Telt ház előtt esztergomi diadal a Pézsában

Telt ház előtt esztergomi diadal a Pézsában

2016.11.21. 12:30

8-9 éves gyerekek rúgták a bőrt.

Az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok minden évben megrendezi azt a rendezvénysorozatot, amit különböző korosztályos focicsapatoknak ír ki, régi nagyhírű játékosokról és edzőkről elnevezve. Mindig november végén van a 8-9 éves gyerekeknek rendezett Tarnóczi Kupa.

Tarnóczi Imre

(1942. 11. 04.)

A ’60-as évek kiemelkedő esztergomi futballistája volt. Az aktív pályafutása után is maradt a szakosztálynál, hosszú ideig a csapat intézője.

Idén 9 csapat nevezett be melyeket a szervezők 3X3-as csoportba sorsoltak. A csoportküzdelmek során kialakult a sorrend és a csoportok azonos helyezettjei alkottak új csoportokat a helyosztó mérkőzésekre. Így minden benevezett csapat 4-4 mérkőzést játszott, ami remekül szolgálta a gyerekek fejlődését.   

A lelátók zsúfolásig megteltek minden mérkőzésre, hiszen ezt a korosztályt mindig sok szülő és nagyszülő kíséri el biztosítva a remek hangulatot.    

A döntős csoportba bejutott Esztergomot és Tatát sokan előzetesen is oda várták és e két csapat nem is okozott csalódást. A Visegrádra viszont nem sokan gondoltak mint döntősre, hiszen kis lélekszámú településről van szó és a csapatban több kislány is szóhoz jutott. De! Parádés teljesítményt nyújtottak, lelkes jó játékkal jutottak el a döntőig, ott is megállták a helyüket. Méltán szerezték meg a 3. helyet. Az Esztergom megérdemeltem lett első. Sok ügyes gyerek alkotta a csapatot és hát legyőzték a nagy rivális Tatát, akik szintén minden dicséretet megérdemelnek. A többi csapatban is nagyon sok ügyes gyermek szerepelt. Kevésen múlt, hogy nem jutottak döntőbe. A Koppánymonostor vagy a Mészöly FC ha jobban rúgja a büntetőket akkor döntősök.  

A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező méltatta Tarnóczi Imre életútját, mindenki elé példaként állítva őt!

A szép serlegek, díjak átadásában a főszervezőnek segített Winkle János, Tarnóczi Imre egykori játékostársa.

 

Pézsa Tibor Sportcsarnok

Még nincsenek kommentek :(