Esztergomban marad a sötétség
Közélet
2010. nov. 25.

<p>Nem hirdetnek veszélyhelyzetet Esztergomban a közvilágítás részleges lekapcsolása miatt, viszont a városnak most nincs pénze, hogy kifizesse tartozását a szolgáltatónak - tájékoztatott a védelmi bizottság csütörtöki ülése után a polgármester.</p>

Tétényi Éva (független) elmondta, hogy azonnali tárgyalásokat kezdeményeznek a szolgáltatást végző Tivi Kft.-vel és az E.ON-nal, hogy minél hamarabb helyreállítsák a közvilágítást, egyúttal kérték a Tivi Kft.-t, hogy a gyermek- és egészségügyi intézmények, valamint a gyalogátkelőhelyek közelében biztosítsák a szolgáltatást.

A polgármester hozzátette, 80 millió forinttal tartoznak a szolgáltatónak, szerdán 10 millió forintot már átutaltak, de most nincs több pénzük.

A bizottság ülésén a rendőrkapitány elmondta, hogy a Tivi Kft. már augusztus 31-én értesítette őket a közvilágítás lekapcsolásáról, de ettől végül elállt a szolgáltató.

"Már a választások előtt ki akartuk kapcsolni a közvilágítást, mert már akkor százmillió forint feletti volt a város tartozása. A Meggyes Tamás vezette önkormányzattól kaptunk valamennyi pénzt, de az összeg felével akkor is adósok maradtak" - mondta el a közvilágítást szolgáltató Tivi Kft. vezetője az MTI-nek.

Drága Bálint hozzátette, hogy több százmillió forintért korszerűsítették a város világítási hálózatát, utána azonban megromlott a vállalkozás és az önkormányzat viszonya. A város szerette volna felmondani a szerződést, de a bíróság egyetlen pontban sem adott igazat a Meggyes vezette önkormányzatnak. Az ügyvezető azt szeretné, ha a város tartaná magát a jogerős ítélethez, azaz igénybe venné a szolgáltatást, és kifizetné az ellenértékét.

Kedd este az Esztergomon átvezető 11-es és 10-es utat összekötő megyei főúton, lakóparkokban és több, sűrűn lakott helyen nem gyulladtak fel a lámpák, és ezeken a helyeken azóta sem működik a közvilágítás.

(forrás)