanis a kihelyezett konténerek befogadóképessége láthatóan nem elégséges. A változást sürgető elképzelés szerint több és napjában kétszer ürített szeméttárolókra van szükség. A piacon esetlegesen előforduló bűncselekmények – mint például a zsebtolvajlások – kizárására a piacfelügyelő a polgárőrséggel, illetve a rendőrséggel együttműködve dolgozik. A piaci munkanapok végeztével kitakarított Simor János utca és a lezárt bódék vagyonvédelmét erősíti a felügyelő és a polgárőrség összefogása, ők hétvégén az éjszakákon rendszeresen járőröznek majd itt. Az új piacfelügyelő hivatalát a Simor János utca 23. szám előtt lehet megtalálni.

(Hídlap)

(forrás)