1. pont: Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését

1. pont: Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését

2008. 05. 28. 14:07

160 évvel ezelőtt került kinyomtatásra a Tizenkét pont. A címben idézett kívánság a legelső volt a felsorolt 12 közt. Többen hangoztatták ezt azóta, főképpen azokban az időkben amikor országunk demokrácia deficitben szenvedett. Aztán azt hittük, hogy ez már csak a történelemkönyvek lapjairól köszönhet vissza ránk, de Esztergom még 2008-ban is képes meglepetéseket okozni.

2008. áprilisában Knapp János Pál alpolgármester felvetette az ETV egyik műsorában, hogy az "Utálgom jellegű" honlapokat valakinek szabályoznia kellene. Utoljára ez a felvetés (mármint az interneten megjelenő tartalmak szabályozása) Körmendy Ékes Juditnak jutott az eszébe, aztán szépen bele is bukott a kezdeményezésbe.

Azt hittük ez már a legalja annak, amit a demokrácia és a szólás szabadsága ellen meg lehet tenni, de Esztergom egy különleges helyzetű város. Polgármesterünk minden demokratikus értékrendet megcsúfoló szabályozási javaslattal rukkolt elő a legutóbbi testületi ülésen: korlátok közé kell szorítani a város önkormányzati képviselőinek megszólalási lehetőségét a város ingyenesen terjesztett hetilapjában, a Hídlapban. A döntés május 29-re maradt.

Meggyesnek nem ez az első próbálkozása a szólásszabadság megnyirbálására. Azont túl, hogy a számára kellemetlen felszólalóktól rendszeresen megvonja a szót a testületi üléseken, emlékezhetünk arra is, hogy az első Istvános botrány idején megtiltotta a nyilatkozattételt az önkormányzati intézmények dolgozóinak.

A jelenlegi szabályozási javaslat első lépéseként kétfele osztja a testületet: a Fidesz-KDNP frakció és mindenki más. Ezek alapján már világosabb, hogy kiket nevezhetett a házának felgyújtásakor ellenzéknek.

Egy lapszámban képviselő-testületi oldalanként (egyik oldal a polgári frakció 13 tagja, a másik oldal a többi 10 képviselő) maximum 2-2 cikk jelenjen meg azonos terjedelemben úgy, hogy amennyiben az egyik képviselői oldalról nincs vagy csak egy írás lenne, akkor a másik képviselői oldalról maximum csak két cikk jelenjen meg. A rovat összeállításánál a főszerkesztő részesítse előnyben azokat a cikkeket, amelyek jobban kapcsolódnak a képviselő-testületi ülésekhez, illetve azokat a cikkírókat, akiknek eddig kevesebb írása jelent meg.

Egy képviselő – a rovatban a 2007. augusztus 18-ától leközölt cikkeit is beleszámítva – maximum 10 alkalommal jelentetheti meg írását.

A képviselő a megnyilatkozási lehetőségét átadhatja egy másik képviselőnek. A főszerkesztőnek gondoskodnia kell arról, hogy az átadás ténye, az átadó és az átvevő képviselő neve a rovatban megjelenjen.

A szabályozás jellegéből egyértelműen látszik az, hogy kinek (kiknek) a szájára akar Meggyes lakatot tenni. Nem véletlenül lett a Városháza erkélyére a pallos felszerelve!

A teljes előterjesztés elolvasható a http://www.metaprime.hu/users/ask/cenzura.pdf címen.

Eredeti méret

2008. 06. 09. 13:41

Már magát Osvai doktor urat is kimoderálta (vagy cenzúráza) a Hídlapból az a koordinátor - Kálmán Sándor -, akit pedig pont ő javasolt erre a posztra:

www.ekor-lap.hu

Hiába, a hála nem politikai kategória...

Eredeti méret

2008. 06. 07. 16:06

Kálmán Sándor Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő és városházi főcenzor ecseteli a Hídlap e heti számában, hogy milyen elvek mellett fogja kifejteni áldásos tevékenységét. Ehhez képest mindjárt az írása alatt megjelenhetett egy hihetetlenül gusztustalan és személyeskedő iromány Pócsföldi Józseftől, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjétől.

Kálmán úr, több éberséget, ha kérhetném...!

