Folytatódik a belváros totális pusztulása: Kordont húztak a főutca két patinás épülete elé

Folytatódik a belváros totális pusztulása: Kordont húztak a főutca két patinás épülete elé

2016. 02. 09. 14:44

A Wimmer- és a Káptalanház elé került vasrács a délelőtt folyamán, a gyalogosforgalmat, illetve a buszmegállót is áthelyezték. Kordonok között sétálhatunk mától.

Belvárosi látkép - Háttérben a Fürdő Szálló épülete

Fotó: Szeretgom


 

Egy statikusi szakvélemény szerint sürgősen állagmegóvásra szorulnak az épületek, amelyeket most még megmenthetnénk, az időhúzás viszont szörnyű következményekkel járna, félő, hogy a műemlékek hamarosan a Fürdő Szálló sorsára jutnak.

A belső 2016-ban

2010-ben még így nézett ki a Wimmer-ház


 

A képeken is jól látszik, hogy a beázás már a földszintig ér, a falakat sűrű penész borítja, a homlokzati elemek pedig a járdákra potyognak. Ráadásul diákok százai használják nap mint nap az épületek előtt kialakított buszmegállót. Információink szerint a Strigonium Zrt. nemrégiben kinevezett új vezérigazgatója, dr. Szántó Tamás a járókelők biztonsága érdekében kezdeményezte a kordonok felállítását.

Fotó: Szeretgom


 

Az életveszélyes állapotok ellenére a 2016-os költségvetésbe a városatyák a nyilvánosan elérhető előterjesztéseket átnézve nem szorítottak pénzt ezen épületek állagmegóvására. Az Integrált Területfejlesztési Stratégia szerint legkorábban 2019-ben foglalkoznánk a belvárosi romokkal.

2016. 02. 12. 18:37

Tényleg mindenki jobban járna, ha maga nem tévedne ide többet. Unom olvasni a sok baromságot amit összehord. Igaz most legalább az ENSZ-et meg az UNESCO-t kihagyta.

Törölt felhasználó #43

2016. 02. 12. 13:03

Gábor!

Ez egy nagyon értékes információ és ha mégegyszer ide tévedek, akkor úgy fogok távozni, mint aki csak azért tért be a "faluvégi kurta kocsmába", hogy a hangosan vigadóktól megértő csendet kérjen. "Akinek nem inge ne vegye magára"

Törölt felhasználó #43

2016. 02. 12. 10:47

2016. 02. 11. 22:35

Elég ijesztően hangzik...

2016. 02. 11. 22:31

Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna!

2016. 02. 11. 21:23

Kedves János!

Elöszőr is követelem, hogy SJB. helyett nevezz a nevemen, Sámson József Boldizsárnak akiről azt állitani, hogy troll, hát enyhény szólva is képtelenség!
János én féltelek mert lehet hogy te hamarabb leszel depis mint én.
Ha valamihez nem értesz, sőt mi több nem érted azt, amit nem is akarsz, akkor ne lendülj személyes támadásba, mert abból te sohasem jöhetsz ki jól!
Úgy hiszem erre néhány jogerős bírósági végzés is már rég megkellet volna, hogy tanítson!
Végre fogd már fel te és a baráti köröd is, hogy nem ellened, nem az eszteromi polgárok ellen vagyok, hanem a közért élek s halok, még akkor is, ha most még csak a sajátságos felfogásomat kevesen is  értik!
Ez persze nem géniuszi magasságot jelent, de figyelmen kivül hagyni még is csak annyit tesz, mint engem lehülyézni!

Ez akár jelentheti azt is, hogy hamarossan nem leszek megkerülhető azok számára, akik demokratikus változást akarnak a város életében!







Eredeti méret

2016. 02. 11. 20:14

Igazad van, cipzár a számon! Vigyor

2016. 02. 11. 19:18

SBJ híres arról, hogy meglehetősen sajátosan értelmezi a dolgokat, és hajlamos a saját véleményét és meggyőződéseit tényként kezelni, amivel minden normális társaságban kiérdemelné a troll jelzőt. Itt és most például egy teljesen normális mederben folyó beszélgetést tett tönkre a megjelenésével. Mintha nem értené a cikket, nem látná, hogy mi a problémafelvetés lényege, amihez hozzászólt. A legjobb szó, amit a tevékenységére tudok mondani az, hogy teleokádja ezt a teret a saját képzeteivel. Tényleg nem tudok mit csinálni ezzel a helyzettel, jobb hallgatni azt hiszem, de ne etessünk trollokat.

Eredeti méret

2016. 02. 11. 18:15

Ha lehetne tényekkel is alátámasztani, hogy miért nem vagyok jogosult megalapotott véleményemet kifejteni ott, ahova ebből a célbóól belési jogot kaptam.

