Homo Gerecseius, avagy a túra bentről...kicsit másként.

Homo Gerecseius, avagy a túra bentről...kicsit másként.

2018.05.06. 12:10

 

Ha az ember fia már sokadszor vág neki az 50 km-es távnak, mindig újít, így megpróbálja a rendelkezésére álló nagyjából 10 órát a természet szépségeinek vizuális és auditív befogadása mellett, a saját gondolatainak témák szerinti rendezésével is eltölteni.

A hét óra előtti induláskor már körvonalazható volt, hogy a Jóisten e napra az alkalomhoz legjobban illő időjárási viszonyokat, égboltot, légmozgást és napsütést rendelet meg az adott részlegek vezetőitől, akik e megbízást oly tökéletességgel tették le tálcán elénk, hogy egy Aigner Szilárdba oltott Pataki Zita, vagy egy Német Lajos-Gál Noémi hibrid is széles mosollyal kísért, elégedett csettintés kíséretében repkedett volna örömében a virtuális időjárási térkép előtt.

Persze ilyen kilátásokkal sem árt, ha a sokadik teljesítménytúra gyaloglépéseinek monotonságát és az izmok fáradásának hol lineáris, hol pedig exponenciális növekedését, igyekszik ez ember fia fejben valamivel kompenzálni.

Az idei év Gerecse 50-ére választott gondolatfolyam és rendezői elv – a természet szépségeinek élvezete mellett – nálam humánantropológiai és halmazelméleti tárgykörben zajlott.

Ez annyit tesz, hogy a rendelkezésemre álló idő alatt az előttem, mellettem, mögöttem haladókat, az engem kielőzőket és az általam kielőzötteket, valamint az ellenőrzőponton fellelhető túratárs-egyedeket igyekeztem „fajokba” esetleg „alfajokba”  rendezni, első sorban morfológiai, illetve viselkedésbéli jegyeik alapján.

Általánosságban azt kellett megállapítsam, hogy a Gerecse 50 résztvevők „törzse” mind viselkedésében, mind pedig kulturáltságában messze a magyar átlag felett helyezkedik el.

Ennek első jele volt, amikor már az első ellenőrzőponton, a pecsétbegyűjtés során olyan köszönésáradattal találkoztam, amilyen ma ritkán tapasztaltatható. Minden egyes résztvevő , minden ellenőrzőponton hangos és érthető „jó reggelt kívánok” „jó napot kívánok” formulával üdvözölte a pecsétet kezükben tartó rendezőket, ami persze nem kellene, hogy e sorok íróját különös lékesedéssel töltse el, de ha hozzá vagyunk szokva, hogy kiszőkített, műkörmös benzinkutas kisasszonyok vagy fáradt tekintetű kasszás lánykák és fiatalasszonyok tegeznek le szemrebbenés nélkül náluk kétszer idősebbeket, akkor itt a túrán, mégis csak egy kicsit más világban éreztük magunkat.

Ha ezt még azzal is tetézzük, hogy a sorban állások, várakozások során semmi féle tülekedés nem volt tapasztalható vagy, hogy a gyorsabbak gond nélkül juthattak előre, és szemetelőt nem lehetett látni vagy szándékosan az út mellett hagyott, oda nem illő műtárgyat nem kellett mások után begyűjteni, akkor talán érthető mit is takar a „magyar átlag feletti” megjegyzés.

Mindazonáltal, természetesen lehettek ettől eltérő egyedi tapasztalatok is, de ez szerintem a rendezvény egészéről alkotott képet nem befolyásolja.

De, hogy ezen általános képet lebontsam az írás elején említett humánantropológiai és halmazelméleti síkra is, jöjjön néhány szegmens, a teljesség igénye nélkül.

 

Hátizsákosok:

Mivel túrázásról volt szó, egy ilyen táv (legalább is az 50 km) teljesítésének egyik alapfeltétele a hátizsák, melynek különböző változatairól - egy ilyen témában szakdolgozatot író - keresve sem találhatna jobb begyűjtési terepet, mint a Gerecse 50, hiszen az urbánus,  az iskolai, a laptop-tartós, az egy-és több fakkos, a kerékpáros,  a multi-funkciós, az ivópalackkal kombinált, a vadász, a túra, a gyerek, a női, sőt még a retro csővázas is képviseltette magát, így azt gondolom, hogy az ilyen eszközzel felvértezett játékosok, tudatos döntés birtokában vágtak neki a távnak.

Jómagam csupán egy Lidl-is zöldségosztályról elhozott, átlátszó nylontáskában kólát és barna papírzacskóban lapuló friss pékárut - váltott kezekben - lóbáló kivétellel találkoztam, de az még a táv elején volt, így gondolom, hogy e speciális műtárgy egyrészt rövid időn belül megadta magát, mindenesetre gazdája önálló halmazt képez.

