Egy szoros összekötő kapocs: második éve járnak levéltárba kihelyezett órákra a balassás diákok
Kultúra
2016. nov. 23.

<p>A Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára a tavalyi tanévben kezdte meg a Levéltári órák keretében az együttműködést.</p>

A foglalkozások célja, hogy az általános és középiskolás diákok kiegészítsék az iskolában tanultakat elsősorban a történelem, de más kapcsolódó tantárgyak esetében is, valamint megismerjék a levéltár alapvető feladatait és működését, illetve az őrizetében lévő dokumentumokat.

Az idei tanévben a következő öt téma közül választhattak az osztályok: „Esztergom szabad királyi város és vármegye a kuruc korban”, „Boldog békeidők...? Esztergom és Esztergom vármegye a 19-20. század fordulóján”, „Ötször hullottak le a falevelek... Esztergom 1914-1918. Emberi sorsok az I. világháborúban”, „Levéltár-ismertető óra”, valamint „A címerekről interaktívan”.

Az órákat Dr. Wencz Balázs főlevéltáros, igazgató valamint Horváth Attila és Erdélyi Szabolcs főlevéltárosok tartják.

 

Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

(forrás)