Vendégül láttuk az Ister-Granum Eurorégió labdarúgóit
Sport
2016. febr. 2.

<p>A IV. Ister-Granum Felkészülési tornát tartották a sporiban, ahol a csolnokiak hódították el a kupát.</p>

Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok minden évben segíti a környékbeli felnőtt focicsapatok tavaszi felkészülését egy teremtornával. Ez az egynapos rendezvény mindig január utolsó hétvégéjére esik, hiszen addigra már a csapatok többsége elkezdte az edzéseket, de a szabadban akkor még nincsenek edzőmérkőzések.

Így volt ez az idén is. A szervezők olyan lebonyolítást választottak, hogy minden csapat 4-4 mérkőzést játszott. A kilenc csapatot 3X3-as csoportba sorsolták be. A csoportmeccsek után a csoportok azonos helyezettjei alkottak új három csoportot. Így fordulhatott elő például az, hogy a Pilismarót három győzelem és egy döntetlen után csupán negyedik helyen végzett. A döntőbe jutott három csapat nagyszerű színvonalú és izgalmas mérkőzéseket vívott. A három meccsből kettő is döntetlenre végződött és csupán büntetők döntöttek a végeredményről. Végül  győztes a nagyon egységes és jó erőkből álló Csolnok lett, megelőzve a tavalyi győztes Annavölgyet és a tavalyi negyedik Epölt.

Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező kifejezte abbeli reményét, hogy a torna jól szolgálta a csapatok felkészülését a tavaszi szezonra.

 

Pézsa Tibor Sportcsarnok

(forrás)