János idézetének melyik része szerint NEM vagy jogosult a MEGALAPOZOTT vélemyényed kifejtésére? Én ugyan nem nagyon tudok angolul, de szerintem pont az van benne, hogy ARRA jogosult vagy...

 

2016. 02. 11. 18:11

Van itt egy komoly probléma. Egyértelmű és szembetűnő az emberek frusztrációja a tehetetlenségüket illetően, azzal kapcsolatban hogy nincs javulás, csak a lejtőn való lefelé haladás. És ez nem csak Esztergom városa, hanem az egész ország, Európa, sőt nyugodtan mondhatjuk az egész emberiség. Inkább egymásnak esnek emberek a különböző véleményekért, esetleg különböző politikai pártok támogatásáért. Ahelyett hogy szembe néznének a valósággal, mégpedig azzal, hogy ez a rendszer nem működik. Pontosabban azok ellen működik, akik fenntartják adóikkal és nem utolsó sorban akik aktívan részt vállalnak szavazataikkal a rendszer fenntartásában. 

Szeretném megkérdezni hogy a valóságra és az eddig történtekre alapozva, mégis mire számítanak, milyen javulást remélnek a jövőben a fennálló keretek között?  Azok az emberek, akik a fent említett módon aktívan részt vesznek e rendszer fenntartásában. 

Olyan ez, mint amikor sűlyed a hajó, aztán azon vitatkoznak a rajta lévők, hogy kire bízzák a hajó kormányzását? Nem mindegy? Közben borítékolható hogy amikor eljön az idő, azok lesznek az elsők a mentőcsónakban, akik zátonyra vitték a hajót, aztán majd onnan integetnek a hajón rekedtek felé ökölbe szorított kézzel, közápső újjukat felfelé mutatva. Ez is egy jövőkép, a sok közül, valószínűleg sokkal több valósátartalommal, mint az a sok mese a jóindulatú integrálódni és beolvadni vágyó betelepített idegenekről. 

2016. 02. 11. 16:40

Ha lehetne tényekkel is alátámasztani, hogy miért nem vagyok jogosult megalapozott véleményemet kifejteni ott, ahova ebből a célból belépési jogot kaptam.

Előre is köszönöm a majdani szívélyes tájékoztatást.

2016. 02. 11. 16:10

Van egy nagyon jó idézet, pont ide illik:

"You are not entitled to your opinion. You are entitled to your informed opinion. No one is entitled to be ignorant." 

 

Eredeti méret

2016. 02. 11. 13:13

Mivel tulzóan sértegetővé vált a vélemény nyilvánitásod, ezért arra többé nem reagálok!

Akinek a "csacsiság" túlzottan sértő, ne kommenteljen.

Már csak azért sem, mert a vélemény nyilvánitásod üzenete nem kevesebb, minthogy elfogadhatónak tartod 
az 1997. évi LXXVIII. törvény 3.§ (2) bekezdésbe foglaltak teljes semmibevételét, amely morális magatartás
utat nyitott, immár nem csak a Berényi Zsigmond utca valamint a Bartók Béla u. - Budapesti u. - Virágos u. - Kovácsi u.

által határolt területeken túlra is, ahogy egy köztulajdonú utca kizárolagos magánhasználatuvá válhasson, miközben van a

városnak számos olyan pontja, ahol ez korlátozva van, mint pldául az eredetileg is lakó-pihenő ővezetnek épült lakótelepek.

Milyen utca vált kizárólagos magánhasználatúvá???????? Te tudod, miről beszélsz????????

És végül: valóban nem vagyok beavatottja az efféle városi panamáknak, de hogy ne lenne fogalmam a városban folyó

korrupciókról , én azt nem nevezném a te szóhasználatoddal élve "csacsiságnak" !

Valaki a saját pénzén felújít egy utcát. Mi ebben a panama???????? Mi ebben a korrupció????????

Tisztában vagyok avval, hogy nálad és a veled azonossan gondolkodóknál mit irritálok, de az meg engem nem érdekel! 

Valaki érti ezt a mondatot? Mert én nem.Rosszall

Tudod, mit? A "csacsiság" jelző túl finom volt a mondandóddal kapcsolatban...

 

 

 

 

 

2016. 02. 11. 11:56

Mivel tulzóan sértegetővé váltak a vélemény nyilvánitásaid, ezért arra többé nem reagálok!

Már csak azért sem, mert a vélemény nyilvánitásod üzenete nem kevesebb, minthogy az, hogy elfogadhatónak tartod
az 1997. évi LXXVIII. törvény 3.§ (2) bekezdésbe foglaltak teljes semmibevételét, amely morális magatartás
utat nyitott, immár nem csak a Berényi Zsigmond utca valamint a Bartók Béla u. - Budapesti u. - Virágos u. - Kovácsi u.

