Meggyes politikai ügyet csinál a diáköngyilkosságból

Meggyes politikai ügyet csinál a diáköngyilkosságból

2009.06.17. 14:45

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét hangoztatta Meggyes Tamás egy a TV2 Mokkának adott telefoninterjúban a táti diák öngyilkossága miatt.

A Szent István Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának közleménye itt olvasható.

A Polgári Esztergomért Egyesület nyilatkozata.

Az MTI híre:

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét is felvetette Esztergom polgármestere szerdán amiatt, hogy a vonat alá feküdt az iskola egyik diákja. A gimnázium közalkalmazotti tanácsa visszautasította Meggyes Tamás állításait.

A 16 éves fiút múlt szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető látta, hogy a fiú szándékosan a sínre fekszik, de azonnali vészfékezéssel sem tudta már megakadályozni a balesetet.

Meggyes Tamás polgármester szerdán a TV2 egyik műsorában azt mondta: "ez 2-3 éves felelőtlen pedagógusi magatartás következménye, voltak olyan tanárok vagy tanár, aki a gyerekeket, köztük ezt a szerencsétlen fiút is belehajszolta egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye". Hangsúlyozta, hogy ez a magánvéleménye, s kijelentette: a diákcsíny összefüggésben van azzal a diáksztrájkkal, amit a pedagógusok kezdeményeztek. Hozzátette, árulkodó a fiú utolsó üzenete, miszerint nem akart szégyent hozni az iskolára. "Én azt gondolom, ebből sok minden következik és komoly pedagógusi hibák lesznek megállapíthatók" - mondta a polgármester.

Az MTI úgy tudja, az önkormányzat fekete lobogót tett ki a városházára és megüzente a nevelőtestületnek, hogy csütörtöktől egy héten át reggel nyolctól délután négy óráig minden tanár köteles a gimnáziumban tartózkodni, a vizsgálat miatt. A tantestület névtelenséget kérő tagjainak tájékoztatása szerint az iskolában kialakult egy kör, amelynek tagjai különféle diákcsínyeket követtek el és ezért pontokat lehetett szerezni.

A 16 éves fiú szombaton dél körül osztálya termében meggyújtott egy újságot, majd azt a szemetesbe dobta, miközben a diákok többsége egy gyűlésen volt. A füstöt felfedező tanárok közölték vele, hogy addig nem mehet haza, amíg nem beszélt az igazgatóval. A gyújtogatásról jegyzőkönyvet vettek fel és telefonon tájékoztatták a diák édesanyját. Megemlítették, hogy korábban egy másik diákcsíny kapcsán is szóba került a fiú neve, de ő tagadta, hogy ahhoz köze lett volna. A fiú végül nem beszélt az igazgatóval, hanem a táskáját hátrahagyva távozott az iskolából és a vonat elé vetette magát, édesanyja csak este kezdte keresni az osztályfőnöknél.

A gimnázium közalkalmazotti tanácsa az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította Meggyes Tamás nagy nyilvánosság előtt elhangzott állításait és leszögezte: azok megalapozatlanok, minden tényt és hiteles információt nélkülöző vádaskodások. Rámutattak arra, hogy a polgármester a műsorban elmondta: nem járt a helyszínen és az igazgatóval sem beszélt ez ügyben, sem személyesen, sem telefonon.

Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót; az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.

Az elmúlt hetekben a képviselők öt évre kinevezték a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította. A döntés ellen tiltakozva visszaadta városi kitüntetését a gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója.

2009.07.09. 16:38

A céges PC-n tárolt (!?) intim családi fotótulajdonos ( állitólag a szolgáltatójával látható) a megfelelő ember arra, hogy mások felett itéletet mondjon! KJP-nak valaki mondja már meg, hogy legfőbb ideje lenne - a saját érdekében - magáról személyiségi tesztet csináltatnia.

2009.07.09. 15:16

A fiú családjának ügyvédje szerint ha bebizonyosodik a tanárok felelőssége, büntetőeljárást kell indítani.

Én úgy tudom, hogy a rendőrség alapból nyomoz, mert öngyilkosságkor szokott. Vagy az nem számít?

