Bizonyítottak diáksportolóink: Triatlonos éremeső Balassagyarmaton
Sport
2016. júl. 18.

<p>Az Esztergomi Triatlon Klub versenyzői Heer Lajos vezetésével hősiesen helyt álltak a XXX. Palóc Triatlon versenyen, Balassagyarmaton 2016. július 15-17. között, ahol nemcsak önmagukkal és a versenytársakkal, hanem az időjárással is meg kellett küzdeni.</p>

A triatlonban a versenyzők úszást követően bicikliznek, majd futnak a korosztálynak megfelelő versenytávon egymást követően szünet nélkül.

Az esztergomi csapat 28 versenyzővel indult neki a hétvége eseményeinek. Az újonc korosztályú gyerekek és felnőttek között is voltak, akik elsőként mártóztak meg az aquatlon és triatlon szépségében. Az Aquatlon Országos Bajnokság még napsütéssel indult pénteken. A nyírjesi tóban való úszás és a tó körüli erdőben és arborétumban való futás szép eredményeket hozott. Itt egyéniben 4 országos bajnoki aranyat, 5 ezüstöt és 5 bronzérmet érdemeltek ki az esztergomiak további értékes helyezésekkel. Egyéni sikerek mellett csapatban is állhattak versenyzőink a dobogó mindegyik fokán.

Szombaton leszakadt az ég. Lehűlt a levegő, egész nap esett szüntelen. Ebben a kemény, embert próbáló időben álltak rajtvonalhoz, esetünkben vízbe a versenyzők. Jellemző a triatlon szépségére és nehézségére, hogy a víz hőmérséklete magasabb volt, mint a levegőé, ahol folyamatosan esett az eső és fújt a szél. A vizes, csúszós biciklizésben és sárban való futás kihívásaiban remekül helyt álltak kicsik és nagyok. Három arany, egy ezüst és három bronzérmet hoztak el dobogósaink, de itt is értékes IV-VII-ik helyek is születtek. Vasárnap kis túlzással egy óra alatt leeset annyi eső, mint szombaton egész nap. Így érkeztek a versenyzők a vasárnapi Váltócsapat Országos Bajnokságra, ahol a három fős csapatoknak egymás után kell teljesíteni az úszás, kerékpározás és futás távjait. Az eredmények felértékelődnek a mostoha időjárás miatt. A serdülő csapat első, az utánpótlás 9-11 éves csapat, ill. a férfi és a női felnőtt csapat második lett.

A XXX. Palóc Triatlon hétvégén Balassagyarmaton tehát nemcsak az égből hullt eső, hanem a versenyzők nyakába is hullt érem bőséggel. Gratulálunk a versenyzőknek a helyt állásért és további sikereket kívánunk!

Utánpótlás, gyermek, serdülő és ifi helyezések:

 

Aquatlon

Utánpótlás 9 évesek: Szabó Mihály 3. hely, Horváth Ábel 7. hely.

Utánpótlás 10-11 évesek: Fiala Péter 1. hely, Lampel Benedek 5. hely

Gyermek 12-13 év: Erős Kornél 4. hely, László Klaudia 32. hely

Serdülő 14-15 év: Fekete József 2. Miszlai Milán 16. Bandi Attila 18. Szabados Szabolcs 30. hely, Molnár Kamilla 35. hely

Ifi 16-17 év: Fiala Gergő 9. Kelemen Viktor 16. Marton Szűcs Gergő 31. hely

 

Triatlon

Utánpótlás 9 évesek: Szabó Mihály 1. hely, Horváth Ábel 5. hely.

Utánpótlás 10-11 évesek: Fiala Péter 1. hely, Lampel Benedek 29. hely

Gyermek 12-13 év: Erős Kornél 6. hely

Serdülő 14-15 év: Fekete József 1. Miszlai Milán 7. Bandi Attila 13. Szabados Szabolcs 45. hely

Ifi 16-17 év: Fiala Gergő 13. Kelemen Viktor 20. Marton Szűcs Gergő 32. hely

 

Váltócsapat

Utánpótlás: Fiala / Lampel / Szabó 2 hely

Serdülő: Bandi / Fekete / Miszlai 1 hely

Ifi: Fiala / Marton Szűcs / Kelemen 7. hely

(forrás)