Túra –és Nordic Walking botosok:

A hátizsákhoz hasonlatos speciális kellék, ami persze már nem fedte le a túrázók teljes sokaságát; a túra- és/vagy nordic walking bot volt. Ha visszagondolok a korábbi évekre, akkor az állapítható meg, hogy eme – mára divatos eszköz – előfordulási gyakorisága a Gerecse 50-en évről évre nő, bár helyes és szakszerű használatát illetően ez a fajta numerikus fejlődés nem jellemző, sőt inkább konstansnak tekinthető.

Nem kell mélyre menő valószínűség-számítási ismeretanyagot fellapoznom ahhoz, hogy feltételezzem; a túrán nordic walking eszközt használók csekély százaléka rendelkezett mélyreható elméleti és gyakorlati ismeretekkel a VDNOWAS vagy ALFA technikák terén.

Mindenesetre, az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó, illetve a Székesfehérvári Könnyűfémhengermű az összes ujját megnyalta volna, ha piackutatói annak idején előre jelezték volna az eszköz irányába mutatkozó növekvő igényt.

Magában az eszközhasználatban több iskolát véltem felfedezni. Ott voltak egyrészt a használatban már némi jártásságot szerző felhasználók, másrészt az eszközzel történő fizikai kontaktus első lépéseit a Gerecse 50-re időzítők. Ennek megállapítását vizuális módon, a bot használtságából igyekeztem meghatározni, így találkoztam igen kopott, a bejáratási időszakot a régmúltban abszolvált, illetve az árcédulától az előző nap megszabaduló fizikai állapotú kézi segédeszközzel is.

További al-halmazokat képeztem a használatot illetően. Voltak a hegyes végre esküt tevők, és volt néhány gumipapucsot/tappancsot használó. Ez utóbbit ilyen létszámú részvevő esetében humánusabb, meggondoltabb választásnak ítéltem, bár nincs tudomásom a felnyársalás okozta sérülésről. A segédeszköz használatát, illetve az abban eltöltött gyakorlati órák számát mutatta a megfelelő markolat-pánthasználat, valamint - a nem rendeltetésszerű használat során - az eszköz vitele, hordása is. Itt szintén két eltérő iskolát fedeztem fel; akik az összefogott botokat menetirányba, a hegyes véggel lefelé tartották, illetve akik ugyanezt a markolattal tették, így a hegyes végek pont a mögöttük haladók mellkas/szem magasságában imbolyogtak. Ilyen számú résztvevő esetében ez a megoldás sem annyira humánus, bízzunk abban, hogy jövőre nem csak a használatban, hanem a használaton kívüli eszközhordozásban is fejlődnek majd a felhasználók.

Bot tekintetében egyéb iránt külön alfajt jelentettek azok, akik az ipari forradalom és tömegcikkgyártás végtermékeinek kínálatára fittyet hányva, hagyományos botokkal, göcsörtös alkalmi vagy állandósított faeszközökkel igyekeztek maguk számára némi támogatást szerezni.

A Trendik:

Alapvetően nincs semmi gondom azzal a célcsoporttal, melynek tagjai a társadalom anyagi jólétet reprezentáló világában, így a fogyasztás plázákban megmutatkozó templomaiban vértezik fel magukat mindazon anyagi javak ruházatban és fogyasztási cikkekben is vizualizálható matériumaival, melyek egyfajta felsőbbrendűséget sugároznak, ha mindezt olyan környezetben teszik, ahol megfelelő mennyiségben állnak rendelkezésre vevők az effajta felsőbbrendű trendiségre.

Erdei környezetben, ahol bár a szikrázó napsütés önnön csillogásukat sem tompítja ambivalenciával, számomra mégis furcsán hat a poros erdei utak, a kullancsok, a kövek, a szúrós  cserjék színpadán elővezetett ilyetén divatbemutató. Mentségükre legyen mondva, hogy a résztvevők népes tábora viszont igen inspiráló motiváció.

Engem inkább megmosolyogtat, amikor valaki egy kényelmesen sétáló gepárd szavannai eleganciájával vonul végig a túrán, mutatva, hogy a színben, mintázatában, harmóniájában, márkájában megmutatkozó, a felsőruházatára elköltött összeg, egy  komolyabb humanitárius segélycsomag értékével vetekszik.

Persze ilyenkor kíváncsian fürkészem a nyálcsorgató férfitársak sóvárgó tekintetét is, melyben a túrán történő ismerkedési eszköztárból adnak elő hosszabb-rövidebb stand up-okat mindaddig, míg gepárdunk gazdája(párja) fel nem bukkan a színen.

A zenehallgatók:

Sosem értettem ezt a fajt. Vélhetően az oviban nem mozambikcsicsörke vagy fa volt a jelük.

Tavasz van, a természet felébredt téli álmából, a fák és cserjék új zöld ruhát öltöttek, virágillatot hordoz a szél, a rétek pompázatos színekben úsznak, a távoli hegyek zöldjei varázslatos orgiát ülnek, a madarak ezer faja fújja a szebbnél szebb slágereket, a rovarok, az egyenesszárnyúak, a hártyásszárnyúak mind zümmögnek, döngicsélnek, cirregnek, hegedülnek.  A fák leveleit zörgeti a lágy szellő…röviden: a természet nagyzenekara ad egyszeri és megismételhetetlen koncertet.

