Szeretgom: Mikor, kinek pattant ki a fejéből az ötlet? Mi motivált arra, hogy elkezdjétek járni a falvakat?

Lőrincz Zsuzsanna: 2015 tavaszán láttam a vs.hu megrendítő videó anyagát „Isten háta mögött” címmel, már kihalt, vagy kihaló félben levő falvakban jártak. Nagyon nagy hatással volt rám a film. Követve a világban történő változásokat azt gondolom, hogy nincs túl messze az idő, amikor az emberek tömegével fordulnak az önellátás, a hagyományos vidéki élet újrateremtése felé, boldog ember lesz, aki meg tudja termelni a saját élelmét. Valami erős belső késztetés hatására indultunk el az én ötletem alapján. Folyamatában jött a motiváció, ez talált meg, lehet, nem is én fordultam,hanem alattam a világ és éppen ide. Dávid Kata barátnőm kísért el az utazásokra.

Mi a projekt fő célja?

LZS: Az ötven fő alatti településeket tűztük ki úti célul, valahogy ez olyan lélektani határ, olyan kevés lélekszámból áll a közösség, ami városi embernek elképelhetetlen, amit később át is éltünk, egy 9 fős település, Iborfia utcáján végigmenve. Az induláskor még fogalmam sem volt róla, hova futhat ki a projekt, az előző nap gyorsan létrehoztam egy Facebook oldalt, hátha másokat is érdekel majd, merre járunk, mit tapasztalunk.

Nem volt cél, csak indíttatás, lelkesedés. Út közben fogalmazódott meg, a lehetőségeinket értelmesen átgondolva, mi csak annyit tudunk tenni, hogy sok-sok képet és benyomást közvetítünk. Az önellátásra áttérés, a vidékre költözés nagyon hosszú és összetett folyamat, mindenkinek más a tudása, anyagi háttere, hozzáállása, nem lehet egy egyszerű, általános útmutatóval segíteni. A közösségi oldalakon nagyon sok embertől hallom, hogy indulna, menne, de nyilván nem fogja bejárni az országot, a régiókat, nem fog elmenni öt-tíz faluba, hogy körbenézzen. Nekik szeretnénk egy pici plusz információt adni, egyáltalán merre induljanak a keresésben, nézzenek meg a honlapunkon pár falut, s így könnyebb elindulni. Igen, a küszöbön állóknak ez egy plusz motiváció, lendület lehet. Ez valami olyasmi, ami ott van a szívedben és az írások, fotók nyomán lehetősége van virágba borulni.

Értetek már el konkrét eredményt, például hogy valaki kiköltözött egy kis faluba a munkátok hatására, létrejött helyi közösség, termelői piac, stb?

LZS: A cikkek nyomán rengeteg megkeresést kaptunk, segítségkérést, vagy visszajelzést, hogy végre megtalálták a falut, a házat, amit kerestek. Minden eladó ház táblát lefotóztunk, több ingatlan sikeresen új gazdára talált a munkánk nyomán.  

Egy Dániából hazaköltöző fiatal párral hosszan leveleztünk, Zalában kerestünk nekik helyet, végül egy nagyobb településen találtak házat, ők fiatal gazda pályázatot valósítanak meg, nem volt a kis falvakban elég nagy terület. Most egy angolszász területről hazatelepülő huszonéves párral értekeztem, hova érdemes menni. Már itthon vannak, kaptam tőlük képet, kész a csikótűzhely, szépül a ház, kezdik gondozni a kertet. Termelői piacok, bevásárló közösségek a zalai és a borsodi térségben is vannak már, mindig tudósítok róluk a falvakról megjelent cikkeknél. Aki vidékre költözik és termelésbe fog, számtalan lehetősége van értékesíteni a felesleget. A vásárlók egyre inkább keresik az egészséges, helyben termett élelmiszert, de kivitelezhető lehet a környékbeli turisztikai egységeket, éttermeket, szálláshelyeket ellátni alapanyagokkal.

A honlap alapján ketten járjátok az országot, van-e más segítőtök? Mi alapján választjátok ki az úti célt?

LZS: Az első út után egy fél mondattal írtam a Facebook oldalunkra, hogy milyen jó lenne, ha valaki elvállalná egy honlap készítését. Egy héten belül jelentkezett két fiatalember, egyikük a tárhelyet biztosította, másikuk pedig elkészítette a honlapot. Más segítőnk nincs, a mostani munka ennyi, megyünk, fotózunk, beszélgetünk, utána megírom a cikkeket. Van, aki szerint állami feladatot látunk el, ha találnánk rá alkalmas pályázati forrást, sokkal jobban tudnánk segíteni a vidék megmaradását, újraéledését, tanulási folyamatokkal, konkrét útmutatókkal. Most már egyre több helyre hívnak előadást tartani a tapasztalatokról, ami már nem csak az Éledő falvakról szól. Mindenhol próbálom „hírét vinni” a bevásárló közösségek létének, hogy egy ilyen szerveződés nagyban segíthet a falvak újjáéledésében.

2015 után egy év elteltével visszatértek...

Mi volt az elképzelésetek a kistelepülésekről, az ott lakókról? Volt olyan sztereotípia, ami gyökeresen megváltozott?

