Vakációra ment a hangulatjavító beruházás a Pöttyös térről?
Gazdaság
2016. máj. 17.

<p>Bizonytalan időre leálltak a munkálatok a Pöttyös téren. Pedig nemcsak a töredezett és balesetveszélyes járólapok cseréjéről, hanem új utcabútorok kihelyezéséről is szó volt. Április 21-én azt ígérték, egy hónapon belül megújulhat a tér. Május 17-ét írunk, és néhány kapavágáson kívül nem történt túl sok emlékezetes momentum a Bástya áruház mellett. Mégis mire számíthatunk idén?</p>

Lassan két hete, hogy elkezdődött a Pöttyös tér felújítása. Legalábbis sokan ezt gondolhatták, amikor munkások láttak neki, hogy felszedegessék a díszburkolatot. Aztán hirtelen minden abbamaradt. A tér közepén azóta elkerítették azt egy kis területet, ahonnan eltűntették a díszburkolat.

A képviselő-testület még április 21-én döntött bizonyos költségvetési átcsoportosításokról, többek között arról is határoztak, hogy egyes tételek megkurtítása révén felújítják a Vaskapui utat. A munkálatokat a megnövekedett forgalommal és a helyszínen rendezett futóversenyekkel indokolták. A pénzmozgatás egyik nagy vesztese a Pöttyös tér lett. Mint megtudtuk, a felújítás a Városok városa program, a belváros teljes revitalizációja miatt is csúszhat, hiszen csak a tervek elkészültével tudják majd a tér arculatát hozzáigazítani a felújított centrumhoz.

Ezzel azonban nem mondtak le a tér részleges rekonstrukciójáról.

A testületi ülésen jelentették be azt is, hogy hangulatjavító intézkedések keretében részlegesen megújulhat a tér. Így legalább a széttört járólapokat és a csatornafedeleket kicserélik, megerősítik az alapzatot, illetve Szerencsés Gergely azt is pedzegette, hogy új utcabútorok is kerülhetnek a térre. Pacz János, a Városfejlesztési Osztály vezetője felszólalásában pedig hozzátette, hogy egy hónapon belül megtörténik az instant rekonstrukció.

Most úgy tűnik, hogy mégsem.

Pedig az ülésen Bánhidy László alpolgármester, a körzet képviselője is a balesetveszélyes helyzet megszüntetését szorgalmazta. Mint elmondta, nem érti, hogyan kerülhetnek tételek a központi terület megszépítése fölé, miközben folyamatosan záporoznak felé a lakossági bejelentések, amelyekben a tér állapotáról panaszkodnak a lakosok.

Ön szerint melyik a fontosabb?
A Vaskapui út felújítása
A Pöttyös tér rekonstrukciója
created here
 

Információink szerint a hangulatjavító munkálatokat a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően őszig valósítják meg. Ezután megváltozik a behajtási rend is, hogy megvédjék a frissen felújított burkolatot. A teljes felújítás 2017-re csúszik, hiszen - ahogy erről korábban már szó volt - a Pöttyös tér rekonstrukciója része a belváros szerver revitalizációjának.

 

+elkezdték rendbe tenni a virágágyást

(forrás)