De mibűl? - I. rész

De mibűl? - I. rész

2016.11.29. 17:18

A választott képviselőinknek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak. Ilyen kötelesség, az évenkénti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségük is. Ez egyfajta kontrollt, betekintést nyújt az érdeklődők számára, hogy megválaszolja az emberiség javát leginkább érdeklő kérdést: mibűűűl élnek ezek az emberek?

 

Eltelt az ötéves önkormányzati ciklus közel fele, így időszerű megnézni, hogy miképp gyarapodtak képviselőink, és vajon miből is élnek. A politikai szerepvállalás vajon a havi néhány tízezres tiszteletdíjról szól, vagy ők is megpróbálnak több lábon élni?
Közérdekűadat-igényléssel fordultunk az önkormányzathoz, melyben képviselőink legutóbbi és legelső vagyonnyilatkozatát kértük. A törvényi szabályozás szerint azonban, az önkormányzat mindig csak az aktuális nyilatkozattal rendelkezik, a régieket pedig visszaadja az azt kitöltőnek.
Persze az egy x-akta, hogy vajon ezek a nyilatkozatok miért nem állnak másolatban rendelkezésre a hivatalban, neadj isten miért nincsnenek a város megújult honlapján letölthető formátumban elérhetővé téve. De hát, a törvény az törvény.

A 2016 év elején leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat adatigénylés formájában megkértük a Városházától, képviselőinket pedig kettesével sorbaállítottuk választókerületük szerint és az első kettőtől megkértük legelső vagyonnyilatkozatát.

 

Lássuk is az első két képviselőt!

1. EVK (Szentgyörgymező, Petény)– Erős Gábor

 

INGATLANOK

2015. január

  • Esztergom 146nm Tulajdonszerzés: 2005. augusztus
  • Esztergom 701nm beépíthető terület Tulajdonszerzés: 2010. május

2016. január

  • Esztergom 146nm Tulajdonszerzés: 2005. augusztus
  • Esztergom 701nm beépíthető terület Tulajdonszerzés: 2010. május

 

GÉPJÁRMŰVEK

2015. január

  • Opel Astra (Vásárlás: 2013)
  • Trabant 500 (Vásárlás: 2013)
  • Opel Combo (Vásárlás: 2009)

2016. január

  • Opel Astra (Vásárlás: 2013)
  • Trabant 500 (Vásárlás: 2013)
  • Opel Combo (Vásárlás: 2009)

ÉRTÉKPAPÍRBAN ELHELYEZETT MEGTAKARÍTÁS

2015. január

  • Diferencia Tresor 1.200.000 Ft
  • Árfolyamsáv kötvény 1.000.000 Ft

2016. január

  • Diferencia Tresor 1.200.000 Ft

 

PÉNZINTÉZETI SZÁMLAKÖVETELÉS/ KÉSZPÉNZ és TARTOZÁSOK

2015. január

  • 1.600.000 Forintban és 1.000.000 devizában
    500.000 Forint készpénz

Pénzintézettel szembeni tartozások: 1.000.000 Ft

2016. január

  • 1.700.000 Forintban és 1.500.000 devizában
    800.000 Forint készpénz

Pénzintézettel szembeni tartozások: 500.000 Ft

 

ADÓKÖTELES JÖVEDELMEK (bruttó)

2015. január

  • Egyéni vállalkozó: 125.000 Ft/hó
  • Játékvezetés MLSZ: 316.000 Ft/hó

2016. január

  • Egyéni vállalkozó: 122.000 Ft/hó
  • Játékvezetés MLSZ: 276.375 Ft/hó
  • Önkormányzati képviselő: 118.000 Ft/hó

 

2. EVK (Szamárhegy, Búbánatvölgy, Szentjánoskút) – Sasvári Viktor

 

INGATLANOK

2014. november

  • Esztergom 3078nm telek, 208 nm lakóház Tulajdonszerzés: 2004. december
  • Esztergom 192nm út Tulajdonszerzés: 2004. december (2/6 tulajdoni hányad)
  • Esztergom 2126nm beépítetlen terület Tulajdonszerzés: 2008. szeptember (2/4 tulajdoni hányad)
  • Esztergom 1391nm beépítetlen terület Tulajdonszerzés: 2012 március (2/4 tulajdoni hányad)
  • Tata, Derítő-tó stég, horgászház Tulajdonszerzés: 2002

