A dorogi Eötvös iskola tanulói minden kategóriában vitték a prímet a Féja eurorégiós rajzversenyén
Kultúra
2016. nov. 11.

<p>Idén 320 pályamunka érkezett a versenyre. A kiállítást szombaton nyitják meg.</p>

A kép egy korábbi díjátadón készült
 
XIII. alkalommal rendeztük meg az Ister-Granum Eurorégiós Rajzversenyt, melynek témája: "Az én mackóm" volt. A régióból (határon innen és túl) 21 iskolából 320 db pályamű érkezett.

Az alkotásokból rendezett kiállítást Bánhidy László nyit meg. Az ünnepségen részt vesz Tóth Tamás, a Féja Ház igazgatója, valamint Jolcsiková Erzsébet Párkány város iskolaügyi képviselője.

A nyertes gyerekek ajándékcsomagot és oklevelet kapnak. A díjátadót november 12-én, szombaton rendezik 10 órától a Féjában. A rendezvényt Esztergom Önkormányzata, a Kroky Hobby és Művészbolt, valamint a Glatz Gyula Idősek Klubja támogatja. A versenyt Nagy Anita szervezte.

 

A zsűri tagjai: Sándor Ilona festőművész és Barna Ernőné selyem-és üvegfestő a Kreatív Kincsek Alkotó Közösségből.

 

 

Iskolák, ahonnan pályáztak:

Felvidék: Ipolyszakállos, Nagyölved, Párkány (Liszt F. MA, Ady MTNY A.), Nána, Érsekkéty, Köbölkút, Zselíz

Magyarország: Dorog (Zrínyi, Eötvös, Petőfi), Leányvár, Piliscsév, Epöl, Úny, Nyergesújfalu, Esztergom (Babits, József, Montágh, Mindszenty, EMMI Gyermekotthon, PPKE Gyakorló)

 

 

Alsós díjazottak

I.díj

Fekete Dóra: Az én macikám 3.a (Eötvös József Általános Iskola, Dorog; felk.: Szabó Márta)

II.díj

Bukovics Kamilla 4.a (Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom; felk.: Chalupáné Ecsedi Ágnes)

III.díj

Csizmadia Sára Kata (Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola, Párkány; felk.: Kaplán Anna)

 

Különdíj

Képes Nikolett: A VILÁG tetején 3.c (Eötvös József Általános Iskola, Dorog; felk.: Szabó Márta)

Szoták-Váczy Heléna: Játszom a mackómmal 3.o. (Vitéz János Kat. Nyelvokt. Német Ált. Isk., Esztergom; felk.: Strobl Magdolna)

Sebo Martina 4.o. (Alapiskola és Óvoda, Ipolyszakállos, felk.: Magda Éva)

 

Felsős díjazottak

I.díj

Limpár Csenge: Éjjel sem kell félnem! 6.b (Eötvös József Általános Iskola, Dorog, felk.: Kolonics Péter)

II.díj

Vincze Melinda Erzsébet: Az én macim (Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola, Párkány; felk.: Kaplán Anna)

III.díj

Dobos Szabina (EMMI Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskola és Szakiskola, Esztegom; felk.: Cserni Péterné)

 

Különdíj:

Fülöp Emese: Viszlát! 8.o. (Egyházi Alapiskola, Kéty; felk.: Korcsek Magdaléna)

Lévai Ramóna 8.a (EMMI Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskola és Szakiskola, Esztegom; felk.: Cserni Péterné)

Cservenák Leticia: A távoli kedvencem (Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola, Párkány; felk.: Faragó Zsuzsanna)

 

A kiállítás megtekinthető december 8-ig.

 

Féja Géza Közösségi Ház

(forrás)