LZS: Nem volt prekoncepciónk, csak mentünk. A borsodi régiótól tartottunk egy kicsit, milyen lesz a lakosság összetétele. Az ötven fő alatti településeken nincs cigány lakosság, ezekben a hegyekkel övezett zsákfalu gyöngyszemekben elvétve akad bűnözés. A környező, nagyobb falvakban viszont szép számmal vannak, ilyen kis közösségekben viszont nem maradnak meg. Nem tudtuk, mivel fogunk találkozni. Nem lehet arra lelkileg és képileg felkészülni, milyen egy falu, ahol tízen-húszan laknak, nincs bolt, nincs posta, iskola, kocsma, semmi. Amikor például Lendvadedesen megálltunk a pajta előtt a teljesen nyitott telken, ott lógott a szögön az átalvető, ahogy az utolsó gazdája hagyta. Csak járt a szemem emberi kéz nyomát kutatva, az ajtó nyitva, a fa gereblye is kitámasztva, de a jelekből biztosan látszott, hogy évek óta nem járt ott senki. Vagy Felsőszenterzsébeten, szintén egy elhagyott udvarba besétálva egy különös kis épületet végigtapogatva, majd egy tálcáját kihúzva meglátni a meggymagot benne. Aszaló ház volt, gazdátlan gyümölccsel.

Szeretettel fogadnak a helyiek? Általában mi a reakciójuk, amikor megtudják, miért mentek oda?

LZS: Nem kellett bekopogtatni sehova, a kíváncsi falunépe nyitottan fogadta a két különös szerzetet, akiket érdekelt a falujuk. Szívesen beszéltek a saját múltjukról, a település életéről. Szinte mindenhol találkoztunk pár éve odaköltözött fiatal értelmiségiekkel, akik a polgári foglalkozásuk mellett folyamatosan bővítik a megművelt területet, az állatállományt. Megelégszenek kevesebb anyagiakkal annak a békéért és egyszerű természet közeliségért cserébe, amit életvitelük adhat. Találkoztunk olyan, elképzeléssel, hogy a külföldi betelepülők által megvásárolt és felújított házak segítenek a falu megmaradásában. Szerintem nem, mert attól, hogy évente egy hónapot itt töltenek, lenyírják a füvet, leporolják a spalettákat, még nem lesz élet a faluban. Élet akkor van, ha a házak mögül hallani a jószág hangját, ha a kerítések fölött bepillantva konyhakerteket látunk és embereket, akik naponta együtt élnek saját kis földecskéjükkel.

Mi a hosszú távú célotok, ha végeztetek az összes apró faluval? Szerinted hogyan lehet megállítani az elnéptelenedést?

LZS: A hetvenes évek körül kezdődött meg mindenhol a nagy elvándorlás, amikor a fiatalok a háztáji fizikai munka árán megtermelt élelmiszer helyett a kényelmesebb életet választották. Dolgoznak, hogy legyen miből megvásárolni a tömegesen és többnyire nem egészséges módon előállított élelmiszert. Tudom, nem ez az egyetlen összetevője a falvak elnéptelenedésének, de egyre többen jönnek rá, hogy azt a havi százhúszezer forintot pár év alatt megszerzett rutinnal akár meg is termelhetik, a saját élelmiszer előállítása mellett. Nem gondolom, hogy szervezetten meg lehet állítani az elnéptelenedést, a külvilágból jövő impulzusok segítik a folyamatot, minél kevesebb célt találnak a fiatalok, minél jobban kiábrándulunk a fennálló rendszerből, annál többet fog jelenteni a saját föld, az első megpirult paradicsom. Rájövünk, hogy az élő élet nem laptopok és excel táblák és mentés másképp billentyűkombinációk között lakik, hanem valahol két ásónyom között.

Mi lehet a folytatás, átfordulhat-e az utazás valamilyen tudatos tervezésbe?

LZS: Sokáig nem tudtam, most körvonalazódik két dolog, de ez is inkább a világból jön felém és úgy találkozik a projekttel. Az egyik rengeteg előadás tartása, egyszerre a falvakról és a lehetséges megoldásról, a bevásárló közösségekről, vagy más rövid élelmiszer ellátási láncról. Ebben látom a megoldást, piacot teremteni újra és rangot végre a helyi termékeknek. A keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon karának klubjában voltunk előadni nemrég, Horváth Zoli kollégámmal (Kiskosár Bevásárló Közösség, Esztergomi Környezetkultúra egyesület) páros kűrt adtunk elő, én a falvakról beszéltem, ő az élelmiszer ellátásról, felváltva.

A másik, ami szintén a sok megkeresés hatására indult el, egy olyan mentori hálózat felállítása, amiben régiónként 1-1 civil szervezettel együttműködve minél több településen megtalálni, és talán honlapra rendezni azokat a segítőket, akik az első lépéseknél erősen fogják a vidéken újrakezdők kezét. Mindenben támogatják, a mesteremberek keresésétől a közösségbe bevezetésig, tudnak a környék minden apró dolgáról, és maguk is foglalkoznak gazdálkodással, önellátással. Olyan emberek, akik egy idegen családnak egy kis jóérzést biztosítanak, míg végleg magába nem öleli a falu.

Az Éledő Falvak honlap IDE kattintva érhető el.

A Facebook-on pedig ITT találják meg őket.