által határolt területeken túlra is, ahogy egy köztulajdonú utca kizárolagos magánhasználatuvá válhasson, miközben van a

városnak számos olyan pontja, ahol ez korlátozva van, mint pldául az eredetileg is lakó-pihenő ővezetnek épült lakótelepek.

És végül: valóban nem vagyok beavatottja az efféle városi panamáknak, de hogy ne lenne fogalmam a városban folyó

korrupciókról , én azt nem nevezném a te szóhasználatoddal élve "csacsiságnak" !

Tisztában vagyok avval, hogy nálad és a veled azonossan gondolkodóknál miért vagyok irritáló, de az meg engem nem érdekel!
Azonban gyönyörködj ezekben a fotókban, és leld meg rajtuk a csapadékvíz elvezető csatornatönköket!

Törölt felhasználó #3772

2016. 02. 10. 19:26

Szerintem ebben a mondatba mindent belefogalmazott a főépítész úr:

„Mi a főépítész feladata? Philipp Frigyes szerint a főépítész a település élő szakmai lelkiismerete, aki kidolgozza azokat az irányokat, melyekről a képviselő-testület dönt. A végrehajtásban viszont már nem vesz részt.”

Szerintem már az is fontos, hogy irányokat szabjanak a településrendezésben, az viszont érdekes, hogy a végrehajtásban nem szeretne részt venni.

Gondolom nem véletlenül!

Lehet, hogy már kiismerte a hivatal minőségi színvonalát, a hivatal szakmai határait? 

2016. 02. 10. 15:18

Már többször  is irtam a város műemlék épületeivel kapcsolatban, - SŐT.A mostani kommentekhez kapcsolódva az alábbiakat jegyezném meg ismét !! 

A város műemlék épületeit már a  "...statikus véleménye " sem menti meg,ha nem történik azonnali beavatkozás !!! Fürdő Szállót pedig lelehet írni nyugodtan mert azt már az Isten sem mentimeg a lebontástól !! De ha a testületnek,vagy netán valakinek a műemlékvédelmi felügyelőségtől jobb ötlete van akkor el kellene fogadni.De sajnos eddig ez nem jött össze ! Tehát jöhet a műemlékeket eltakaritó roham brigád.Ha valaki beleolvas az Esztergom város Integrált Településfejlesztési Stratégia cimü,nagy terjedelmű írásába ( I.T.S. ) akkor biztos tájékozottabb lesz !!De azért nem lenne baj, - ha elmondaná valaki,hogy az itt / vagy ott leírt projektekhez a város honnan v. miböl finanszirozza a bekerülési / fejlesztési költségeket ??? / Fürdö Szálló felújitás nem szerepel a stratégiában /Az esztergomi főépitész ..." egy élhetöbb települést szeretne varázsolni a városból "....Mikorra ???? Azt kell mondani, - hogy akkor a főépitész úr tényleg egy varázsló,ha Esztergomot egy cikluson belül élhetöbbé tudja " VARÁZSOLNI "Az I.T.S. projekt a város polgárainak tűrés " határain átnyuló "fejlesztés, - mivel a polgárok már szeretnék azt látni,hogy városuk tényleg látványossan FEJLŐDIK !! De az emberek már nagyon pesszimisták,mivel látják,hogy évtizedek telnek el és a városban  " nem történik semmi " és amik történtek azt még a mai napig nem heverte ki ESZTERGOM !! Tehát lehet tovább várakozni és bizakodni !!!

 

Eredeti méret

2016. 02. 10. 15:04

"Nem bontották le sem a Káptalan-ház, sem pedig a Wimmer-hát hátsó falát. A Kékfestő-ház hátsó részt bontották le."

Értem én: hogy nem a kútba csak a szélére...

Áruld már el, milyen összefüggés van a Kékfestő-ház hátsó részének lebontása és a Wimmer-ház - Káptalan-ház egyre romló állapota között???

"A Czuczor Gergely utcában faltól falig utcafelújítás folyik."

Jól láthatóan itt sincs elválasztva a (ki nem épitett, de EU előírás szerint kötelező) ) csapadék elfolyó rendszert a kommunálistól.
Ahol pedig már nincs fal, ott mégis hogyan fog majd megvalósulni, a faltól falig "utcafelújitás" ami nem azonos fogalom az útfelújításal ?

Vagy neked mndegy, hogy id ki vagy vid ki...

Mivel úgy tűnik, fogalmad sincs arról, mi folyik az utcában, és ezért csacsiságokat írsz, idéznék egy előterjesztésből:

"Kóbor Miklós - Esztergom, Czuczor G. utca 6. szám alatti lakóház építési munkáinak idejére - engedélyt kért Esztergom Város Önkormányzatától a Czuczor G. utca lezárására. A lezárásra az engedélyt a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 292/2013.(IX.20.) PETB határozatával megadta. Az utca teljes területére kiterjedő, 16 hónapig tartó közterület használatért kérelmező vállalta a Czuczor G. utca burkolatának felújítását saját költségen. A burkolat felújításának útépítési és csapadékvíz elvezetési terve benyújtásra került Esztergom Város Önkormányzatához közútkezelői és tulajdonosi jóváhagyás céljából.

