Európai Védőoltási Hét 2016.: Zárjuk be az immunizációs rést!
Egészségügy
2016. ápr. 22.

<p>Az Egészségügyi Világszervezet 2005-ben hirdette meg első alkalommal az Európai Védőoltási Hét programját, melyhez Magyarország is csatlakozott. Az április utolsó hetében ünnepelt immunizációs világhét célja, hogy elősegítse az oltások széles körű alkalmazását a betegségek megelőzésére, minden korosztályban. Az immunizáció milliók életét menti meg és széles körben elismert mint a világ legsikeresebb és hatékonyabb találmánya az orvostudományban.</p>

Egy több éves kampány második éve

Az idei év üzenete az eddig elért hatalmas sikerek hangsúlyozása mellett a további kihívások feltérképezése.

A 2016-os kampány emellett kiemelt hangsúlyt fektet a serdülők és a felnőttek egy életen keresztül tartó immunizálására. Fontos cél ezek mellett a világ figyelmének felhívása a veszélyeztetett körülményeknek kitett lakosság elérésére, a háború és a természeti katasztrófák sújtotta területeken élők oltására.

Az akadályok elhárítása az immunizáció útjából

A WHO 194 tagországa által megfogalmazott Globális Vakcina Akcióterv célja, hogy a védőoltások 2020-ra valamennyi országban elérhetőek legyenek.  Ennek lépései:

  • védőoltás által megelőzhető megbetegedések előfordulásának megelőzése mint például a kanyaró, a rubeola, valamint az anyai és újszülött kori tetanusz.
  • az országos immunizációs programok erősítése és támogatása
  • új, továbbfejlesztett oltóanyagok bevezetése
  • a következő generációs vakcinák és technológiák kutatását és fejlesztését célzó törekvések ösztönzése

Eddig elért sikerek:

Több ígéretes fejlemény is jelentkezett az elmúlt évben:

  • 86 alacsony és közepes jövedelmű országban 128 új oltóanyagot kezdtek el használni 2010 óta
  • Afrikában nem volt vad poliovírus okozta megbetegedés 2014 augusztus óta - egy hatalmas          siker, ami közelebb hozta a régiót a járvány megszűnéséhez mint valaha
  • Indiában sikerült teljes mértékben felszámolni az anyai és újszülött kori tetanuszt, bizonyítva ezzel, hogy a fertőző betegségek eltörlése komoly kihívást jelentő körülmények között sem lehetetlen
  • Amerika az elsőként vált olyan régióvá, ahol teljes eliminációra került a rubeola és a születéskori rubeola szindróma

A jövő kihívásai:

A Vakcina Évtizedének céljai felé haladás néhány országban megrekedni látszik, azonban az egészségügyi ellátás fejlesztése, az immunizációt érintő pontos információk valamint a politikai és gazdasági támogatás erősítése javíthat a célkitűzések elérésében.   

(forrás)