Az üveghegyen túl
2006. 11. 25. 10:00
2006. 11. 25. 0:00

<p>Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó</p>

A Katáng zenekar műsora 4-10 éves gyerekeknek 60 percben

A zenekar tagjai: Kunos Mariann- hárfa Chilton Flóra- hárfa Kaczúr Csilla- ének, harmonika, furulyák Farkas Péter- ének, gitár Budai Zoltán- nagybőgő Kas Bence- ének, ütősök Vincze Levente- "Bikfic", gitár

A Katáng zenekar 2005-ben alakult Vácon, azzal a céllal, hogy új, sajátos hangzásvilággal szólítsa meg a gyerekeket. Ez, a "katángos" zenei világ több forrásból táplálkozik: magába olvasztja a kelta zene, a magyar népzene és a klasszikus zene elemeit. Az így nyert ötvözet a mesék birodalmát idézi. A hangulat megteremtésében központi szerepet játszik a kelta hárfa állandó jelenléte. A zenekar kiemelten fontosnak tartja a gyerekközönség animálását, bevonását a zenélésbe, a belső képek fejlesztését a zene által. Ezáltal a gyerek alkotóként vesz részt a koncerteken, a zenét beépíti magába s nem "csak" kívülállóként hallgatja. Ennek köszönhetően minden egyes koncert új kalandot jelenthet a hallgató számára. Bár az előadás nem színházi, hanem koncert jellegű produkció, mégis hangsúlyos a látvány, ezáltal is segítve a gyerekeket a mesevilág szereplőivel való azonosulásban. Megzenésített gyerekversek segítségével, Bikfic, a manó társaságában kalandos utazáson vehet részt a közönség az Üveghegyen túli világban, ahol találkozhat a mesék állandó szereplőivel: a király-kisasszonnyal, tündérekkel, óriásokkal és még sok más teremtménnyel.

Belépőjegy: 500,- Ft