Lemond az esztergomi TDM egyesület vezetője
Közélet
2016. júl. 19.

<p>Az alábbi üzenetet juttatta el többeknek ma délután a nemrég újjáalakult TDM egyesület vezetője. A döntés hátterében a polgármester és az egyesület vezetése között kialakult konfliktus állhat.</p>

Néhány hónappal ezelőtt az egyesület vezetője felmondott a TDM menedzseri posztját betöltő Pócsik Györgynek, aki még Meggyes Tamás polgármestersége idején az önkormányzati tulajdonú Gran Tours vezetője volt (a cég évekkel ezelőtt lényegében csődbe ment és lassan egy éve végelszámolás alatt áll).  A menedzser menesztését Esztergom polgármestere nem fogadta pozitívan - és a hivatal ezek után több olyan lépést is tett, amivel a TDM sikeres működtetésének lehetősége jelentősen beszűkült. 

Kedves Barátaim!

Nagy lendülettel és hittel vágtunk bele az esztergomi TDM újraszervezésébe. Esztergom csodálatos város, hatalmas perspektívákat kínálnak természeti adottságai, ezeréves történelme, a Duna és a Pilis, a szlovák együttműködés. Cégvezetőként és lelkes lokálpatriótaként is azt gondoltam, hogy nagy lehetőségek vannak a város turizmusának fellendítésében. Szerethető és 21. századi programokat, kikapcsolódási lehetőségeket álmodtunk. Felsorakoztunk a TDM szervezetben, hogy segítsünk ennek az álomnak a megvalósításában. Volt hitünk, célunk, csapatunk, szervezetünk.

Ennek a szép kihívásnak csak úgy lehet megfelelni, ha mindenki támogatja a munkát. A város turizmusát akkor lehet fellendíteni, ha a döntéshozók megbíznak a TDM vezetésében. Sajnos azt látom, hogy ez a bizalom elfogyott. Nem boncolgatom az okokat, nem keresek magyarázatot. Nem vagyok Don Quichote, nem harcolok a szélmalommal. Nekem, nekünk, a mi csapatunknak fontosabb Esztergom ügye, fontosabb az, hogy a város sikeres legyen. Harcolhatnánk, üzengethetnénk, bizonygathatnánk az igazat. De nem. Abban a reményben állok félre, hogy ezzel megnyitom az utat egy új alapokon szerveződő, működőképes TDM szervezet felé. Nincs bennem rossz érzés, lokálpatrióta voltam, vagyok és az is maradok. Tudom, hogy Esztergomnak szüksége van egy operatív és hatékony TDM-re. Bízom benne, hogy a következő vezetés elnyeri a szükséges összefogáshoz szükséges bizalmat.

Kedves Barátaim! Arra kérlek titeket, hogy továbbra is támogassátok a magatok eszközeivel Esztergom turizmusának ügyét. Esztergom csodálatos város. Esztergom megérdemli, hogy a turisták paradicsoma legyen!

Esztergom, 2016. július 19.

Üdvözlettel,

Koós László

(forrás)