Tréfarépát reggelizhettek a helyi Fidesz-KDNP-s képviselők

Tréfarépát reggelizhettek a helyi Fidesz-KDNP-s képviselők

2016. 10. 06. 14:05

Az érvénytelenre sikeredett kvótanépszavazás egyik túlfeszített és immár meglehetősen túltolt kérdésévé vált, hogy vajon mennyibe került az esztergomiaknak, hogy szavazásra ösztönzik őket. Azóta már tudjuk a helyes választ, mégis a történethez tartozik, hogy Romanek Etelka és az Önkormányzat nevével fémjelzett szórólapot először Nyíri Attila szúrta ki és lobogtatta azon a testületi ülésen, ahol többek között arról is szavaztak, hogy megtolják-e egy kicsit a voksolásra buzdító kampányt. Nyíri Attila kérdéseire most egyetértésben válaszoltak a frakció tagjai.

Az aljegyzőhöz intézett kérdésekre a Fidesz-KDNP tizenegy tagja válaszolt az aljegyzőn keresztül a kérdés állítólagos politikai természetéből kifolyólag.

 

Nyíri Attila kérdései:

Tisztelt Aljegyző Úr!

2016.09.22-i testületi ülés S03-as napirendi pontja kapcsán egy Népszavazásra való részvételre buzdító szórólapot adtam oda a Polgármester Asszonynak, melyen mint a kiadó és felelős szerkesztő a Polgármester Asszony neve szerepel, melyből több száz található a városházán.


A városháza megrendelésére nyomtaták-e ki a szórólapot? Mikor és mennyibe került?

Várva sürgős válaszára.

Tisztelettel:
Nyíri Attila

 

Esztergom, 2016. szeptember 22.

A válasz:

Tisztelt Nyíri Attila Képviselő Úr!

A népszavazáson történő részvétel fontosságát hangsúlyozó önkormányzati állásfoglalással kapcsolatos napirend szavazásán tanúsított hozzáállása - a szavazógépe kikapcsolása - után nem feltételeztük volna, hogy Ön mégis ennyire fontosnak tartja Esztergom állásfoglalását ez ügyben.

 

Az

"ÁLLJUNK KI ESZTERGOMÉRT!

Magyarország kiemelt jelentőségű népszavazásra készül, október 2-án Brüsszel betelepítési tervéről kell véleményt mondanunk. A népszavazás minden magyar települést érint. Ha nem állunk ki magunkért, Brüsszelben fogják eldönteni, hogy hány bevándorlót telepítenek hozzánk. Amint azt az európai példákból tudjuk, a betelepítési programok végső terhét a városok és a falvak viselik. Olyan teher ez, amit nem szabad a nyakunkba vennünk. A népszavazás nem pártpolitikai ügy. Magyarország jövőjéről szól és arról, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket. Ki kell állnunk Esztergomért! Ezért arra kérjük, vegyen részt a népszavazáson és mondja el véleményét! Ne hagyja, hogy mások döntsenek Ön helyett! Számítunk Önre!"

felhívást tartalmazó szóróanyagon fenti idézet mellett Esztergom város címere, valamint kiadóként Esztergom Város Önkormányzata, felelős szerkesztőként pedig Romanek Etelka polgármester szerepel jogszerűen, miután az Ön által ignorált szavazáson Esztergom Város Önkormányzata úgy döntött, hogy a képviselő-testület a népszavazáson történő részvételre kéri a polgárokat a fenti felhívás szellemében.

 

Az Ön által még állásfoglalásra sem méltatott napirendi pont ugyanakkor világosan leszögezi, hogy az önkormányzat anyagi forrást nem biztosít döntéséhez, így a szórólapot Romanek Etelka saját jövedelméből finanszírozta. Felhívnánk a figyelmét arra, hogy a szórólapokból egyetlenegy sem került terjesztésre az önkormányzat által elfogadott határozatig, nemleges döntés esetén a későbbiekben sem kerülhetett volna.

 

Nyilvánosság elé egyedül Ön juttatott el belőle egy, az ülésen bemutatott példányt, így a későbbiekben joggal hivatkozik majd rá, hogy Ön volt az első, aki a népszavazási részvételre, a brüsszeli betelepítési kvótára történő szavazás fontosságára felhívta a figyelmet az önkormányzat nevében.

 

Szeretnénk arra is felhívni a figyelmét, hogy Magyarország városainak egy részében az önkormányzatok forrást is biztosítottak a népszavazáson való részvétel fontosságának tolmácsolására a lakosság felé, a képviselő-testület azonban - annak ellenére, hogy módjában állt volna - úgy döntött, hogy e téren Önnel is egyetértve nem fordít közpénzt e célra, csupán elvi döntést fogad el.

 

A szórólap - amelyből nem több száz, hanem pontosan 10.000, azaz tízezer darab készült - terjesztését szintén a Fidesz-KDNP frakció  képviselői vállalták, ahogyan azt is, hogy a választópolgárokkal, Esztergomért és Magyarországért elkötelezett, felelős képviselőkként minden lehetséges fórumon konzultálnak a népszavazás fontosságáról saját szabadidejükben, saját költségükre.