2009.07.09. 13:38

Jobb helyeken (értsd: nem Esztergomban) ha egy a testület által létrehozott bizottság megállapít valamit, akkor el szokás fogadtatni a testülettel is. A mai ülés napirendi pontjai közt sem szerepel ez a téma. 
Akkor Knapp "régi családi intimfotós" János miről nyilatkozik?

 

2009.07.02. 16:07

Önnek teljesen igaza van! A sarkítás sajnos mindig mellém szegődik, amikor mérhetetlen igazságtalanságba ütközöm, és felpörgetem magam... Ezért elnézést kérek!

Talán jobb, ha úgy fogalmazom meg mondanivalómat: Ha ez atragédia nem történik meg, akkor ugyan később, de mindenképp valamely más ügyből kifolyólag végzik ki az iskolát. Így szerintem is korrektebb.

Kegyelet... Nem tudom jobban hangsúlyzoni, hogy sajnálom a fiút, és a szüleit, és kívánom, hogy Isten Országában helyet kapjon, ám azért nem hinném, hogy egészséges dolog azonnal szent-magasságokba emelni őt (ahogy néhány hasonló fórumon olvastam, vagy éppen mindenféle bulvár lapokban, vagy éppen az "esztergomi Blikkben", azazhogy a piacon hallottam...)... Csíny, igen, mi is csináltunk csínyeket... Bagóztunk a vécében, meg hasonlók... Kaptunk is érte... De a gyújtogatás azért a legvadabbjainkat sem mozgatta meg...

Igazából mindegy... Sajnálatos, és fájdalmas ami történt, de továbbra is azt gondolom, ezért nem a tanári kar életét kellene tönkretenni...

 

S mégegyszer elnézést a sarkításért!

2009.07.02. 15:37

Hát bizony... A helyzet az, hogy most már odáig fogunk eljutni, hogy minden jog a diákokat fogja illetni, és a tanárok félve bújnak majd el irodáikba, mert lassan csúnyán sem szabad majd ránézniük a diákokra... Bezzeg atyáink idejében... Sose gondoltam volna, hogy Jóapám szavait fogom majd visszaszajkózni, de bizony egy kis atyai szigor mindenkire csak építőjelleggel van... És itt még csak tettlegességről sem volt szó. Egyszerűen szóban kapott a fiú megrovást... Nem is értem... Nem is értem, miért nem dícsérték meg inkább Őt azért, hogy volt olyan kemény, hogy gyújtogatni mert... Ez egy olyan helyzet, amiből semmiképpen sem tudnak jól kijönni a tanárok... Ha nem szidták volna le, akkor a többi gyerek tűzhalál miatti veszélyeztetése miatt hurcolják meg őket, most, hogy megtették kötelességüket, most a porbataszítják őket, "gyilkosságért"... Ez már nem is röhej... Ezen az ember idegből sírva fakad...

2009.07.02. 15:23

Kedvenc Fidesz aktivistánk (Pataki) egyenesen a család ügyvédjének ment neki az iwiwen:

Ma reggel véletlenül káttam a TV2-n a fiú halálával foglalkozó rövid műsort. (...)
De a Kamarás ügyvéd amire hivatkozott,hogy az elkészült jegyzőkönyv milyen ellentmondásás az ő néhány perces mondíndója valóban csak elllentmondásokat tartalmazott.Kamarás úr az igazság nem attól van valaki oldalán hogy ismert aki mondja!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Valakinek Kamarás nagyon sokba kerülhetett hogy így beszéljen!!!!!! Talán a gagyigomosok tudják is?????

 

2009.07.02. 15:16

Teljesen igazad van. Nem a nevelő pedagógusokat kellene hibáztatni, mitöbb ezzel mégnagyobb lovat adni a "csínytevéseket" elkövető diákoknak, hanem mélyen magába kellene néznie a városvezetésnek, a testület minden tagjának, mert Ők juttatták idáig az Istvános ügyet és nem tudnak megállni. Véghez akarják vinni az iskola elsorvasztását bármi áron, nem tisztelve a családot, aki gyászol, nem tisztelve pedagógusokat, akiket a diákok elismernek. Csak az ő szándékuk a fontos és ez a szándék nyagyon, de nagyon mocskos!!!!!

