Új vívótermet avattak a Szent Erzsébet iskolában
Sport
2016. nov. 23.

<p>Az ünnepség részeként a Szent László Vívó Egyesület tagjai mutatták be vívótudásukat.</p>

A beruházást a Magyar Vívószövetségen keresztül az állam is támogatta 12 millió forinttal. A fejlesztés (speciális burkolat, eredményejelző) az iskola tornatermének átalakításával valósult meg. A megnyitón Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség Közép-dunántúli Regionális Irodájának vezetője elmondta, a megújulás révén a Szent Erzsébet iskolában immár minden adott, hogy az ifjú vívók magas színvonalon, a legújabb technológiai vívmányok segítségével sportolhassanak.

Mészáros János, az iskola igazgatóhelyettese, a Szent László Vívó Egyesület vezetője pedig hozzátette, hogy az új vívóteremben hétfőn, kedden és szerdán tartanak edzéseket, az intézmény és a Szent László Vívó Egyesület szeretettel várja a sportág iránt érdeklődő gyerekeket.

 

Az eseményről készült teljes beszámolót a polgármester Facebook oldalán érhetik el.

(forrás)