 

Esztergom, 2016. szeptember 27.

 

Üdvözlettel

Esztergom Város Önkormányzata képviselő-tesületének Fidesz-KDNP-s képviselői:

Dr. Alberti Péter

Romanek Etelka

Bánhidy Lászlló

Eck András

Erős Gábor

Meszes Balázs

Sasvári Viktor

Dr. Szerencsés Gergely

Sztojka Lajos

Tordainé Vida Katalin

Tóth Tamás

2016. 10. 11. 23:56

 

              Tisztelt kik is ?

        Látva az önkormányzati testületről készült mosolygós képet az nem az elvesztett országos népszavazás után készült biztos, mert vajon minek örültek annyira ? ,Még bajuk is lehet belőle.              Ellentétben önökkel, az emberek többsége átlátott a sok milliárdos hazugságkampányon, melyre azóta így testületileg is rájöhettek. A kormány média hamisításai, hazug félelemkeltései, nem térítették le az embereket a józan gondolkodástól, és távol maradtak. Mert hazug volt a kérdés, nem lehetett jó választ adni rá .  Az EU ellenes ál népszavazás megbukott, még ha önök bűnbakot is kerestek saját környezetüknen, és megbukott az is, aki előre kinyomtatta az önkormányzat rejtegetett szórólapját is , talán felső sugallatra ? Álságos és felettéb felejtős, ahogy kollektívan pálcát törnek azon a személyen, aki rájött egyesek hatalom éhségén, túlbuzgóságán , mert igen voltak akik nem mentek bele , nem vállalták ezt a színjátékot. Gratulálok  !  Igen , jogos volt a kérdés, tisztelt képviselők, mennyibe került volna ? , ha sikerül ? Miután kiderült, gyors megoldás kellett ! .   Profi munka.  Ismételten szánalmasan. Amatőr munka, és magyarázat, de a helyben maradásuk megtartásáért mindenek felett. Mert különben ? Önök megtettek mindent , de mint önkormányzat, nem ez a felkent kötelességük.  Vigyázni a város vagyonára, értékeire, a közpénzre, az adó forintjainkra, igen , széppé tenni a parkolót a városközpontban , rendezni a fürdő kanyart, soroljam ? Ez az önök feladata, nem az államnak kampányolni !   A miniszter elnök  saját ügyében , a saját maga által kezdeményezett népszavazáson saját szabályai szerint nem tudta elérni az érvénysséget, ez hatalmas vereség , nem csak e hazában , de nemzetközi vonatkozásban is, és önöknek , így testületileg is.   Amire önök buzdítottak , az már idén februárban okafogyottá vált, mert az illetékes már odatette névjegyét, de elfelejtett hiteles tájékoztatást adni a hazai közvéleménynek  .      Viszont az itt kommentelőknek még csak annyit, hogy több figyelmet nem csak a honi média tanulmányozására, a külföldi sajtó figyelemmel kisérésére is . Ott még van sajtó szabadság, van demokrácia, és van jogállam.  A Demokratikus Koalíció az ezrópában maradásra szavazott, és nem gyűlölet kampányra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016. 10. 06. 20:49

Várom azt az előterjesztést, amikor is az alpolgármester előterjeszti a javaslatát, miszerint a polgármesterasszonyt a jól végzett munkájának elismeréseként x havi illetmény összegű jutalomban részesítsék. Már is megvan a magánpénzbőli szórólapok ára. :-(

És csak úgy halkan kérdezem:  "Nyilvánosság elé egyedül Ön juttatott el belőle egy, az ülésen bemutatott példányt, így a későbbiekben joggal hivatkozik majd rá, hogy Ön volt az első, aki a népszavazási részvételre, a brüsszeli betelepítési kvótára történő szavazás fontosságára felhívta a figyelmet az önkormányzat nevében." 

Van ennél lejjebb? :-((

2016. 10. 06. 20:41

"Kevés európai országnak adatott meg a lehetőség, hogy népszavazhat (akármiről!)," Ez így van!!! Lásd például Svájcot. A tréfát félretéve, ahogy elnézem, nekünk sem adatik meg, hogy népszavazhassunk "akármiről". Ahogy az elmúlt évek történéseit figyelem, egyre lejjebb kerülünk. A mi kedves kormányunk, az "abszolut pártatlan" választási bizotsággal, minden NEM a kormány által indított népszavazási kezdeményezést meghiúsít. Ezt úgy előadni, hogy: "Kevés európai országnak adatott meg a lehetőség, hogy népszavazhat (akármiről!)," nem is tudom minek nevezzem, hogy ne legyek durva.

"Egy szó mint száz, azok után amiket először írtam, ne várja hogy "normális" választ kap." Ahogyan ezt a kommentedet olvasom, el kell ismerjem, tényleg nem kapott NORMÁLIS választ! 