2008. 06. 05. 11:13

Bocs mindenkitől, akit illet, mert máshol már azt reklamáltam, hogy senki nem reagált az alpolgármester úr új összefüggéseket feltáró és új kategóriákat bevezető írására. Őskő

2008. 06. 01. 15:10

Gyalázatos alak, aki beteszi az intim magánágy (bocs magánügy) témát! ......De politikait politikusnak lehet, nemde? ...., Itt valószínű csak a fidesz és az mszp kollaborálásáról van szó! Maradjon családon belül, titokban, zárt ülésnél! Elképesztő! Mégegyszer elolvastam, hogy milyen finomlelkű ami alsómesterünk az esztergomi választók besorolását illetően! Persze van szerinte rendes ember saját magán kívül is, csak az nem szól semmit, mert be vagyon fogva a szája, és nincs megadva a szó! Szegény Hofi megélne jól az esztergomi témagazdagságból. Üdv.: a berrr-állt./verz..usw.

2008. 06. 01. 0:33

Az intim fotókat a "szerelmeim" mappából nyúlták le. Az egyik képen MT van.

2008. 05. 31. 21:41

"...felgyújtva házát,és azt a szolgálati autóját,amely minden egyes esztergomi ember közös tulajdona.A cél nem vitás,a megfélemlítés." Ez,az adott szövegkörnyezetet tekintve ,úgy értelmezhető,hogy minket,minden egyes esztergomi embert akartak megfélemlíteni.Akkor miért van az üldözési mánia bizonyos esztergomiak,ill.esztergomi körök ellen?Mi is fenyegetve vagyunk!

2008. 05. 31. 20:48

Knapp János Pál írta: Ha nem sikerült az elmúlt éveken, számtalan koholt, gazember módjára kiötölt büntetőfeljelentésekben legyűrni, akkor családját kell célkeresztbe venni. Ketrecbe zárt hiénák vadságával támadnak, felhasználva a Gyurcsány-Apró klán által újratelepített KGB-t, a bukott liberálisokkal vadházasságban élő Moszad-ot, és az állami támogatásokon, rabló multipénzen élő helyi vállalkozók maffiakapcsolatait.

Azért nagy lehetőségek kapujában áll a város, ha már a KGB és a Moszad is itt van! Most, hogy már ilyen fontos lett városunk, remélem itt forgatják majd a következő James Bond filmet is! Javasolt címek: A Széchenyi tér szeme, Az új közlekedési rend markában vagy A Gyarapodás titka.

2008. 05. 31. 20:43

Küldjük el Apró Piroskának Knapp úr(?) sorait.Az alpolgármester úr nem biztos,hogy ráérne intim fotók kigondolására,feltelepítésére...Talán ő is részt vehetne kommunikációs tréningen.Ha már így is helybe jönnek a trénerek.Vagy ő reménytelennek ítéltetett?

2008. 05. 31. 20:26

S betörtek az alpolgármesterhez, vagy a hivatali gépén tartja "családi intim fotóit"?

2008. 05. 31. 19:14

Bocs, kimaradt a forrás, mármint az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára

2008. 05. 31. 18:57

...elmennénk szó nélkül az alpolgármester szösszenete mellett. aberráció /lat/ 1. tud. eltérés, 2.(erkölcsi, nemi) eltévelyedés, beteges hajlam, perverz /lat/ 1.elvetemült, romlott, 2. nemi tekintetben rendellenes, természetellenes, Namármost, szerintem inkább tekinthető aberráltnak és perverznek az, aki intim fotókat készít családja tagjairól, mint az, aki nem ért egyet Meggyes Tamással.

Eredeti méret

2008. 05. 31. 18:43

Felhozom, mert egy kedves újonc fórumozó miatt kezdett "eltűnni a süllyesztőben"...

Eredeti méret

2008. 05. 31. 16:04

Az előbb lemaradt, hogy Pócsföldi József szintén a Hídlapban esküt nem tett (ál)jegyzőről ír. Nem szólt neki senki, hogy jogerős bírósági ítélet van arról, hogy Esztergom jegyzője Csomor Sándor?

Eredeti méret

2008. 05. 31. 16:01

Lehet, hogy mégis csak szükség lenne a képviselők moderálására a Hídlapban?

Knapp János Pál írta: Ha nem sikerült az elmúlt éveken, számtalan koholt, gazember módjára kiötölt büntetőfeljelentésekben legyűrni, akkor családját kell célkeresztbe venni. Ketrecbe zárt hiénák vadságával támadnak, felhasználva a Gyurcsány-Apró klán által újratelepített KGB-t, a bukott liberálisokkal vadházasságban élő Moszad-ot, és az állami támogatásokon, rabló multipénzen élő helyi vállalkozók maffiakapcsolatait.