2016. január

  • Esztergom 3078nm telek, 208 nm lakóház Tulajdonszerzés: 2004. december
  • Esztergom 192nm út Tulajdonszerzés: 2004. december (2/6 tulajdoni hányad)
  • Esztergom 2126nm beépítetlen terület Tulajdonszerzés: 2008. szeptember (2/4 tulajdoni hányad)
  • Esztergom 1391nm beépítetlen terület Tulajdonszerzés: 2012 március (2/4 tulajdoni hányad)
  • Tata, Derítő-tó stég, horgászház Tulajdonszerzés: 2002

 

GÉPJÁRMŰVEK

2014. november

magántulajdonában nincs gépkocsi, a vállalkozásai autóit használja

2016. január

- magántulajdonában nincs gépkocsi, a vállalkozásai autóit használja

 

ÉRTÉKPAPÍRBAN ELHELYEZETT MEGTAKARÍTÁS

2014. november

-

2016. január

-

 

PÉNZINTÉZETI SZÁMLAKÖVETELÉS/ KÉSZPÉNZ és TARTOZÁSOK

2014. november

  • 3.000.000 Forint készpénz
  • Magánszemély felé követelés: 2.000.000 Ft
  • Tagi kölcsön: 30.020.700 Ft
  • Pénzintézettel szembeni tartozások: 48.000.000 Ft

2016. január

  • 3.800.000 Forint készpénz
  • Pénzintézettel szembeni tartozások: 54.475.706 Ft

 

ADÓKÖTELES JÖVEDELMEK (bruttó)

2014. november

  • Ügyvezető igazgató SAMOPTIC KFT, JUSZT OPTIKA KFT, OPTIC WORLD INTERNATIONAL KFT, SASVÁRI PROPERTY KFT 627.500 Ft

2016. január

  • Ügyvezető igazgató SAMOPTIC KFT, JUSZT OPTIKA KFT, OPTIC WORLD INTERNATIONAL KFT, SASVÁRI PROPERTY KFT 627.500 Ft

 

GAZDASÁGI ÉRDEKELTSÉGEK

2014. november

  • SAMOPTIC KFT tulajdonos (50%) ügyvezető igazgató
  • JUSZT OPTIKA KFT tulajdonos (50%) ügyvezető igazgató
  • SAS-OPTIC KFT tulajdonos (50%) ügyvezető igazgató
  • SASVÁRI PROPERTY KFT tulajdonos (50%) ügyvezető igazgató
  • OPTIC WORLD INTERNATIONAL KFT tulajdonos (50%) ügyvezető igazgató
  • OPTIC WORLD EXCLUSIVE KFT tulajdonos (50%)

2016. január

  • SAMOPTIC KFT tulajdonos (100%) ügyvezető igazgató
  • JUSZT OPTIKA KFT tulajdonos (100%) ügyvezető igazgató
  • SASVÁRI PROPERTY KFT tulajdonos (100%) ügyvezető igazgató
  • SAS-OPTIC KFT tulajdonos (100%) ügyvezető igazgató
  • OPTIC WORLD INTERNATIONAL KFT tulajdonos (50%) ügyvezető igazgató
  • OPTIC WORLD EXCLUSIVE KFT tulajdonos (50%)
  • BSP INGATLANBERUHÁZÓ KFT tulajdonos (50%) ügyvezető
  • BOROSTYÁN UDVAR INGATLANFEJLESZTŐ KFT tulajdonos (10%) ügyvezető

 

Hogy teljes legyen a kép, utána jártunk ezen cégek éves árbevételének is, amelyek nyilvánosan elérhetők.

Íme, ezt találtuk:

  • JUSZT OPTIKA KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 584.433.000
  • SAMOPTIC KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 802.071.000
  • SAS-OPTIC KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 89.909.000
  • OPTIC WORLD INTERNATIONAL KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 348.112.000
  • OPTIC WORLD EXCLUSIVE KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 206.959.000
  • SASVÁRI PROPERTY KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 14.317.000
  • SMART OPTIKA KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 225.230.000
  • BSP INGATLANBERUHÁZÓ KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 308.000
  • BOROSTYÁN UDVAR INGATLANFEJLESZTŐ KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 2015-re még nem volt árbevétele

 

Cikkünk következő részében a 3. és 4. választókerület képviselőjének vagyoni helyzetét fogjuk vizsgálni.

 

2016.11.29. 19:48

Ha jól látom, akkor ezért:

A tag(ok) adatai
1/11. SAMOPTIC Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
HU-2500 Esztergom, Eszperantó utca 21.

2016.11.29. 19:46
  • SMART OPTIKA KFT. ÉVES ÁRBEVÉTEL: 225.230.000

Ennek a cégnek az éves árbevétele milyen okból van feltüntetve, mert egyik képviselő érdekeltségei között sincs feltüntetve se 2014-ben, se 2015-ben , se 2016-ban.