Eltűntnek nyilvánítva - A három részre szakadt esztergomi Kossuth Lajosról és más felszívódott műemlékekről

Eltűntnek nyilvánítva - A három részre szakadt esztergomi Kossuth Lajosról és más felszívódott műemlékekről

2016.01.13. 16:35

Városi kultúrbúvárok, a kultúra után ácsingózó turisták, netán az önfeledt várospatrióták hiába keresik a régi Esztergom töredékeit, azoknak egyszerűen nyoma veszett.

A kuruc generális szobra

Bottyán János esztergomi szobra a Széchenyi tér felújításakor került el ideiglenesen a kíváncsi szemek elől. Azóta számtalan próbálkozás történt az egykori kuruc vezér szobrának felállítására. Két példa: Bottyán utcai variáns és a Bottyán hídnál történő elhelyezés. Korábban Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatójának nevét is bedobták a szobor felállításának finanszírozásával kapcsolatban.

Fotó: Bejó Gábor


 

Kossuth-emléktábla

Eltűnt, darabokra tört, majd a Városházára került. A Fürdő Szállót azóta elbarikádozták, még véletlenül sem tudjuk, hogy valaha visszakerül-e a Kossuth esztergomi látogatásának emléket állító tábla, amely 2011-ben kalandos körülmények közepette jutott újra a város tulajdonába, pedig előtte 6000 Forintért akarták beadni a méhbe (forrás: az egykori Szerda magazin).

Fotó: Szeretgom

A széttört tábláról ITT találhatnak képeket.


Babits Mihály tiszteletére állított dombormű

Az alkotás eredetileg a költő síremlékén található, az esztergomi könyvtárban csupán a dombormű másolatát őrizték. Az intézmény költözése után kélt lába bronztáblának. A város 1971-ben emlékezett Babits Mihály halálának 30. évfordulójára, az ünnep tiszteletére a könyvtár felvette az íróóriás nevét, illetve ekkor avatták fel a folyóirat-olvasó homlokfalán elhelyezett alkotást is, amely Ferenczy Béni keze munkáját dícséri.

Fotó: Varga Tibor/Digitális Képarchívum


 

A Franka előtti kereszt

Az emlékművet 2014-ben elszállították, hogy restaurálják, mivel életveszélyes állapotban volt.

 

Fotó: Márkus Péter


 

Pallos a Városházáról

2014 végén vették le a kardot tartó kart az erkélyről. A Városházáról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ők szedték le, mielőtt magától esett volna le. De megvan.

 

Fotó: Szeretgom


 

Árvízes emléktábla a körforgalomnál

Szintén 2014-es veszteség az egyik esztergomi árvíztábla eltávolítása, ráadásul engedély nélkül történt a levétel. Állítólag még megvan a tábla. Azt ígérték, hogy a homlokzat felújítása után visszakerül. Azért nem mindegy: a Dunai Szigeteg blog témába vágó írása szerint Esztergom második helyen áll a hazai mezőnyben az országos adatok szerint az árvizek magasságát megörökítő táblák számának tekintetében.

 

Fotó: Szeretgom


 

Északi Kanonoksor emléktáblája

A felújítás alkalmával vették le a táblát, tudomásunkra jutott információink szerint az iskolában őrzik.

 

Fotó: Szeretgom


 

A bég háza emléktábla

Az előző ciklusban újították fel a Pázmány Péter utca 9. szám alatti épületet, akkor lekerült a tábla. Nem is biztos, hogy helyére kerül, hiszen a történeti források nem adnak táptalajt a szájhagyománynak, nem erősítik meg a szóbeszédet a bég ottlétét illetően.

 

Fotó: Szeretgom


 

+Babits-szobor

2007-ben tulajdonították el a költőfejedelem szobrát, majd szenzációs városi összefogás révén sikerült újraönteni az emlékművet. 2008 novemberében ideiglenesen a Széchenyi térre került a Babits 2.0, azóta is ott áll.

Fotó: Szeretgom


 

2016.01.13. 22:22

Hát abban nem vagyok biztos, hogy a Pázmány P. u. 9. alatti Polusin-házban lakott a bég. Esetleg a régészeti topográfiában lenne érdemes megnézni. De annyi azonban biztos, hogy - ha ott is lakott a bég - a dátum hibás, hiszen 1595 és 1605 között a keresztény seregek kezén volt Esztergom.