2009.07.02. 15:04

Üdvözletem!


Eleddig igyekeztem kivonni magam olyan dolgokból, amelyeknél úgy érzem bármeikünk, így az én hozzászólásom is annyit ér, mint halottnak a sóhajtás. De az, amit az imént találtam egészen véletlenül egy "esztergomi" oldal címlapján, az majdhogynem letaszajtott a székről, és kibillentett elmém normális működéséből... Ha lehet idézném:


"

Gyilkosok

Írta: Administrator   
2009. június 17. szerda, 20:13

Gyilkosok

 

Sitku Pál, Barsi Éva, Zara Melinda, Holló Ervin, Nagy László, Gyöngyös Péter

istvános tanárok

Bejó Gábor, és Zara férje, Rafael Balázs

szeretgomosok

Miavecz Jenő

képviselő"



Na, hát ez... Ez aztán mindennek a teteje! Le lehet moderálni majd a megnyilvánulásomat, de ezt most akkor is leírom! Ha kell kiállok a főtérre, és úgy üvöltöm szerte és szanaszét a városban! Annak az embernek kívánok hasonló véleményeket, élményeket, meghurcoltatásokat, aki ezt a szennyet meg merte jelentetni úgy, hogy még csak véleményt sem lehet cikke alá megjeleníteni!
Én a Szent István Gimnáziumban érettségiztem, az említett tanárok majdhogynem mindegyike tanított. Az egyikük az Osztályfőnököm is volt. Állandó résztvevője voltam többed magammal a Gyöngyös-Toursnak. Minden létező Istvános dologban részt vettem.
Soha-Egyikük-Sem-Tett-Olyat-Ami-Miatt-Meg-Akartuk-Volna-Ölni-Magunkat! Ezek az emberek Jó emberek! Jó pedagógusok! Végig kiálltak mellettünk, támogattak minket lelkileg, és szellemileg. Nem hazudok, ha azt mondom, az én évfolyamom azért tart ott, ahol, és azért értük el a céljainkat, mert Ilyen Emberek tanítottak és segítettek minket előre, terelgettek útjainkra. Még a mai napig számíthatunk rájuk, ha segítségre, támogatásra van szükségünk. Felveszik a telefont, válaszolnak a levelekre, megjelennek a találkozókon. Ezek az emberek nem gyilkosok.
Te Jó Isten, hát van itt agya ezt a várost irányítók közül bárkinek is? Az a frankó kis szivacsos szerv, ott abban a nagy púpban a nyakuk tetején! Hát hogyan lehet ennyi ember életét tönkretenni azért, mert egy fiatal, labilis lelkiállapotú fiatalember - Isten Nyugosztalja Őt -, saját maga úgy döntött, eldobja magától az életet? Azért mert leszidták? Mert kapott kicsi megdorgálást olyan "Természetes" dolgokért, gyújtogatott, és belepiszkított a piszoárba? Te jó ég, ugyan már! Akkor én már a síron túlról írok ide, mert bizony, szigor az volt az iskolában, kaptuk is rendesen az ívet, és bizony tettünk is érte! Rosszak voltunk! ÉS? Leszidtak minket! ÉS?? Kaptunk a fejünkre, jogosan! ÉÉÉS?? Megtanultuk a leckét, megkomolyodtunk, és ezek miatt az emberek miatt! És nem rohantunk rögvest a Dunának, vagy éppen a vonat alá! Sőt! Nem egy nevet tudnék mondani, akiket ezek a Jó Emberek rángattak ki az elkeseredésből, a kamaszkori depresszióból! Engem speciel Barsi és Holló is nem egyszer cincált ki a szennyből, amit gyerek fejjel képzeltem magamköré! És hálás vagyok Nekik ezért!
Szörnyű, fájdalmas Tragédia, ami a fiúval történt, és megértem a szülők elkeseredettségét! De nem hinném, hogy az a megoldás, hogy felelslegesen, és ártatlanul tönkre tegyenek további életeket, ha már az Övék sajnálatos módon tönkrement. Ez a hadjárat, ami most a nagy multú Szent István Gimnázium ellen megyen, az kérem nem más, mint egyetlen ember vérszomjas , személyes bosszúja. És szégyen gyalázat, hogy egy ilyen tragédiát lovagol meg ahhoz, hogy a végső döfést megadja vélt ellenségének. Ha valakit büntetni, megvetni, szidni, alázni, szánni kéne gyarló tetteiért, az nem a Szent István Gimnázium nem hibátlan, ám példás tanári kara, hanem az az egyetlen ember, aki emögött áll, akit nem lehet megnevezni, mert meghurcolják az embert, és aki boldogan vigyorog most a markában együttérzést mímelve...


