Nevezzünk át egy másik városi intézményt!
|
|
Mindegy, hogy mi lesz, csak a Tatabánya szó kerüljön ki végre az iskoláink nevéből!
|
|
Kellene, de ne más kárára nevezzünk át egy intézményt! Mindenesetre nagyon várom a csütörtöki testületit, hátha valamelyik képviselő felhozza. Az már nagy szó lenne a mai dekadens időkben.
|
|
Minek ennyi szent, király, meg fejedelem nevű intézmény? Örülök, hogy eltűnik végre a süllyesztőben a Szent Imre is.
|
|
Ez a hajó már elment. Lehet, hogy egyszer jön majd egy jobb korszak, amikor a város újra fontosnak érzi a hagyományait, és visszahozza azt, amit elődei hagytak elveszni. Addig is ezzel az ötlettel vonuljunk vissza a Tatooine-ra.
|
|
Oké, de most lényegében azt mondtad ki, hogy akinek az a minőségű oktatás kell, amit például az AKG csinál (ami lényegében az én olvasatomban csak annyi, hogy kvázi egyetemi szintű szabadságot adnak a diáknak a tanulmányaihoz és minden inspirációt megadnak, hogy kezdeményezzen dolgokat), az vigye a gyerekét Budapestre, esetleg menjen maga is, családostul. Ez elég rossz perspektíva.
Szerencsére az AKG-n kívül nagyon sok magas szintű, minőségi oktatást nyújtó középiskola van szerte az országban, így Esztergomban is. Viszont amíg a kormány folyamatosan azon ügyködik, hogy ellehetetlenítse az alapítványi iskolákat, igen nehezen tartom kivitelezhetőnek, hogy egy ilyen kistelepülésen, mint Esztergom, fenn tudja tartani magát egy AKG típusú intézmény.
Úgyhogy én változatlanul az általam vázolt elképzelés mellett kardoskodnék. Egészen biztosan jótékony hatással lenne a városra.
Az is fontos lenne, hogy az előző esztergomi főiskolai vezetés hibás szemléletmódjának köszönhetően elsorvadófélben lévő tanítóképzést felkararolja az egyetem. Elszomorító látvány, hogy a képző épületében most néhány régész szakos hallgató dolgozik csupán. Az esztergomi tanítóképző egészen a nyolcvanas évek elejéig az ország egyik legjobb intézménye volt, pezsgő diákélettel. Jól megférne szerintem a régész-, az informatikus-és a tanítóképzés egymás mellett.
Oké, de most lényegében azt mondtad ki, hogy akinek az a minőségű oktatás kell, amit például az AKG csinál (ami lényegében az én olvasatomban csak annyi, hogy kvázi egyetemi szintű szabadságot adnak a diáknak a tanulmányaihoz és minden inspirációt megadnak, hogy kezdeményezzen dolgokat), az vigye a gyerekét Budapestre, esetleg menjen maga is, családostul. Ez elég rossz perspektíva.
A mai kormány első lépéseinek egyike az alapítványi iskolák állami támogatásának radikális csökkentése volt. Sok alapítványi iskola el is vérzett az évek alatt. A talpon maradók is folyamatos anyagi gondokkal küszködnek. Az AKG is. Ilyen környezetben bátor kezdeményezés lenne belevágni egy ilyenbe, pláne nem Budapesten, nem mondjuk Debrecenben, hanem egy ilyen kisvárosban.
Amit gondolok, lehet, hogy kis doboz, de kis dobozban is lehet nagy érték. Gondolj csak az ékszerdobozokra!:)
Szerintem - ahogy említettem - egy AKG-hoz hasonló szellemiségű és munkagyakorlatú gimnáziumra nemhogy helyi, de akár országos igény is lenne. Ha jól tudom az AKG évi 1 millió ft körüli tandíjjal "üzemel". Nem szabad a helyi kis dobozokban gondolkodni...
Nem, nem benned van a hiba.
Te pragmatikus kérdéseket tettél fel, amelyek leginkább akkor lennének meghatározóak, ha az önkormányzat mérlegelné egy saját fenntartású gimnázium indítását. Az én elképzelésemben ez ún magán alapítású intézmény lenne. Ezért elsősorban a magán fenntartónak lenne szükséges mérlegelnie a statisztikai adatokat. Én, amikor leírtam egy lehetséges, viszonylag könnyen megvalósítható elképzelést arról, hogy hogyan lehetne a városban újra akár Szent istván Gimnázium, nem statisztikai adatokra, hanem saját hipotézisemre támaszkodtam. ( Általános ismeretek alapján írtam, amit írtam. Egyébként ez a fajta megoldás jóval kisebb érdeksérelemmel járna a város iskolaszerkezetére, mint anno a hat osztályos és nyolc osztályos gimnáziumi osztályok bevezetése. Természetesen a választék bővítése érdekében támogatta akkor ezeket a kezdeményezéseket a város. )
Azt gondolom, egy ilyen új modell egyaránt szolgálná a város, a gyerekek, a szülők, és persze az új, egységes iskolát fenntartó érdekeit is.
Tekintsd a javaslatot egy egyszerű városlakó elképzelésének. Az igaz, ha módomban állna, határozottan támogatnám ezt az elképzelést.
Biztosan bennem van a hiba, illetve a nem elég egyértelmű kérdésemben, legalább is erre enged következtetni a válasz. Akkor próbálom másként megfogalmazni. Hány gimnáziumi férőhely van a városban, hány jelentkező, a felvettek és az indított osztályok, az irszágos átlaghoz képest, milyen telítettséget mutatnak?
Mekkora a létszáma azoknak a fiataloknak, akik a kevés (?) férőhely miatt nem tudnak Esztergomban gimnáziumba beirítkozni, vagy ezért kénytelenek más várost választani tanulásuk helyszíneként?
A Dobó, amelynek nagyon értékes "beszállítója" a Gyakorló, miért kevés a város elit gimnáziumát betöltő szerepre? Hallott, olvasott valaki rajtam kívül a Budapesti Műszaki Egyetem leveléről, amelyben a Dobó olyan elismerést kap, amelyet rajta kívül kevesen? Látta, olvasta valaki rajtam kívül a gimnázuimok országos rangsorát, abban a Dobó elfoglalt helyével?
Most akkor még egyszer megkérdezem, a gyermeklétszám, illetve immáron egy középiskola elit jellege szükségessé teszi-e, hogy a városnak újabb gimnáziuma legyen? Mit mutatnak a demográfiai előrejelzések? Lesz a középjövőben annyi gyermek, aki egy újabb gimnázium padjait meg tudja tölteni, és nem csak fizikai valójában?
Persze, hogy nem okozna gondot. Egyrészt kiesett egy gimnázium. Először mikor megszüntették a Szent istván Gimnáziumot, aztán most meg annak utódját, a Szent Imre Gimnáziumot. Másrészt egy jó gimnáziumba nemcsak a városból jelentkeznek gyerekek. Végül ennek az új gimnáziumnak a tanulói nagyrészt azok a gyerekek lennének, akik az adott általános iskola tanulói. Szóval az történnne, hogy egészséges versenyszellem alakulna ki a gimnáziumok között, Ez pedig érdekében állna a városnak , a gyerekeknek és a szülőknek.
Biztosan indokolja ezt a gyermeklétszám? A demográfiai előrejelzések mit mutatnak?
Még egy megjegyzés a javaslathoz. Így újra négy gimnáziuma lehetne a városnak, és ennyire van is igény Esztergomban.
Lenne egy viszonylag egyszerű módja, hogy új gimnáziuma legyen Esztergomnak. Akár Szent István névvel. Adott egy igen erős, jó színvonalú általános iskola. ( A városban és környékén biztosan a legjobb, ezt bizonyítják az idei általános iskolai beiskolázási adatok, illetve a 4-6-8 osztályos felvételi eredmények hosszú évek óta. Ennek az iskolának van egy olyan iskolaépülete, amely bővíthető. Az épület adottságai és a telek nagysága is ezt igazolja. Egyébként az az iskola adta messze a legtöbb diákot a Szent istván Gimnáziumnak, annak megszűnéséig. ( Most meg a Dobónak. ).
Ezt az iskolát kellene továbbfejleszteni 12 (13 ) évfolyamossá, az Árpádházi Szent Erzsébet iskolájához hasonlóan. Ráadásul a tanári karból többeknek van egyetemi-középiskolai tanári- végzettsége. Őket kiegészítendő fiatal,kreatív tanárokkal, felmenő rendszerben négy ( öt ) év alatt új- feltételezhetően színvonalas- gimnáziummal bővülhetne az esztergomi középiskolai paletta. ( Ráadásul a fenntartójuk nem a KLIK. )
Nem kell mindig másokra várni. Ha van két tucat ember a városban, akinek ez fontos, akkor újra tudjuk építeni. Nem pénzkérdés, valóban, pontosabban a pénzt elő lehet teremteni rá, sokkal könnyebben, mint azt az ember gondolná.
Elnézést, hogy beleszólok a nagyok dolgába, de a szándék pont az volt, hogy szétverjék a Szent István Gimnáziumot. ehhez pedig találtak végrehajtókat, együttműködőket. Mondjuk a jelenlegi politikai felállásban ez nem nehéz ügy. Ez nem pénz kérdése volt. Nagy hiba lenne, abban az illuzióban bárkinek ringatnia magát, hogy talán majd a tradíció nevében újra értékelve újra gondolva, újraépítik ezt az intézményt.
Mondjuk akkor még volt egy épület. Azt meg kell előre finanszírozni. A felépítését, vagy megvásárlását, vagy a bérlését. De nem látom lehetetlennek - ha minőség oktatást akarunk a gyerekeinknek Esztergomban.
Annak idején itt a szeretgomon olvastam, hogy az önkormányzatnak évi kb. 10 milliót kellett hozzá tenni az akkor 300 fős Szent István Gimnázium működtetésére az állami pénzhez, egy kb. 3 milliárdos helyi adóbevételből. Ha ez volt nagyságrendileg, akkor csupán szándék kérdése volt, és ma is az.
De most komolyan. Hány millió forint lenne egy alapítványi fenntartású Szent István Gimnáziumot összerakni, mondjuk az óbudai AKG mintájára? Van itt valaki, aki meg tudja mondani? Előreláthatóan - ha 8 osztályos képzést lőnénk be - 2021-re lenne nekem személy szerint aktuális családilag a dolog, vagyis én érdekelt vagyok abban, hogy 5 év múlva ez valóság legyen. Mennyit kell félreraknom? Évi 5 milliót? Annyit _nekem_ megérne.
"újra legyen Szent istván Gimnázium, ... választáson sem hozta lázba az esztergomiak nagy többségét. ... a választáson induló jelölteket sem."
Vagyis az „esztergomiak többsége” tette, teszi ilyenné Esztergomot. Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli, csak romokat.
Hát persze hogy nem kell. Amikor ilyen látványos módon szétverték azt az iskolát, az érintett emberek elszenvedték a folyamatot, meg a végeredményt, meg hát persze minden jó érzésű esztergomi, akinek a tradíciók jelentenek valamit. Akkor most valaki azt várná hogy jöjjenek lázba az emberek, aztán próbálják összerakni a szétvert szilánkokat? Ez önmagában vérlázító. Majd talán valamikor, amikor helyre áll a rend.
Az, hogy újra legyen Szent istván Gimnázium, már a 2014-es önkormányzati választáson sem hozta lázba az esztergomiak nagy többségét. Sőt, a választáson induló jelölteket sem. Teszteltem.