Itt tartunk ma, 2008-ban. Egy alpolgármester egy közpénzen kiadott hetilapban ilyen és ehhez hasonló kirohanásokat engedhet meg magának :(

Knapp János Pál írta: Ugyanazon a napon, amikor a polgármester házát felgyújtották, Piliscsabán postára adtak leveleket, amelyben „Köcsögök, ez csak a kezdet” egymondatos kisérőlevél mellett, számítógépemről ellopott családi intim fotók voltak mellékelve. A hírek szerint van olyan változat is, amelyben lemondásra szólítanának fel, különben teleragasztják vele az iskolákat és templomokat.

Knapp úr! Ugyan milyen - mégha családi intim - fotók lehetnek önről, amelyekkel önt kellemetlen helyzetbe lehetne hozni? Szerintem sokunkat kíváncsivá tett!

Knapp János Pál írta: Nos kedves szocialista, szdsz-es elvtársak, narancssárga pólóba bújt helyi „Don Corleonék”, civilnek álcázott ártatlan szemű ügynökök, hackerek, aberráltak, perverzek, oda és azt ragasztotok, amit akartok. Olyan szórólapot csináltok, amilyet akartok. Mocskolódó internetportálokra olyan szemetet írtok, amilyet akartok.

Ez meg már egyszerre nevetséges és szánalmas...

Knapp János Pál írta: De ettől ez a város nem ELADÓ! Meg kell védeni magunkat és egymást, hogy ne a rettegés, az ármánykodás, rágalmazás, gyújtogatás határozza meg mindennapjainkat, ki kell közösíteni ellenfélből ellenséggé süllyedt támadóinkat, önös érdekből gazemberkedőket, hogy bármelyik esztergomi polgár ne lehessen célpont és áldozat magánéletében, vagy amikor a közösségért felemeli ellenük szavát.

No, ebben végre egyetértünk! Lehet elkezdeni gondolkozni, és önvizsgálatot tartani - ÖNÖKNEK IS!

Törölt felhasználó

2008. 05. 31. 13:35

Szerintem egyes képviselők iwiw-es megnyilvánulásai miatt van szükség a moderációra ;)

2008. 05. 30. 10:03

Valamit muszáj cenzúrázni, ha már a Szeretgomot nem tudják.

Egymás moderálását viszont csak párton belül tartanám elfogadhatónak.

Eredeti méret

2008. 05. 30. 7:14

Az idősebbek még emlékezhetnek a Ludas Matyi szatirikus hetilapra. A '70-es évek közepétől Árkus József volt a főszerkesztője. A '80-as évek állandósuló áremelkedéseinek témájában robbant ki az Árkus-éra legnagyobb botránya, amikor is egy augusztus huszadikai címlapon az ünnepi felirat ez volt: "Éljen augusztus 20!", de a 20-at áthúzták, és 26.50-et írtak helyette. A lap szigorú megrovásban részesült, a főszerkesztőt pedig féléves büntető továbbképzésre vezényelték a Villányi úti pártfőiskolára...

Vajon Váczy úrra is valami hasonló vár, amennyiben komolyan veszi, hogy ő a Hídlap fő- (és ezáltal felelős) szerkesztője, és nem enged ilyen mértékben beleszólni a lap szerkesztésébe?

És egyáltalán, milyen jogszabály teszi lehetővé, hogy egy képviselő ilyen - vagy bármilyen - módon beleszólhasson egy hetilap belső dolgaiba?

2008. 05. 29. 14:18

persze... Lehet, hogy már Meggyes is ég az emberei szint alatti hozzászólása miatt,? -és Kálmán mint kulturális "miújság" át kell nézze, bírja-e a nyomdafestéket a sok indulat?

2008. 05. 29. 14:09

Megeszi a fene, ha egy képviselő hozzászólását moderálni kell!

Ráadásul, ha ezt egy másik képviselő teszi....

Törölt felhasználó

2008. 05. 29. 13:59

5.A képviselői hozzászólások rovat moderálására a Képviselő-testület felhatalmazza Kálmán Sándor képviselőt, a Kulturális és Sport Bizottság elnökét.

Megeszi a fene, ha egy képviselő hozzászólását moderálni kell!