Tényleg ekkora bukta volt a közmeghallgatás?
Közélet
2016. nov. 24.

<p>Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Miért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? A hiba netán önben van, vagy egészen máshol keressük?</p>

November 14-én a volt Zsinagógában közmeghallgatást tartott az Önkormányzat. A tapasztaltak és a visszajelzések alapján sokan nem erre a forgatókönyvre számítottak.

Az agyonbeszélés művészete

Kis túlzással szinte minden egyes, az Önkormányzat pénzéből lerakott térkő pontos helyéről beszámolt a polgármester, a képviselők saját körzetük eredményeit sorolták hosszasan, majd következett az írásban beadott kérdések felolvasása a válaszokkal karöltve. Természetesen átfedések nélkül nehezen volt kivitelezhető a dolog, volt olyan téma tehát, amely rövid időn belül kétszer-háromszor is visszaköszönt. A színház jelleg dominált, a közvetlen párbeszédre így kevés idő maradt, 7 óra előtt pár perccel kapott csak mikrofont az első felszólaló (és a második kérdésnél már diszkréten jelezték is, hogy lassan bezár a bazár, mert 7-ig volt meghirdetve a fórum). Addigra persze jó néhányan inkább leléptek, hogy tartalmasabb dolgokkal üssék el a megmaradt hétfő estét.

Mind a Városvezetés hozzáállása (ismerik az érzékeny témákat, nem feltétlenül akartak konfrontálódni a lakossággal), mind pedig a hozzászólások minősége (…) tökéletesen mutatta, hogy mennyire kiüresedett és funkcióvesztett intézményről fog szólni az elkövetkező pár ezer karakter, amelyből ha érdemi dolgokra nem is futja majd, néhány gondolattöredék keretében megpróbáljuk kicsit megvilágítani a helyi ügyek intézésének trendjeit.

Furcsa kommunikáció

A polgármesteri beszámolóból lejött, hogy a sikerek közt tartják számon az új honlapot is.

Korábban már mélységében érintettük a kérdést, miszerint a város új hírportáljának bemutatását nagy várakozás előzte meg, aztán kaptunk egy olyan konstrukciót, amely meglehetősen alacsony szintre tette a lécet, viszont a minket körülvevő zs-kategóriás társadalmi keretekhez nagyon is jól illeszkedik. Ugyanez igaz az Esztergom című újságra is. Ilyen tájékoztatás mellett pedig nagyon nehéz értelmes párbeszédet kezdeni bárkivel, akinek esetleg még sütnivalója is lenne hozzá.

Szóval a jövőben akár értekezhetünk majd az esztergomi médiumok sajátos helyzetéről is, mivel vannak támogatások, az Önkormányzat próbálja lélegeztető gépen tartani a sokszínű helyi blogoszférát. 2015-ben a Szeretgom is pályázott, kaptunk is pénzt. Idén viszont úgy döntöttünk, hogy köszönjük szépen, de inkább egy lépéssel távolabbról kommentáljuk tovább a Bottyán-palota és a város apró konfliktusokkal tűzdelt mindennapjait.

Homályosan

A városfejlesztés legfontosabb és legdrágább kérdései, így a piac költözésének (és elhelyezésének) nehézségei, az intermodális csomópont építésének dilemmái és a Bástya-áruház vásárlása körüli mizéria mind-mind olyan ügyek, amelyekben a mai napig csak homályosan látunk.

Az új piac kérdése továbbra sem megoldott, attól függetlenül, hogy elfogadták a terveket, a megvalósítás nem csak tőlünk függ (ehhez vegyék még hozzá azt is, hogy júliustól folyamatosan csúszik az ideiglenes helyre költözés, és augusztus óta már nem is dobtak be újabb időpontot). Az elmúlt időszakban a tömbösített megoldás támogatására aláírásgyűjtésbe kezdtek a Simor János utcai lakosok, akik szeretnének végre nyugodt körülmények között élni lakhelyükön. A fórumon a polgármesternek átnyújtották petíciójukat is.

A piac kapcsán azonban nem ez volt az egyetlen téma, amely borzolta a kedélyeket. Sáska János felszólalásában elmesélte, hogy az árusok korábban ígéretet kaptak rá, hogy tartanak majd fórumot, ahol meghallgatják az ő véleményüket is. Ez elmaradt. Romanek Etelka ezzel szemben azt mondta, hogy nem ígért ilyet. Na, tegyenek igazságot.

Az intermodális csomóponttal kapcsolatban (ez ugyan állami beruházás, mi viszont részben a régi buszvég helyére akarjuk az új piacot) elhangzott: napirenden van, hogy az ipari park forgalmát és a jövőben megnövekedő buszforgalmat valamelyest tompítani kell majd, illetve a lakótelepek újragondolása és megújítása is vissza-visszatérő téma szakmai körökben. A fórumon elhangzott, hogy a 6-os és 7-es választókerület szívesen vendégül látná a testületet egy helyi miniközmeghallgatáson is. Elvileg létezik az imcs ügyeivel, a lakosság tájékoztatásával és az építkezés során fellépő konfliktusok kezelésével foglalkozó bizottság is, gyakorlatilag viszont nincs túl sok információnk a működéséről. Talán, ha kicsit rövidebbre fogják a felvezető részt, ebben a témában is okosabbak lettünk volna.

Ötlettenger vagy cunami, kinek hogy kedves

További nyilvánosságot látott elképzelések, amelyekről egy-egy barokkos körmondatban emlékeztek csak meg:

  • belvárosi szórakozóhelyek nyitva tartását szabályoznák a hétvégi rumli elkerülése érdekében;
  • egy kérdező: pláza, McDonalds a belvárosban? Ezt az elképzelést inkább megmosolyogták;
  • igyekeznek visszacsábítani a mérnökinformatikus képzést Esztergomba;
  • Orbán Viktor hamarosan érkezik, lehetséges, hogy több milliárdot kapunk majd régi fényünk visszaszerzésére;
  • új közösségi házat kaphat a déli városrész a volt MÁV laktanyában (részben a Magvetőért kapott pénzből);
  • állítólag az esztergomi főposta is megújul az év végére (akadálymentesítés, belső tér megújulása, fotocellás ajtó), jövőre pedig modernizálják is a dorogihoz hasonlóan (pl. ügyfélhívó automata);
  • pályázaton indulunk, hogy teljesen megújítsuk a Kis-Duna sétányt (térkő is szerepel a tervek között, és megszűnhet a Duna parton terjengő bűz is);
  • Philipp Frigyes szerint nem ártana egy mozi sem, a belvárosba pedig igényes kulturális műsorok a méltatlan tömegkultúra helyére;
  • a nagyon is közeli jövőben (belátható időn belül) körforgalom épül a Dobogókői út és a Petőfi utca találkozásánál;
  • állítólag úgy okoskodunk a jövőben, hogy az Esztergomi Közbringarendszer határon átívelő formában szolgálja tovább a helyieket és a turistákat.

Tényleg nem érti meg egymást a Városvezetés és a lakosság? Ki a zárkózottabb? Ön e-mailezett a Hivatalnak vagy képviselőjének, de hosszú hónapokig nem kapott választ? Esetleg rögtön segítettek, készségesek voltak? Írja meg nekünk kommentben, legyen ön a kiegyensúlyozott tájékoztatás zászlóshajója ebben a keserédes hangulatú városban!

(forrás)