Idén újra szorgoskodnak a gyerekek a Sütő-főző táborban
Kultúra
2016. jún. 8.

<p style="text-align: justify;">2014. és 2015. után idén harmadik alkalommal szervezik meg a Sütő-főző napközis tábort Esztergomban, a Montágh Iskola tankonyhájában. A két sikeres tábor után nem lehetett kérdés, hogy idén is folytatják!</p>

Kis létszámú turnusokról van szó, hiszen egyszerre csak 16-18 gyereket tudnak foglalkoztatni, három pedagógus irányításával. A 4 turnus alatt kb.: 70 gyerek ismerkedik meg a sütés-főzés rejtelmeivel. Ők maguk is közreműködnek részben, vagy egészben a tízórai, az ebéd és az uzsonna elkészítésében. Ezeket az egyszerű ételeket később otthon is elkészíthetik, a leírt receptek segítségével.

A tábor végén a szülők is kapnak kóstolókat az elkészített finomságokból!

Eddig a legkisebb résztvevő 6 éves volt, a legnagyobb 18 – idén is az általános- és középiskolás korosztályt várjuk szeretettel!

A tábor június 27-től július 22-ig tart, heti váltásban, reggel 9-től délután 4-ig, hétfőtől péntekig.

A foglalkozások között kézműves foglalkozások, marcipán figurák készítése is szerepel, a gyerekek sok-sok közös játékot tanulnak, és a hangulat emeléséhez jó néhány dalt is elénekelnek közösen, gitár kísérettel.

A szabadfoglalkozások alatt csocsó, asztalitenisz és tollaslabda várja őket.

Elérhetőségeink: (06-20/940- 2778) gyulasinko@gmail.com

(forrás)