Mi történt Kesztölcön 1956-ban?

2017.02.03. 12:52

2016 decemberében jelent meg Marek Viktor első könyve, amely az 1956-os forradalomnak egy roppant érdekes epizódját járja körül. A forradalom fővárosi eseményeivel ellentétben a vidék forradalma kevésbé ismert a szélesebb olvasóközönség előtt, illetve mind a mai napig számos legenda és tévhit övezi azt. Ilyen például a kesztölci köztársaság legendája is, amellyel a forradalom résztvevőit próbálták nevetségessé tenni. A kádári propaganda jó munkát végzett, hiszen sokáig azzal ugratták a kesztölcieket, hogy útlevél kell a faluba, valamint a mindenkori polgármester is megkapta, hogy ő a köztársasági elnök. Marek az 1956-os forradalom kesztölci eseményeinek eredt a nyomába.

Marek Viktor: Kesztölc 1956

A könyv első fejezeteiben a település történeti fejlődésének sajátosságait, és forradalom előtti helyzetét ismerheti meg az Olvasó. Az Árpád-kori alapítású település a török idők végére szinte teljesen elnéptelenedett. A XVIII. században szlovákokat telepítettek ide, amelynek következtében a falu idővel elszlovákosodott. Az eredetileg szőlőműveléssel foglalkozó helybéliek a XIX. század végétől egyre nagyobb számban vállaltak munkát a dorogi szénmedence bányáiban. A szegényebb bányászcsaládok kicsiny földjeik művelésével egészítették ki keresetüket.

A két világháború közötti időszak gazdasági válságának következtében azonban több család is nyugaton, elsősorban Franciaországban keresett magának jobb megélhetést. Itt sokan, akiknek már korábban is voltak baloldali kötődései, kapcsolatba kerültek a francia kommunista párttal, sőt egyesek a spanyol polgárháborúban is részt vettek. A Franciaországban dolgozó kesztölciek többsége azonban nem akarta véglegesen elhagyni hazáját, ezért a gazdasági körülmények javulásával idővel visszatértek szülőfalujukba. A második világháború kitörésekor pedig a francia hatóságok az összes külföldi munkavállalót, így a kesztölcieket is hazaküldték.

A második világháború előestéjén tehát jelentős számú baloldali érzelmű személy élt a településen. Mivel a szénbányászat fontos iparág volt a háború során, a férfi lakosság nagy részét mentesítették a katonai szolgálat alól. A kesztölciek az ellenállásból is kivették részüket. Nem csak fegyvereket gyűjtögettek, hanem az embermentésben is tevékenyen részt vettek: mintegy 20 munkaszolgálatost bújtattak sikerrel a Pilis hegység barlangjaiban. 1944 karácsonyán a kesztölciek bizalommal várták a szovjet csapatok érkezését, amelynek illúzióját egyrészt baloldali kötődéseik, másrészt szláv gyökereik táplálták. Hamarosan azonban csalódniuk kellett a felszabadítókban, ugyanis 1945 elején mintegy 400 kesztölcit hurcoltak el kényszermunkára a szovjetek, akik gyanúsnak találták a faluban tartózkodó férfiak nagy számát.

A felemás felszabadulást követően Kesztölcön is a kommunista párt ragadta magához a hatalmat. A hatalommal való konfliktus először az iskolák államosításánál, majd a földek államosításánál és a téeszesítésnél jelentkezett. Utóbbival már a szegényebb családok megélhetését veszélyeztették, ami így méltán szült ellenérzéseket a helyiek körében.

1952-ben a politikai rendőrség egy „összeesküvést” derített fel a faluban. Minden az 1949-es választásokkal kezdődött, amikor a kiépülő diktatúra elleni csendes tiltakozásul Marek Lajos üres borítékkal szavazott. A választási bizottság ezt észrevette, ezért a választások után Mareket a fatelepi munkahelyéről áthelyezték a bányába, s közölték vele azt is, hogy a későbbiekben se számítson semmi jóra. Marek ezért úgy döntött, hogy disszidál, a határon azonban egy szovjet járőr elfogta. Tiltott határátlépésért 5 hónapi fogházbüntetésre ítélték. Előbb Szombathelyen, majd Sátoraljaújhelyen raboskodott. Itt ismerkedett meg Erdélyi Józseffel, aki a későbbi a szervezkedés másik kulcsembere lett. Ennek ismertetése során a szerző megállapítja, hogy a rendelkezésre álló források alapján ma már nem lehet rekonstruálni, hogy mi is volt a szervezkedés tulajdonképpeni szándéka. 1951 tavaszáig nem is történt semmi különös: a „szervezkedők” egymásnál összegyűlve, borozgatás mellett kritizálták a fennálló rendszert.

