Gyöngyszem a Terézia utcából. Látta már a Szegényházi-kápolnát belülről?
Kultúra
2016. dec. 21.

<p>2016 novemberében készült a panorámafotó.</p>

A kápolnát hálából építették a fentieknek, amiért 1737. november 21-én, Szűz Mária bemutatásának ünnepén véget ért a pusztító pestis.

A mostani kápolna elődje a Kossuth Lajos utcában kapott helyet, és 1742-re készült el, mellette épült fel az öregek otthona is. Akkoriban Ispita kápolnának hívták. Később a szűkösség miatt nagyobb otthon építéséről dönt a városi tanács. Az építkezés 1784-1792 között folyt a mai Terézia utcában. A 19. század újabb rekonstrukciót hozott, 1838-ban Packh János tervei szerint átalakították a homlokzatot és a belső tereket.

Fotó: Bognár Benedek

 

A szentélyt Kákonyi Asztrik festménye díszíti. Az utóbbi időkben is áldoztak a kápolnára, a tornyot a sisakjával egyetemben például tavaly újították fel. A képen falkutatás nyomai fedezhetők fel.

A kápolnához tartozó egykori Szegényház ma az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez tartozik. Az épület egyik felét a Karitász használja, míg a másik részben az Egyházmegye romapasztorációs programjai futnak.

 

Magyarország Műemlékjegyzéke\Hídlap\templom.hu

(forrás)