2016. 10. 06. 15:26

akkor azt köszönje azoknak akik lusták voltak megemelni a hátsójukat és elfáradni szavazni, lelkiismeretük szerinti igennel vagy nemmel. Kevés európai országnak adatott meg a lehetőség, hogy népszavazhat (akármiről!), és erre voltak olyanok, akik részt sem vettek rajta. Ennél lejjebb már csak azokat tudom rangsorolni, akik érvénytelenül szavaztak. Egy szó mint száz, azok után amiket először írtam, ne várja hogy "normális" választ kap.

 

Most, hogy kb 5 millió választópolgárt ragsoroltál, esetleg  besorolnád azokat is akik egy érvénytelen népszavazás után sikeresnek könyvelik el a szavazást és arra hivatkozva módosítják az Alaptörvényt? :)

2016. 10. 06. 15:23

 Azért lett érvénytelen a szavazás, mert szerencsére igen sokan gondolkodtak felelősen, européer módjára, humanistaként. Tudatosan választották a kormány közpénzen történő, elterelő, kizárólag  önös pártpolitikai érdekeket szolgáló, a népszavazás intézményét megcsúfoló akciójára az otthon maradást.Velem együtt.

Nagyot, csúfosat bukott a jelenlegi magyar kormány. A  magyar emberek akarata volt ez.

Egyébként pedig a szavazógép kikapcsolása gyakorta alkalmazott formája a tiltakozásnak. A parlamentben is éltek, élnek vele. Pártszínektől teljesen függetlenül.

2016. 10. 06. 15:06

Ebben lehet hogy igazad van, elismerem, mindenesetre nem ezen volt a hangsúly. Jobban fogalmazva, nem erre akartam fektetni.

2016. 10. 06. 15:05

Sem "Defe" gondolatait, sem képviselőtársaim válaszát inkább nem kommentálnám...

2016. 10. 06. 14:54

erre voltak olyanok, akik részt sem vettek rajta

Tényleg nem akarok ezzel a témával foglalkozni, de a 2012-es esztergomi helyi népszavazásra ugyanezen logika alapján szintén mindenkinek el kellett volna menni? Csak mert ott is 98%-os arányban kaptak az egyes kérdések támogatást, csak épp szintén nem mentek el elegen, és érvénytelen lett az egész:

http://www.atv.hu/belfold/20120326_ervenytelen_lett_az_esztergomi_nepszavazas

"Esztergom: érvénytelen népszavazás, 98 százalék az igenek aránya

Esztergomban a vasárnap tartott érvénytelen népszavazáson a 8.213 szavazó átlagosan 98 százaléka igennel voksolt a főként a városi közszolgáltatások újjászervezésére vonatkozó 11 kérdésre - közölte a választási iroda koordinátora a szavazatok összesítése után hétfőn az MTI-vel.

A legtöbben, 8.049-en szavaztak igennel arra a kérdésre, mely szerint szűnjön meg a jelenlegi gyakorlat, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeit a városi költségvetésből fizetik. A legkevesebben, 7.868-an, arra szavaztak igennel, hogy az ingatlanok kezelését a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó cégre bízzák - mondta el Borz Tibor.

A vasárnapi népszavazáson a választásra jogosultak 35 százaléka, 8.213 szavazó járult az urnákhoz. Az 50 százalék feletti érvényességi küszöbhöz 11.875 szavazatra lett volna szükség.

 

Steindl Balázs, a Fidesz városi frakcióvezetője a szavazás után azt mondta, hogy pártjuk "örül a népszavazás érvénytelenségének, mert ellenkező esetben több tízmilliós pereket indítottak volna azok a cégek, amelyeket a népszavazással meg akartak fosztani a közbeszerzési eljárásokkal elnyert szolgáltatások gyakorlásától". Megjegyezte, hogy a népszavazásra elköltött nyolcmillió forint kárba ment.

A frakcióvezető szerint "a Jobbik, az LMP, az MSZP és Tétényi Éva koalíciója csak az esztergomiak egyharmadát tudta megszólítani, a fideszesek ellen indított lejárató kampány ellenére".

 

2016. 10. 06. 14:33

Aki még a szavazógépet is kiakpcsolja, az miért ennyire érdekelt az ügyben, sőt egyáltalán minek jár be a testületikre? Ezek szerint fölöslegesen ül ott , tehát fölöslegesen kap érte akármit is, legyen az pénz, vagy bármi más. Ha szerinte ennyire "kidobott pénz" a plakátozás, szórólapozás és az egész kampány, akkor azt köszönje azoknak akik lusták voltak megemelni a hátsójukat és elfáradni szavazni, lelkiismeretük szerinti igennel vagy nemmel. Kevés európai országnak adatott meg a lehetőség, hogy népszavazhat (akármiről!), és erre voltak olyanok, akik részt sem vettek rajta. Ennél lejjebb már csak azokat tudom rangsorolni, akik érvénytelenül szavaztak. Egy szó mint száz, azok után amiket először írtam, ne várja hogy "normális" választ kap.
P.S.: Nem értem a válasznak mi köze van a tréfarépához. Inkább a kérdésnek a bolondgombához.