Maradok Tisztelettel:


Krubi


2009.06.26. 13:02

A Fidesz tudomást sem fog venni nyilvánosan az ügyről, nem a stílusuk, így továbbra is megmarad majd esztergomi "belügynek" a dolog...

2009.06.24. 17:41

Esztergomiak!

Mikor elégelitek már meg a dolgot. A Kedves Polgármester csak rágalmazni és vádaskodni tud. Nem hiszem el, hogy ezt eltűritek. Hát milyen PM ez az ember.

Véleményem szerint ő ezt a halálesetet is csak, arra használja fel, hogy tönkretegye a Szent István Gimnáziumot. Én ebbe az iskolába jártam és ott is érettségiztem. Engem is tanított E.V.V. Le is szidott néha igen keményen. Sőt! Mivel nem tiszteltük meg őt figyelmünkkel az óráján,(Nem könyveket gyújtogattunk, csak beszéltünk miközben ő az aktuális anyagot próbálta leadni!!!!!!!!!!!)az lett a büntetésünk, hogy matek, fizika és kémia órákon 1 hónapon keresztül feleltetve lettünk mindhárom tanárunk által minden alkalommal szúrópróbaszerűen. GY.P. is tanított, aki nem egyszer keményebben szidott le, mint E.V.V., de ettől még ők igaz, becsületes tanárok, akik elérték azt, hogy mi leérettségizzünk. Nem vádaskodni kellene ellenük, hanem hagyni kéne őket dolgozni!

Ergo nem kellett volna S.P. igazgató urat(Akit még mindig igazgatójuknak tartanak!)leváltani csak azért, mert más pártot képvisel, mint a kedves PM.(Ugye ezzel mindenki tisztában van!? Remélem senki nem vette be a „faldumát"! Mielőtt még bárki megvádol, hogy elfogult vagyok, jelezném, hogy én egyáltalán nem szimpatizálok azzal a párttal, amit az igazgató úr képvisel és azzal a párttal sem, amit a PM képvisel.) És ez csak az egyik dolog, ami azt bizonyítja, hogy zavarta a tanárok munkáját.(Gondoljatok csak bele! Ki szeret úgy dolgozni, hogy a munkahelyén bizonytalanságok vannak? Például.: Nem tudod ki lesz a főnököd jövőre! Ha más lesz, hogy állhatsz majd hozzá? Milyen lesz a viszonyotok? Stb.)

A másik dolog, ami zavarhatta a pedagógusok munkáját, hogy a kedves PM már rég tudta, hogy a Szent István Gimnázium épületét vissza kell adni az egyháznak és mégsem tudott elég hamar egy normális épületet biztosítani eme nagy múltú esztergomi iskolának.
Sokáig azt sem tudták a tanárok, hogy lesz-e még iskola, ahová dolgozni mehetnek.(Valljuk be, hogy ez is egy elég frusztráló dolog.) Végül egy olyan helyet választott, ahol annak idején azért szüntették, meg a tanítást, mert az épület alkalmatlan volt rá. Ismét egy zseniális megoldás!