1951 tavaszán Erdélyi révén előbb egy katonaszökevényt, majd egy másik személyt, Jámbor Lászlót rejtegették a faluban. Ekkor újabb csoport megszervezésébe fogtak Kesztölcön, amely már valós ellenálló tevékenységet fejtett ki. Ellopták a munkásotthon rádióját, felgyújtották a TSZ szalmakazlát, megverték az MSZHSZ titkárát, azonban a hatalmat mégsem ezzel bőszítették fel, hanem azzal, hogy röplapokat terjesztettek Esztergomban, Dorogon, Tokodon, Piliscséven és Leányváron. A szervezkedést végül az egyik résztvevő árulása révén derítette fel az ÁVH. A letartóztatások elöl egyedül Marek Lajos menekült meg, aki később a faluban bujkált egy távolabbi rokonánál.

Így jutunk el egészen az 1956-os eseményekig. A forradalom hírére október 24-én kommunista fegyveres őrség alakult Kesztölcön. Az éjjel Simonek Lukács megpróbálta felrobbantani Kara Imre párttitkár házát. Utóbbiról a könyv szerzője megállapította, hogy bár a forradalom tette lehetővé Simonek tettét, de az mégsem kapcsolódik szorosan a forradalomhoz, mivel a párttitkár és Simonek között már régóta komoly ellentétek feszültek. Kara később el is hagyta Kesztölcöt. A forradalom igazi eseményei október 26-án kezdődtek, amikor már nem jártak a bányászjáratok sem. A tanácsháza előtt összegyűlt tömeg követelte a MEFESZ 16 pontjának felolvasását. A későbbi legenda szerint a tanácselnököt kötéllel a nyakában kényszerítették erre, a valóság azonban annyi volt, hogy madzagot találtak a zsebében! Kiváló illusztráció a diktatúra propagandájának működéséről.

Október 28-án Kesztölcön is megalakult a Nemzeti Bizottság, amelynek egy régi baloldali ember, Kertész Ferenc lett az elnöke. A Nemzeti Bizottság első intézkedései között a betakarítás folytatásáról határozott, illetve újraindították a pálinkafőzést. Utóbbinak elsősorban gazdasági okai voltak, hiszen éppen szezon volt, és több környező településről is Kesztölcre jártak cefrét főzetni. A földosztást azonban még nem tartották időszerűnek. Létrehozták a nemzetőrséget is. A „kesztölci köztársaságról” szóló legenda hangsúlyos eleme, hogy a falubeliek egy harckocsival is rendelkeztek. Igen, a kesztölciek valóban rendelkeztek egy harckocsival, azonban a legendával ellentétben nem a szovjetektől vásárolták pálinkáért, hanem a település határában korábban átvonuló magyar alakulatok hagyták hátra tisztázatlan körülmények között. A harckocsit a falubeliek bevitték a faluba, de mivel nem rendelkeztek a működtetéséhez szükséges üzemanyaggal, a későbbiekben a tank semmilyen szerepet sem játszott.

November 4-én a nemzetőrség helyettes vezetője a pártházba záratta a pártfunkcionáriusokat, ugyanis attól tartottak a kesztölciek, hogy a szovjet bevonulás hírére a kommunisták felbátorodnak és a falubeliekre támadnak. Végül Kertész közbenjárására szabadon engedték őket. December 15-ig, egészen a karhatalmisták megérkezéséig a nemzetőrök tartották fenn a rendet Kesztölcön.

A forradalmat követő megtorlások során többeket is statáriális bíróság elé állítottak, amely során Minczér Józsefet halálra ítélték, majd kivégezték. A kesztölci forradalmárok elleni per 1957 augusztusában kezdődött meg. A vád alapját a kesztölci kommunisták vallomásai képezték, azonban ezeket az összeférhetetlenség miatt az eljáró bírónak figyelmen kívül kellett volna hagynia, ugyanis a vallomásokat a szintén sérelmeket szenvedett Kara Imre vette fel.

A forradalom kesztölci eseményeit a kádári propagandának köszönhetően csak torz formában ismerhette meg az ország közvéleménye. A kesztölci köztársaság legendája már igen korán megszületett. A Népakarat már 1956 decemberében, néhány nappal a karhatalom bevonulása után, majd 1957-ben a Komárom Megyei Hírlap, és a dorogi Dunamente is közölt lejárató cikkeket a „kesztölci köztársaságról”.

Nem Marek Viktor az első, aki foglalkozott a témával. 2006-ban jelent meg Barsi Szabó Gergely A kesztölci köztársaság 1956. Tank – Pálinka – Nemzetőrök című könyve. Utóbbi szerző főként az egykori szemtanúk visszaemlékezéseire alapozta munkáját, ami ennek következtében sok esetben helytelen ténymegállapításokat tartalmaz, s így számos tévhit rögzüléséhez járult hozzá. Marek ezzel szemben elsősorban levéltári iratok alapján, az eseményeket tágabb összefüggésbe helyezve mutatja be az 1956-ban Kesztölcön történteket. A könyv erőssége, hogy nem csak az eseményekben részt vevő kesztölciek személyes történeteit ismerhetünk meg, hanem betekintést nyerhetünk a diktatúrák működésébe is.

 

Marek Viktor: Kesztölc 1956. Kesztölc Község Önkormányzata, Kesztölc, 2016.

Még nincsenek kommentek :(
Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum