Orbán Viktor, Pozsgay Imre és Tőkés László ereklyéi is egy új esztergomi múzeumban?
Kultúra
2016. okt. 17.

<p>A Szent István-díjat elnyert politikusok, művészek, nagy formátumú összmagyar nemzeti hősök emléktárgyaiból nyitna állandó kiállítást Bihari Antal és csapata a Bajcsy-Zsilinszky utcában.</p>

A Bajcsy 22-ben a Szent István-díj Közhasznú Alapítvány székházát szeretnék berendezni, az adminisztrációs funkciók és a papírmunka mellett azonban az épület kulturális tér is lenne, ahol a kitüntetettek szellemi tevékenységének hangsúlyozásával párhuzamosan kiállítanák a díjazottak az alapítványnak adományozott tárgyait is. Többek között Ilonka néni születésnapi köszöntő levelét, amelyet a díj alapító atyjának, Bihari Antalnak írt, illetve Wittner Mária töviskoszorús-krisztusfejes ’56-os, kézzel varrott zászlóját is. A hely pedig egy vagy több csapásra az idelátogató turisták zarándokhelyévé válhatna – jelentette be az elképzelést az alapítvány elnöksége még 2015-ben.

Orbán Viktor 2002-ben kapta meg

Azóta pedig lankadatlanul keresték a megfelelő ingatlanokat. Korábban arról volt szó, hogy az összmagyar relikviatár a Lőrinc utcában, esetleg a Simor János utcában kaphatna helyet.

Az életveszélyessé vált és az összedőlés szélére sodródott Wimmer-ház és a Káptalanház megmentésére tavaly kisebb akció szerveződött. A város végül úgy döntött, hogy a korábban későbbre tervezett állagmegóvási munkákat pár évvel előbbre hozzák.

A két történet pedig itt találkozott.

A határozati javaslat értelmében 50 évre térítésmentesen adnák az épületet a Szent István-díj Közhasznú Alapítványnak, amennyiben Jankovicsék az épület rekonstrukciójának tervezésébe bevonják az Önkormányzatot, illetve 2018. december 31-re elkészülnek a felújítással.

A csütörtöki testületin elvi döntést hozhatnak a képviselők az előterjesztés sorsáról, a Bajcsy 22. hasznosításáról.

A Szent István-díj országos hírű elismerés, az átadókon évről évre Magyarország prominens személyiségei vesznek részt, többek között a lemondott köztársasági elnök, Scmitt Pál is állandó vendég. A kitüntetést minden évben olyan személynek ítélik oda, aki életében sokat tett a magyarságért. A kuratórium elnöke Jankovics Marcell, tagjai: Dr. Prokopp Mária, Dr. Kiss-Rigó László, Dr. Horváth István régész, Kápolnai Dezső, a Richter Rt. nyugalmazott igazgatója, Koditek Pál, illetve Bihari Antal, az alapító. A díj egy harminc centiméter magas, bronzból készült Szent István kisplasztika, amely azt a jelenetet ábrázolja, amikor első királyunk az ország alapkövének hívja a kereszténységet. Az alkotást a Kossuth-díjas szobrászművész Melocco Miklós készítette.

(forrás)