És ők ?

Fül vagy fejhallgatóval hallgatják ugyanazokat a dalokat, amiket otthon, a négy fal között is meghallgattak már ezerszer.

Ők a menthetetlenek.

A military fun-ok:

Jómagam a sorkatonai szolgálatot másfél év alatt abszolválók népes táborába tartozom,  így egykori határőrként van némi fogalmam a napi terepen töltött szolgálat élmény-és árnyoldalairól. Bár éles helyzetben –szerencsére - nem voltam, mégis kíváncsi vagyok arra, hogy az álcaruhába és katonai menetfelszerelésbe öltözött túrázók motivációjában valójában mi is rejlik.

Sosem tudom eldönteni, hogy ez esetleg az elmulasztott valódi katonai szolgálat utáni sóvárgás öltözetben megfogalmazott egyfajta lenyomata vagy csupán az egészséges férfivirtus terepruhában megmutatkozó fallikus és vizuális megjelenési formája, ami másoknál benzinüzemű közlekedési eszközök lóerőiben és/vagy kipufugó-hangjában materializálódik.

Kellemes vizuális élményként él bennem a Turulhoz vezető műúton egy military pár. Mindketten az iraki erőkre jellemző, fakó terepruhában pompáztak, mindkettőjükön nagy méretű, katonai, csurig rakott hátizsák, még a cél előtt is. A lány hátizsákjából egy méretes antenna lógott ki, úgy festett mint valami híradós tiszt. Az antenna a hátizsákban viszont valami táskarádió féleségben végződhetett, mert egy tuc-tuc adó zenefoszlányait vélten felfedezni, melyek a degeszre tömött hátizsák mélyéről törtek utat, hogy megversenyezhessenek a természet orchestrájának délutáni koncertjével.

A pár férfi tagjának övén mindenféle tartókban helyezkedtek el a túléléshez szükséges, nélkülözhetetlen eszközök, melyek közt az atomvillanásra és gáztámadásra is bizonyára találhattam volna megfelelő ellenszert, ahogy a kollekciónak a drótkerítés átvágás és lövészárok ásás sem jelentett volna nagyobb gondot. Miután az öv-arzenálban felfedeztem két, kétes színű folyadékot, melyeket egy-egy kémcső szerű matérium rejtett, jobbnak láttam a gyors előzést, nehogy a folyadékok összeöntéséből származó maghasadás, idő előtt vessen véget rövid földi pályafutásomnak. 

A kölöncök:

A népes résztvevőtábor reprezentánsai közt minden évben akadnak olyan különcök, akik megjelenésükkel nem csupán eltérnek a túra szakág konvencionális formájától, hanem némi vidámságot is belevisznek természet adta sablonokba, sőt a megfáradni látszó izmok hordozóinak lelkére is jótékony hatással vannak. A korábbi évek, frakkos, keménykalapos különceit idén két unikornis überelte. Nem lehetett könnyű dolog ebben az öltözetben végignyomni a túrát, de biztos, hogy aki mellett elhaladtak, azok önnön mosolyuktól új erőre kaptak.

A kor rekorderek:

Az utolsó 15 kilométeren többször előztem le egy idős nénit, aki talán évei számát tekintve 70 és 80 között járhatott. Apró és törékeny volt, fején kék-fehér kendőt viselt, kicsit hajlott testtartásban határozott iramot diktált. Hátizsákja nagy és degeszre tömött, de azzal együtt sem volt negyven kilónál nehezebb. Olyan könnyen vette a kaptatót, a lépcsőt, hogy azt gondoltam, unokái adhattak neki füstjeleket a szomszéd lépcsőházból, hogy sürgősen szükségük lenne az osztálybulihoz egy nagyobb palacsintaszállítmányra úgy délután hatra, de mivel ő már reggelre elkészült, teletömte a több száz palacsintával a hátizsákot és csak úgy mellékesen megtette az 50 km, mert olyan szép az idő.

Nem volt szívem a cél előtt párszáz méterrel kielőzni, és bár korára vonatkozó, ,nem túl udvarias kérdésemre nem kaptam választ, de a legnagyobb tisztelettel, mögötte egy lépéssel értem célba én is.

Végszó:

A gulyás elfogyasztása után vettem csak észre, hogy amennyiben a Monty Pyton újraforgatná a „hülye járások minisztériuma” jelenetet, akkor a castinghoz keresve sem találna jobb terepet, mint a Gerecse 50 célvonala.

Az 50 km-es túra minden teljesítőjét a legnagyobb elismerés illeti, azokat is, akik kicsúsznak a szintidőből, függetlenül attól, hogy hátizsákkal vagy szatyorral, túra vagy nordic walking bottal, drága göncben, fülhallgatóval, katonai felszerelésben, sajátos-különc öltözetben, legfiatalabbként, legidősebbként vagy bármilyen életkorban, de maguk mögött tudhatták a XXXVll. Gerecsét.

Jövőre Veletek, ugyanitt!

Még nincsenek kommentek :(