Patkánynak nevezi a párkányiakat: revansra készül a zenélő ház tulaja
Bulvár
2015. dec. 7.

<p>A szeretet ünnepéhez közeledve sem minden fenékig tejfel az élet. Tavasszal új lakók érkezhetnek a zenélő házba, a tulajdonos pedig hangszórókkal szerelné fel az albérlőket, hogy ismét megbillentse az utca életét.</p>

Blog-bejegyzésben jelentette be visszatérését a hírhedt ingatlan tulajdonosa. Fél éve hallgatott el a muzsika, később albérlők költöztek a telekre, majd július óta újra üresen áll a családi ház. A tulaj időnként hazajár, de ezek a látogatások csak felbőszítik, mint írja: „már a határhoz érve az undortól és a gyűlölettől hánynom kell, lehányom Párkány földjét”

 

Szomszédai pedig megvetéssel és gúnnyal szemlélik a nőt, aki ezért visszavágóra készül. Tavasszal újabb családokat költöztetne a telkére, illetve állítása szerint egy hifit is mellékelne az új albérlethez, hogy az utca lakóinak ismét elvegye a nyugalmát.

 

A teljes cikket megannyi érdekességgel az Új Szó oldalán érhetik el.

 

Borítófotó: americanprimitives.tumblr.com

(forrás)