Kodály nyomán - születésnapi koncert ( Magyar népdalok, kicsit másként )
2017. 12. 14. 18:30

A Sic Transit Folk Műhely, a - tavasszal bemutatott - telt házas "Kodály nyomán" címet viselő ősbemutató sikerén felbuzdulva, valamint Kodály Zoltán decemberi születésnapjához is igazodva, újból színpadra tűzi tematikus, Kodály-műsorát.

December 13-án, a Szent Erzsébet Iskola diákjai, a következő napon, 14-én este pedig már a nagy nyilvánosság is részese lehet a zenekar esztergomi évzáró műsorának, amit nem csak azok számára ajánlunk, akik nem jutottak be a májusi ősbemutatóra, hanem mindazok számára is, akik fogékonyak egy sajátos zenei utazásra, a műfajok közti kalandozásra.

E tematikus Kodály műsorral érett komplett egésszé egy közel két éves „kísérletezés", melynek eredményeként jól látszik, hogy a folk, a rock, sőt a néptánc nem csak, hogy jól megfér egymás mellett, hanem együtt egy olyan sajátos egységet alkot, ami különlegessé teszi a Sic Transit Folk Műhely produkcióit.

Közreműködik: Balassa Bálint Vegyeskar, vezényel:Reményi Károly

A Sic Transit Folk Műhely tagjai:
Orosz Róbert - ének
Dr. Vereckei Kálmán - gitár
Torma László - gitár
Sárosi Attila - basszusgitár
Jászberényi Károly - dob
Fülöp Antónia - vokál, néptánc
Tóta Attila - néptánc

 
Pontos helyszín:
Árpád-házi Szent Erzsébet Iskola (Mindszenty tér 7.)
 
Belépő:
Felnőtt: 1.000 Ft


Információ:
Sic Transit Folk Műhely
www.sictransit.hu