Oszlik a Jobbik Dorogon
Közélet
2018. jún. 21.

<p>Vasárnap feloszlatta magát a Jobbik dorogi alapszervezete. Úgy tudjuk a megyében több helyen is rosszul áll a párt szervezete, és nem ez volt az utolsó várható feloszlás.</p>

Nunkovics Tibor a következő közleményt küldte el a környékbeli sajtótermékeknek:

Három nap után újra megalakult a Jobbik Dorogi Szervezete
 
Szerdán újraalakult a Jobbik Dorogi Szervezete, amelyet a korábbi tagság vasárnap oszlatott fel. A szervezetnek régi és új tagjai is vannak, akiknek célja, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel és elszántsággal küzdjenek tovább, ugyanazon célok és elvek mentén, ahogyan azt a dorogi szervezet fénykorában is tette. Elsődleges feladatunknak tartjuk Dorog város lakosainak képviseletét és a környező településeken élő honfitársaink segítését. Munkánkat a nemzeti néppárt alapítónyilatkozata szerint kívánjuk végezni, miszerint: a nemzet egészét, azaz minden magyar embert képviselni kívánunk.
A szervezet elnökének Nunkovics Tibort, a szervezet régi-új tagját és a párt korábbi országgyűlési képviselőjelöltjét választotta.
A korábbi tagoknak további sikereket kívánunk! Tovább visszük a lángot, amelyet tisztességgel és kemény munkával őriztek.
 
Jobbik Dorogi Szervezete
 
 
(forrás)