MEGHÍVJUK AZ ORSZÁG VALAMENNYI POLGÁRMESTERÉT
2007. márc. 8.

<p>Vegyenek részt Bogácson Polgármesterek az idegenforgalomért címmel rendezett bográcsban készíthető ételek III. szabadtéri, főzőversenyén A verseny időpontja: 2007. Május 19 8:30-12:00-ig Jelentkezési határidő: 2007. Május 10. SZLOGENÜNK: Régies ízek modern köntösben</p>

Különböző települések jelentkezését várjuk, amelyeket a települések polgármesterei vagy megbízottai képviselnek. Bármilyen létszámmal részt lehet venni, de a várható létszámot kérjük előre jelezzék.

A verseny célja: hogy megismerkedjünk egymás tájjellegű ételeivel, boraival és kultúrájával, hogy ezáltal is idegenforgalmi látogatottságunkat növeljük és jól érezzük magunkat.

A verseny leírása: Az ország bármelyik településének polgármestere vagy annak megbízottja jelentkezhet ezen versenyre(csapatonként maximum 4 fő főzhet, a többiek kísérők, kisegítők, stb). Bogács Magyarország egyik gyöngyszeme. A Bikarét nevű területén a résztvevők felállíthatnak egy magukkal hozott főzősátrat amelyben egyúttal bemutathatják a saját településük múltját, jelenét, jövőjét. A magukkal hozott nyersanyagokból kb. 30 adag bográcsban készíthető ételt kell főzni, lehetőleg a saját tájegységüknek megfelelő jellegűt. Hozhatnak magukkal vendégeket is de a jelenlevő nézők között is szét kell osztani legalább 20 adag ételt kóstolóként. A zsűri értékeli a települések bemutatkozását és a készített ételeket. Az értékelésben neves szakemberek vesznek részt, valamint segítségünkre lesznek a magyarországi lovagrendek tagjai. Pl.: Bor lovagrend, Paprika lovagrend, Szóda lovagrend jeles képviselői. Megjegyzés: a résztvevőknek saját maguknak kell gondoskodni a főzéshez szükséges nyersanyagokról és az összes felszerelésről.

www.valaszt6.fw.hu további infók

(forrás)