Nézzen bele a 2016-os költségvetés tervezetébe!
Gazdaság
2016. jan. 20.

<p>A 2016-os költségvetés főbb tételeit gyűjtöttük össze cikkünkben. Nézzük meg, mire számíthatnak az esztergomiak.</p>

Fotó: Szeretgom


 

Hangsúlyoznunk kell, hogy a január 21-i testületi ülésen csupán első ízben tárgyalnak majd nyilvánosan a pénzek ésszerű felhasználásáról. A következő hónap számottevő változásokat hozhat, hiszen az Önkormányzat már korábban is kifejtette: maximálisan figyelembe veszi majd az esztergomiak véleményét.

Jelentősen megváltozhat a belváros képe, Esztergom már az építészhallgatók műtőasztalára is felkerült az elmúlt évek során. A város szoros kapcsolatot ápol ugyanis a Budapesti Műszaki Egyetemmel, illetve a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészmérnök Karával is. Utóbbi intézményben már évek óta diplomamunka témaként lehet válogatni az esztergomi nevezetességek tárházából.

A hallgatók éleslátásából, teremtő fantáziájából sokat meríthet a város az elkövetkező időszakban. Garancia lehet erre a szoros együttműködés is.

Egyetemisták Esztergomról

A megállapodások szerint az Önkormányzat célja, hogy együttműködjön a fiatalok lendületességével „Esztergom város jövőképének kutatásában”. A professzionális háttér érkezésével a város lehetőséget biztosít az intézmény diákjainak „egyetemi tantárgyak keretében tervezési feladatok elvégzésére, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések rendezésére”. Az Önkormányzat pedig kulturális munícióval dúsítja a hallgatók gondolatait, hogy a problémák szkennelése közben egy percre se felejtsék el, mégiscsak Esztergomban tevékenykednek.

A megállapodás részleteiről IDE kattintva olvashatnak bővebben.

Fotó: Szeretgom


 

Továbbra is napirenden van a városi piac áthelyezése, legutóbb a polgármester asszony azt ígérte, hogy idén már tényleg elkezdődik a Piac utcán a csatorna felújítása, az árusoknak pedig költözniük kell jelenlegi helyükről. Korábban már írtunk róla, hogy az elhelyezést illetően milyen lehetséges alternatívák közül választhat a városvezetés.

A Piacról

Több helyen olvasni, hogy régebben az idegenforgalmi brosúrák kihagyhatatlan eleme, a város egyik esszenciális látványossága volt a Piac utca, amely tucat számra vonzotta Esztergomba a látogatókat. Az idilli állapot, a vásárlók forgataga a képernyőn is megelevenedik, hiszen az 1962-es születésű Kertes házak utcája című film egyes piaci jeleneteit éppen itt, a Simor János utcán forgatták.

Aztán kezdődött a csendes leépülés, a folyamatos eljelentéktelenedés időszaka, ami egyfelől vitákat szült, másfelől viszont örvendetes módon magával hozott ötleteket, koncepciókat és megoldási kísérleteket is. A nagy projektek és a reménykedés időszaka után azonban rövidesen beütött a krach, és már a bezárás réme fenyegette a város közösségi életének egyik legjellegzetesebb színterét, a nagy esztergomi találkozások nélkülözhetetlen pódiumát, a kisvárosi közeg időnként felpörgő hírgyárát.

A piac jelenéről IDE kattintva olvashat részletesebben.

A tervezet szerint a szentgyörgymezői Dózsa György tér is megújulhat. Emlékezhetnek, reális esély van rá, hogy ezen a területen épül meg Esztergom új, többfunkciós sportcsarnoka.

Hol legyen a sportcsarnok?

Most egy kicsit szívből is szólva, én leginkább a Várhegy alatti elképzelést pártolom. Több okból is szerencsés lenne a választás, egyrészt barnaberuházásként jönne szóba, amit kifejezetten szeretnek támogatni, másrészt a helyszín a város egyik legcsúnyább sebhelye, amit illene kicsit kezelni, gyógyítgatni. Harmadik fontos dolog, ne felejtsük el, hogy van ott nekünk egy ezerfős iskolánk, a Balassa, nekik is jól jönne egy sportcsarnok, ha már az órarendekbe kötelezően beépítették a mindennapos testnevelésórákat. Esetleg, ha egyetemi, főiskolai kar költözne valahová a Várhegy közvetlen közelébe, akkor ők is jól járnának a létesítménnyel, amely természetesen más funkciókat is betöltene, nagyobb rendezvényeket, esetleg konferenciákat is vendégül láthatna. Nem utolsó sorban ebből a beruházásból a közelben lévő Szent Adalbert és Hittudományi Főiskola is profitálhatna, az ő támogatásukra is számíthatnánk – nyilatkozta a Szeretgomnak Erős Gábor, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke.

A teljes interjút IDE kattintva olvashatja el.

A könyvtár tervezésének költségei is bekerültek a költségvetésbe. Így volt ez tavaly is.

