Miért éppen Esztergom?
Helytörténet
2016. ápr. 14.

<p>A Szeretgomról is jól ismert Miklós Tamás tartott előadást tegnap a Szent Adalbert Központban a Laskai Osvát Antikvárium sorozatában. Az ifjú historikus a kenyérmezői fogolytábor történetét helyezte történeti kontextusba. Többek között arra is fény derül, hogy miért pont Esztergomban létesítették a monarchia egyik legnagyobb hadifogolytáborát.</p>


A kenyérmezői katonai tábort az első világháborúban az ország egyik legnagyobb hadifogolytáborává alakították át. A háborús évek alatt százezerre rúgott a táborban megfordulók száma, kezdetben orosz és szerb, később olasz és román katonák zsúfolódtak össze a barakkokban.

Miklós Tamás előadásában számtalan érdekes témát érint, amelyek megismerésével kicsit közelebb kerülhetünk saját múltunkhoz is.

A Szent Adalbert Központ Youtube csatornáján pedig bőven találnak még helytörténeti vonatkozású előadásokat.

(forrás)