Végül a harmadik dolog, ami igencsak zavarhatja a pedagógusok munkáját, hogy a halálesetért is felelőssé teszi őket. Nem a tanár, felelős azért, mert a diák felgyújtja a könyvet az iskolában,(Nekem, ha bárki mondta volna, akkor sem gyújtottam volna fel.) és utána a leszidástól, meg a kirúgástól való félelemtől a vonat alá fekszik; hanem a szülő, aki nem tanítja meg a gyerekének azt, hogy a tanárt ugyanúgy tisztelni kell, mint a szülőt és az iskolába tanulni járunk nem rendetlenkedni. Mostanában a diákok közül sokan elfelejtik, hogy az iskolában elsősorban kötelezettségeik vannak és nem jogaik, hiszen tankötelesek 18 éves korukig. Jó dolgukban, már nem tudnak mit csinálni. Jártak volna a 80 -as vagy a 90 -es évek elején iskolába. Leszidás. Ugyan már. Csattantak a pofonok és kemények voltak a körmösök,(És nem könyvgyújtogatásért, hanem szimpla megjegyzésért, ami épp csak kicsúszott a tanuló száján.) mégsem panaszkodott senki otthon a szülőnek, mert ha panaszkodott kapott otthon is egyet.
A kedves PM-nek ebbe kéne belegondolnia, mielőtt a halálesetért felelőssé tenné a tanárokat.

Mit keres PM poszton egy olyan ember, aki koholt vádak alapján elítéli a város nagy múltú iskolájában dolgozó pedagógusokat, és aki politikai okok miatt tönkre tehet egy olyan nagy múltú iskolát, mint a Szent István Gimnázium?

 

2009.06.20. 20:34

Tényekben nemsokára!

2009.06.20. 4:35

Az senkinek sem tűnt fel, hogy ez a szerencsétlen fiú, akkor döntött úgy, hogy eldobja az életét magától, amikor közölték vele, hogy az igazgatóval (Kurnásszal) kell megvitatnia azt, hogy hibázott? Tekintettel a közismert tényre, hogy a diákok nagy része - közöttük Balázs is - ellenezte, és valljuk be okkal nem kedvelte az igazgatóját, akkor vajon mire számíthatott tőle? Egy erős, stabil lelkiállapotú, határozott srác számára is sokkoló, ha elkövet valami igazán necceset és mindezt egy olyan személlyel (igazgatóval) kell megbeszélnie, aki már számtalan esetben cserben hagyta az iskola dolgozóit és a diákjait is. Milyen döntést, büntetést várhatott ez a fiú egy ilyen igazgatótól? Akkor most ki rángatta bele etikátlan, nem gyerekeknek való ügyletbe ezt a tinit? Kinek köszönhette, hogy olyan igazgató került az iskolája élére, akiben nem bízott és nem is bízhatott?

2009.06.20. 2:17

Kolumbán összetévesztette a saját munkahelyével.

2009.06.20. 0:57

Kedves Balázs!

Jóérzésű, megfelelő moráis alapokkal és ilyen irányú tapasztalatokkal nem rendelkező ember ezeket a reakciókat nem is értheti meg.

Ne is értsd meg soha, azt kívánom Neked!

Ennek a beteges gyűlölködésnek nagyon mély gyökerei lehetnek!

2009.06.20. 0:48

Ok. teljesen egyértelmű, csak én még a szerzőjük nevét sem szerettem volna leírni.

2009.06.20. 0:40

Persze, értem én. Csak mikor már én érzem rosszul magam, hogy őket - a városvezetés cinkos hallgatása mellett, vagy sok esetben még kágyéékat megerősítve - ilyen szinten alázza két ilyen bohóc a nyilvánosság előtt, akkor úgy gondoltam, hogy ez nekik sem esik olyan túl jól. De lehet, hogy rosszul gondolom, és ők csak jót röhögnek ezen. Ennek én is örülnék.

 

Az üröm az örömben csak annyi, hogy ez a .... benne van abban a vizsgálóbizottságban, aminek a határozata véleményem szerint előre borítékolható. Ez viszont már szerintem senkinek sem olyan könnyed.

2009.06.20. 0:27

Azt hittem, egyértelmű, hogy az idézeteket mind déerrkágyé írta.

2009.06.20. 0:01

Hihetetlen megalázó lehet Sitkuéknak ezt a stílust eltűrni...

    A stílus maga az ember és a beidézett "szemelvényeket" nem Sitkuék írták.