A város szívében lenne a legjobb helyen

Az „ígéretdömping” és a „megvalósulatlanság” nem feltétlen mutatója egy város kulturális színvonalának. Az elmúlt, valóban nem könnyű évekre visszatekintve nem lehet nem látni, milyen kulturális kínálat, programok, rendezvények helye volt a város a politikai szférában történtek ellenére. Nem gondolnám, hogy az elmúlt években történtek miatt kevésbé lenne fontos a könyvtár. Talán még azt is megkockáztatom: ellenkezőleg – mondta a Szeretgomnak még 2015 közepén Kovátsné Várady Eszter, az intézmény igazgatója.

A könyvtárral kapcsolatos opciókról, az elhelyezés nehézségeiről ITT olvashat bővebben.

Fotó: Szeretgom


A városközpontban élők is komoly változásokra számíthatnak. A tervek szerint a város 400 millió Forintért megvásárolná a Bástya Áruházat.

Fotó: Szeretgom


Felújíthatják a városi közművelődési házként funkcionáló egykori Zsinagógát, a Városházát, illetve a volt Medicor épületét is. Ezekre összesen 600 millió Forintot különítettek el. Megújulhat a Deák Ferenc utca sarkánál álló, meglehetősen rossz állapotban lévő Obermayer-ház, az ún. polgármester ház is, amely 1934 és 1944 között a mindenkori esztergomi városvezető otthona volt, illetve a főutcán a volt laktanya épülete is (Kossuth Lajos utca 38.).

Fotó: Szeretgom


Óvodáink is folyamatosan számíthatnak majd fejlesztésekre, bár egyelőre úgy tűnik, hogy még a tavaly beharangozott felújítási munkálatok is bőven átnyúlnak az új évre, ugyanis nem sikerült tartani az ütemtervet.

A Bánomi Óvodában radiátorcsere lesz az idén, a Honvéd utcai Óvodában elektromos felújítás kezdődik, az Angyalkert Óvodában vészlépcsőt építenek és a pala tetőhéjazatot cserélik ki, a Kertvárosi Óvodában hőszigetelik a tetőteret, az Aprófalva Bölcsödében pedig a kültéri árnyékolókat szedik ráncba. A város iskoláinak (Babits, Arany, József, Szent Imre, Dobó, Montágh) fejlesztésére is különítettek el pénzt a költségvetésben.

Továbbá felújítják a Féja Géza Közösségi Ház nyílászáróit és a kerítést is, illetve sor kerül a majd az udvar tereprendezésére is. Elkezdődik majd a Pilisszentléleki Közösségi Ház felújításának tervezése is.

Január elsején kezdte meg működését a HÍD Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ, az intézmény jelenleg az Aranyhegyi úton működik, viszont a jövőben átköltözik majd a Baross Gábor utca 3. szám alá. Az épületet 2016-ban rekonstruálják. Korábban szó volt arról, hogy az épületben helyet kaphat egy, a környék lakosságát is összefogó közösségi tér is. Erről egyelőre nem tudunk biztosat.

Ha minden jól megy, lesz kutyafuttatónk, KRESZ vizsgapark épül, illetve a Hulladékudvar és a korábban ígért Komposztálótelep kialakítása is megkezdődik 2016-ban.

Illemhely épül a belvárosban, tovább folytatódik majd a lerongyosodott buszmegállok felújítása, illetve a város temetőiben is fejlesztéseket eszközölnek, ráadásul a tervek szerint a Csalamádé park építését is folytatják idén.

Fotó: Szeretgom


Kivonultak az oroszok a Csalamádé temetőből

Se szó, se beszéd a kivitelező lelépett. A város pedig hiába kereste levélben a szlovák céget, választ nem kaptak.

ITT olvashat bővebben a Csalamádéban történt munkálatokról, illetve a nagy távozásról.

Az elképzelések szerint felújítják a Mindszenty és a Pöttyös teret, utóbbi tervezése már a tavalyi költségvetésben is helyet kapott. Járda- és útrekonstrukciókra sem sajnálták a pénzt a tervezetben (az elkövetkező időszakban majd tételesen is felsoroljuk az utcák nevét), a felsoroltakból is kiemelkedik a Kossuth Lajos utca gyalogútjainak rendbetétele. Jó hír a kerékpárosoknak, hogy újabb bicikliutak épülhetnek Esztergom belterületén. Erre 50 milliót szán a költségvetés.

A Széchenyi tér szökőkútjait is helyrepofozzák, illetve a Palatinus Strand csúszdáját is felújítják. Mindezek mellett úgy tűnik, jövőre a város karácsonyi fényei sem lesznek olyan foghíjasok, mint korábban, illetve a közvilágítást is korszerűsítik.

Holnap kezdődik a költségvetés tárgyalása a Városházán, meglátjuk, mely ötletek maradnak állva, hol egészítik ki az elképzeléseket, illetve milyen új tételeket építenek majd be a végleges változatba. Az ígéretek szerint február végére lehet kész a teljes csomag.

(forrás)