Nemzetközi csodakikötő épül Visegrádon
Gazdaság
2016. jan. 7.

<p>Árkádos kiképzésű, a középkor hangulatát árasztó, ugyanakkor ízig-vérig XXI. századi létesítményt avatnak majd 2016 közepén Visegrádon.</p>

A nemzetközi kikötőt a Visegrád-Nagymarosi révet is üzemeltető Atlantis-Visegrád Club Kft. építi, a beruházást 2015 nyarán indították, információink szerint idén májusban már át is adják a középkori hangulatot idéző létesítményt, amely 250 millió forintból valósul meg. A vállalkozás egyik képviselője, Jung Csaba a Danubia Televíziónak nyilatkozva elmondta: "a beruházás során egy árkádos, 70 méter hosszú, 6 méter széles építmény valósul meg, mely 50 sport- illetve kedvtelési célú hajó kikötésére és parti tárolására lesz alkalmas, emellett városnéző hajókat és kabinos személyhajókat is fogad majd. A kikötő egyediségét az árkádos kialakítás adja. Sem a Dunán sem pedig a Rajnán nem lehet találkozni ehhez hasonlóval, ahol a hajókat ilyen módon és színvonalon tudnák fogadni"

 

A teljes cikket és a riportot a Danubia Televízió oldalán érhetik el.

(forrás)