Köz-tér?

A testületi ülést már régóta nem nézem meg, mert kímélem az idegeimet, és a vérnyomásomat. Tudatosan igazából a „Köztér” című TV adást sem nézem, csak hát éppen kapcsolgattam a készüléket.

Valahogy a sors úgy hozta, az utolsó kettőt láttam. Steindl úr és Sipos úr hatalmas vehemenciával marasztalta el a Szeretgomot, és még két kiadványt. Velük szemben Nyíri úr, mint „vitapartner”. Kimentem, megnézni a naptárt! Biztos ami biztos, a feleségemet is megkérdeztem, hányat írunk mostanság? Kérdezte, valami baj van é velem, de elárulta, 2008-at írunk. Megnyugodtam, nem én szakadtam a múltban! Sipos úr tisztelője voltam, és ez nem változott most sem, csak sajnálkozok miatta. Én még emlékszem, amikor a pártbuzerátorok azt sulykolták a munkások agyába, hogy csak akkor lehet kritikát mondani valamiről, ha odateszi melléje az ember a megoldást is arra a problémára. Most ugyan ezt hallgatom Sipos úr részéről. Az a galád Szeretgomos társaság, nem győzi kétségbe vonni a szegény polgármester munkásságát, pedig …..

Erre jön Stendl úr a tiszta egyenes kérdésével, vajon miből adják ki ezt az ilyen-olyan kiadványt? Mer most hogy a galád kormány milliárdokat költ a reklámra, hát el kellene gondolkodni, hová is kerülnek azok a forintok! „én nem állítok semmit, DE észre kellene venni ezeket az összefüggéseket” Így egyenesen nyíltan, bele a kamerába, vagy a Nyíri úr arcába, vagy a műsorvezető arcába?- nem is tudom, csak kapkodom a fejem! Erre Sipos úr ráerősít, hogy ami ebben az undorító kiadványban le vagyon írva, hát az förtelem! Itt van rögtön ez, hogy telekspekulációval vádolja a hivatalt, (bocs) HIVATALT! Meg hát gunyoros hangot használ! FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJJJJJ! Mer ha….. körüljárnák ezt a témát, oknyomoznának, és addig nem írnának le semmit, (amíg a HIVATAL áldását nem adná rá) amíg mindenről nincs tudomásuk! Mer ő ott volt a megyei közgyűlésen, és ő tudja az igazat! Lehet hogy megint én vagyok az ügyeletes hülye, de én nem értem! Kedves Sipos úr! És Ön ezt leírta a város honlapján, hogy bárki olvashassa? Vagy valakik leírták?

Ráadásul Nyíri úr ezeket az adatokat azonnal cáfolta! Most mit is higgyek? Jó, tudom, persze hogy azt higgyem, amit Sipos úr állít! Hogy miért? CSAK! Ennél súlyosabb érvet még sajnos nem hallottam. Ja persze a „KÖZTÉR” nézője vagyok! S mint látszik, ez egy teljesen kiegyensúlyozott műsor! Hetek óta szidják ezeket a „kiadványokat” de erről a két úr Nyiri képviselőt akarja meggyőzni, vagy talán a műsorvezetőt, vagy netalántán engem? Nekem az ügyeletes hülyének meg közben azon jár az eszem, miért nem hívják meg ezeknek a kiadványoknak a kiadóit? Lehet hogy azoktól kellene megkérdezni, miért is adják ki ezeket? Honnan is van rá pénzük? Ja hogy akkor nem lehetne bizonyos dolgokat állítani? Nem lehetne azt sugallni, hogy a kormány pénzel bizonyos kiadványokat? Vagy ez a „KÖZTÉR” csak arra van, hogy meggyőzze a nézőt, mily csúf dolgot is művel, amikor elolvassa ezeket a kiadványokat? Mer egy a kiadvány, a Hídlap!!! Abba csak autentikus forrásokból nyerik a híreket! Ott csak felelősségteljes írások jelennek meg, meg szép is, meg színes is, és különben is, hányingerünk támad a más kiadványok látványától is! Gratulálok az uraknak! Én tiszteletbe tartom az urak véleményét! Nem gondolnám azt hogy el kellene őket hallgattatni. Nekik is meg van a véleményük? A hivatalnak meg van a véleménye! Rendbe van! Hogy teret is adhatnak neki, RENDBEN van! Meg az is rendben van, persze csak nálam az ügyeletes hülyénél, hogy másnak erről más véleménye lehet, és izgalmas lenne megismerni, akár a „KÖZTÉR” közterén! Hogy ők a véleményüket, a mi adóforintjainkból fenntartott médiákban sulykolják belénk, az Rendben van???! A mást gondolók, és mást mondók a saját pénzükön kiadott kiadványban mondják el a véleményüket, azokat meg kellene szüntetni, fel kellene jelenteni, meg kellene semmisíteni? Az internetről le kellene törölni? Igaza van az alpolgármester úrnak! Nincs helyük a másként gondolkodóknak! Le velük, el velük, nem folytatom a képzettársításomat!

Mint mondottam, megnéztem a naptárt, és látom 2008-at írunk, de valahogy a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején érzem magam nap mint nap! Stendl úr megmondja, minden rendbe van a városba. Mintha ez már hallottam volna! Akkor sem volt minden rendben, mint ahogy ma sem! Ja, és akkor ezért a rendszer ellenségének tekintették azokat aki szerint nincs minden rendben! Ja az a „mintha már ez megtörtént volna egyszer” érzés persze hogy elfog, amikor most a város ellenségének van kikiáltva az, aki szerint nincs minden rendben. És hát ugye az a párbeszéd, ugyan olyan párbeszéd, mint az átkosban volt! Az „ELVTÁRSAK” megmondják, mi a helyes, és ami ezzel nem cseng egybe, az ELLESÉG, azzal nincs párbeszéd, az júdeóbolsevikposztkommunista, etnikai kisebbséggel megtűzdelve. És ennek sajnos a „KÖZTÉR” helyet ad, úgymond a demokrácia jegyébe! Mint a hatvanas-hetvenes évekbe! Ja, már megint itt tartok? Nem tehetek róla, szedem a Cavintont, és emiatt működik az emlékezetem! „mintha ezt már átéltem volna”!

Azért ha elkeseredve is ezeken a „régmúlt” dolgokon, maradok tisztelettel: percjelzo

Uí: ja hogy gunyoros a hangvételem? Jobb mintha káromkodnék!