Bicentenáriumot ünnepeltek a maristák városunkban

2017.01.04. 11:36

Az 1817-ben alapított rend a világ mintegy 80 országában van jelen. Oda mennek, ahová más nem akar, és Máriia gyengédségével fordulnak a megvetettek, az üldözöttek és menekültek felé.

Fotó: Lambert Attila\Magyar Kurír

 

Abban hisznek, hogy a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb helyzetben élő gyerekek is megérdemlik a jó nevelést, és arra törekednek, hogy ezt meg is adják nekik. A kétszáz éve alapított marista rend a világ mintegy nyolcvan országában van jelen. Oda mennek, ahová más nem akar, Mária gyengédségével fordulnak a perifériákon élők, a megvetettek, az üldözöttek, a menekültek felé.

A nevelésen keresztül evangelizálnak, az alkotás, a munka örömét próbálják átélhetővé tenni az általuk teremtett intézményekben. Nem papok, és a II. vatikáni zsinat óta nem hordanak reverendát, hogy semmi se különítse el őket azoktól, akikért élni akarnak. Egyszerűségre, közvetlenségre törekszenek. Igyekeznek minden bajban levő mellett hűségesen kitartani. Jelen vannak Szíriában is, ahonnan a háború ellenére sem távoztak. A menekültekre pedig úgy tekintenek, mint akik iránt különös elkötelezettséggel tartoznak.

A teljes cikket a Magyar Kuríron olvashatják el.

Még nincsenek kommentek :(
Felhasználási feltételek és adatvédelmi nyilatkozat | Moderálási alapelvek | Médiaajánlat | Impresszum