A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2014. április 15-ei ülésén Steindl Balázs elnök kérte, hogy a Czuczor Gergely utca ügyében a Képviselő-testület hozzon döntést.

A terv szerint az útpálya bazalt kockakő burkolattal lenne ellátva, a járda aszfaltburkolatú maradna. Felújítás után a Czuczor G. utca lakó-pihenő övezeti besorolást kapna ( Közlekedési Felügyelet előírása alapján). Az utca Bajcsy Zsilinszki E. utca felőli vége mozdítható utcabútorokkal kerülne lezárásra, ezáltal a Czuczor Gergely utca zsákutcává válna, behajtás csak engedéllyel rendelkezők számára lenne megengedve.

Az Főépítészi Iroda javasolja, hogy ne csak az útpálya, hanem a járda burkolata is bazalt kiskockakő legyen.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a fenti ügyben hozzon döntést."

A határozati javaslat 1. pontja:

"Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Útvonal Kft. által készített T.sz.: ENG_2125/2014 számú terv alapján – a hidraulikus működtetésű behajtást gátló elemek kihelyezésének kivételével, az 2014. június 16-án benyújtott módosított terv szerint - a Czuczor Gergely utca burkolat felújításához a közútkezelői- és tulajdonosi hozzájárulást megadja, azzal a feltétellel, hogy a járdákat is bazalt kiskockakő burkolattal kell ellátni. Az utca forgalmi rendjét a Kis-Duna sétány felől „Lakó-pihenő övezet”, „Zsákutca” és „Behajtani tilos Kivéve engedéllyel” táblákkal kell kialakítani. Az utca Bajcsy Zsilinszki E. utca felőli végét mozdítható utcabútorokkal kell lezárni."

Szóval valaki a saját pénzén rendbehoz egy utcát, de Te ezt valamilyen, számomra ismeretlen okból csacsiságokat irkálva támadod. Érthetetlen...

Azzal már nem is merek előhozakodni, hogy a jelenleg folyamatba lévő munkák megkezdése, teljes mértékben ignorálta az 1997. évi LXXVIII. törvény - az épített környezet védelméről és alakításáról - 3. § (2) bekezdésben foglalt közösségi jogogat, mindenekelött a te egyéni szabadsához való jogodat is!

Milyen szabadsághoz való jogomat ignorálja ennek a KÖZterületnek MAGÁNpénzből történő felújítása??

 

2016. 02. 10. 13:37

"ötvennyolcas"!

"Nem bontották le sem a Káptalan-ház, sem pedig a Wimmer-hát hátsó falát. A Kékfestő-ház hátsó részt bontották le."

Értem én: hogy nem a kútba csak a szélére... 

"A Czuczor Gergely utcában faltól falig utcafelújítás folyik."

Jól láthatóan itt sincs elválasztva a (ki nem épitett, de EU előírás szerint kötelező) ) csapadék elfolyó rendszert a kommunálistól.

Ahol pedig már nincs fal, ott mégis hogyan fog majd megvalósulni, a faltól falig "utcafelújitás" ami nem azonos fogalom az útfelújításal ?

Vagy neked mndegy, hogy id ki vagy vid ki...

Azzal már nem is merek előhozakodni, hogy a jelenleg folyamatba lévő munkák megkezdése, teljes mértékben ignorálta az 1997. évi LXXVIII. törvény - az épített környezet védelméről és alakításáról - 3. § (2) bekezdésben foglalt közösségi jogogat, mindenekelött a te egyéni szabadsához való jogodat is!

Ezen kellene elgondolkodi!

 

Eredeti méret

2016. 02. 10. 12:02

A két ház 2015 novemberében kapta meg a kegyelemdőfést, amikor a szintén FIDESZ töbségi képviselőtestülettől, akik döntöttek arról, hogy a Czuczor Gergely és Malom utcai részt mindkét írányban behajtani tilos forgalmúvá változtatták (kivéve engadélyel) ami ok-okozati alapot és indokot szolgáltatott arra, hogy az utat febontsák ill. a szóbanforgó épületek hátsó falait lebontsák.

Nem bontották le sem a Káptalan-ház, sem pedig a Wimmer-ház hátsó falait. A Kékfestő-ház hátsó részt bontották le.

A Czuczor Gergely utcában faltól falig utcafelújítás folyik.

 

 

 

Törölt felhasználó #43

2016. 02. 10. 10:55

A csend és a nyugalom messze nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne...