Bottyán visszatér az iskolavárosba: Régi-új névvel roboghat tovább a Szent Imre Szakközépiskola
Kultúra
2016. ápr. 22.

<p><strong>Helyreigazítás. </strong>Mivel a korábban megjelent írást úgy lehetett értelmezni, hogy a Szent Imre iskola a közeljövőben megszűnik, pontosítanunk kell néhány információt. A valóság az, hogy a korábbi intézmény konglomerátum (általános iskola, gimnázium és szakközépiskola) csupán új nevet kap, bár közben az általános iskola levált belőle és a korábbi gimnáziumi rész is hamarosan megszűnik. Így vetődhetett fel, hogy a városban újra legyen Bottyán János nevét viselő szakközépiskola (illetve szakgimnázium) és Petőfi általános iskola is. Szent István Gimnázium viszont nem lesz újra.</p>

Összevonástól szétválásig

A Szent István Gimnáziumot, a Bottyán János Szakközépiskolát és a Petőfi Sándor Általános Iskolát még 2010-ben vonták össze, az új intézménykonglomerátum a Szent Imre nevet kapta a keresztségben Szent István városában. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, végül az általános iskola rész a szakképzési centrumok létrehozása után levált, majd tavaly a képviselők megszavazták, hogy újra felvehesse a költő nevét, a gimnáziumi rész pedig „kifutó” rendszerben hamarosan megszűnik, most pedig az utolsó szentimrések is névváltozási kérelemmel fordultak az Önkormányzathoz. A Bottyán név visszavételéhez összesen 800 fő csatlakozott, köztük szülök, tanulók, tanárok és öregdiákok álltak a régi név mellé. A kérésüket – abban a reményben, hogy megfelelő támogatást kapnak - eljuttatták a Tatabányai Szakképzési Centrum vezetőihez, az országgyűlési képviselőhöz és Esztergom város önkormányzatához.

Újra Bottyán?

A kérelmezők, kifejtették, hogy az intézményben a jövőben műszaki jellegű szakképzés folyik majd, ez a feladatellátás pedig egyértelműen az egyik jogelőd, a Bottyán János Szakközépiskola szakmai hagyományainak folytatását jelenti. Ezenfelül mind az épített környezet (szemben vele a Bottyán-palota, az utca neve), mind pedig a szájhagyomány arra predesztinálja az intézményt, hogy visszavegye az ős nevét. Ráadásul azt is megjegyzik, hogy Bottyán neve igazi identitáserősítő kapocsként működhetne a diákság és a tanárok, a régi és az új generációk között, illetve „hozzájárulna a szakképzésben folyó aktuális változtatások elfogadtatásához, köztudatba történő pozitív beviteléhez is”. Amúgy pedig névváltoztatásra Bottyántól függetlenül szükség lesz, hiszen 2016. szeptember elsejétől már szakgimnáziumoknak hívjuk a szakközépiskolákat.

Az önkormányzati előterjesztésben a polgármester a hagyományokkal és a praktikummal indokolta, hogy visszakaphassa az iskola az egykori kuruc generális nevét. A képviselők csütörtökön elvi hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy a közel jövőben újra Bottyán nevét vehesse vissza a szakközépiskola, amely ambiciózusan vág bele az új időszámításba is.

A legjobb informatikai iskola

A Tatabányai Szakképzési Centrum Szent Imre Középiskolájának célja, hogy a megyében és azon túl is különleges szerepet vihessen a középiskolák között: megőrizze a ritkaságnak számító idegen nyelvi képzését, a legjobb informatikai, műszaki iskolájává avanzsáljon az elkövetkező időszakban. Ez nem egy álom, hanem valós cél. Minden lépés ebbe az irányba mutat.

Az iskola diákjai folyamatosan országos, sőt már európai sikereket érnek el több szakmai versenyen is. A végzett vegyipari technikusaink munkájára számítanak a környező nagyvállalatok: Richter Gedeon Nyrt., Zoltek Zrt. A nagy múltú elektronikai képzést - néhány év kényszerű kihagyás után - már a harmadik évfolyamban indíthatja el az iskola szeptembertől.

 

(forrás)